Tó és délibáb

És valóban: nagy szükség mutatkozott a rendezettségre. Az idei összejövetelre tízezernél is több vendég jelentkezett – az amúgy is jelentős turizmussal együtt élő Balatonfüreden gondos szervezésre és nagy előrelátásra volt szükség, hogy a jelenlévők biztonságban és jó hangulatban időzhessenek a REND helyszínein.

A közel negyvenfokos hőségben érkező vendégek az okosan megválasztott parkolókban már érkezésükkor megtapasztalhatták a találkozóra oly jellemző kettősséget: a forgalom, a létszám, a fiatalok és családosok tömegei a jól ismert nyári fesztiválok hangulatát idézték fel – de az egymásnak „áldást, békességet" köszönő ismeretlen ismerősök között a saját gyülekezetekben megtapasztalható otthonosság, testvéries egymásra hangoltság érzése is azonnal megteremtődött.

„Tóvá lesz a délibáb, és víz fakad a szomjú földön" (Ézs 35,7) – szólt a hetedik alkalommal megtartott REND vezérigéjében a próféta, és lám: a valóságos, fizikai környezet is alkalmazkodni látszott a biblikus képhez. A balatonfüredi Balaton Szabadidő és Konferencia Központ, a fő helyszín szép kilátást nyújt a Balatonra, amely – lássuk be – a Teremtő egyik legnagyszerűbb ajándéka nemzetünk számára. Délibábbal pedig maga a rekkenő hőség szolgált.

A konferencia-központ területén rendelkezésre álló csarnok és konferenciatermek mellett „református utca" néven, kisebb sátrakban mutatkoztak be egyházunk legkülönbözőbb közösségei: a könyvkiadók jól ismert asztalai mellett jelen voltak egyes gyülekezetek, iskolák, a Magyar Református Szeretetszolgálat, sőt még néhány borászat is. Ugyanitt egy nagy rendezvénysátor is folyamatosan működött: a „Miénk a színpad" fellépői, azaz a dunántúli közösségek színpadra érett apraja-nagyja itt és a főépület szabadtéri körszínpadán, vagyis két helyszínen is folyamatosan szolgálta a jó hangulatot, családi kikapcsolódást: népzenével, tánccal, mesejátékokkal, színielőadásokkal. A nagycsarnok mögött pedig, kellemes védettségben és balatoni panorámával „kisgyerekkertet" rendeztek be az apróságok részére. Itt a mindig népszerű kézműves programok mellett „kerekítő" foglalkozások és gyermekműsorok, koncertek nyújtottak ünnepi élményt.

Több mint szórvány

Sokaknak komoly dilemmát jelentett, hogy a központi helyszín gazdag kínálata mellett a füredi Fehér templomban, a balatonarácsi református templomban, sőt az ottani Népházban is koncertek, kiállítások (és hűs falak) várták a kisebb autóúttól nem visszariadó vendégeket. De akár így, akár úgy, az együttlét gerincét adó alkalmakon – a szombati megnyitón, az esti, majd a vasárnap délelőtti istentiszteleten – ismét mindenki összegyűlhetett. Az árnyékba húzódó, beszélgető, énekelgető vagy imádkozó nyolc-tíz fős társaságok éppúgy hozzátartoztak a REND hangulatához, mint a fagylaltosnál tapasztalható, szükségszerű sorbaállás.

Az időrendet tekintve első nagy, közös alkalom a megnyitó áhítat volt. Itt Steinbach József püspök köszöntötte a vendégeket – az ézsaiási versek bizakodó, reményteli hangvételét hangsúlyozta: a megjelent sokezres sokaság éppen olyan bizonyítéka annak, hogy a Dunántúl több mint szórvány, mint ahogy a Balaton gyönyörű víztükre hirdeti Isten pusztába életet hozó kegyelmét. Igei köszöntéssel szolgált még Köntös László dunántúli lelkészi főjegyző, Huszár Pál dunántúli főgondnok, a Zsinat világi elnöke, Császár Attila, a vendéglátó Veszprémi Egyházmegye esperese, valamint Bóka István, aki Balatonfüred polgármestere és egyben a helyi gyülekezet presbitere is.

Reménység a reményvesztett világban

A Vladár Gábor, a Pápai Református Teológiai Akadémia rektora főelőadására összesereglett tömeg megtöltötte a sportcsarnok lelátóját. A két évvel ezelőtt Őriszentpéteren tartott REND fő témája, a hit kérdése után idén a remény fogalma, szerepe volt az, amelyre az előadó és számos őt követő közreműködő építette mondanivalóját. – Ami a tüdőnek az oxigén, az a léleknek a remény – kezdte a teológus előadását. Majd az antik görögöktől korunk népszerű optimizmusáig haladva mutatta be a világi értelemben létező reménységek elégtelen voltát. A megoldás természetesen a Szentírásban található: az Ó- és az Újszövetség is részletesen tisztázza az Istenbe vetett remény és a reménykedő emberhez odalépő Isten transzcendens viszonyát. – Az a leggazdagabb itt ma köztünk, akiért valaki reménykedik – szólt az előadó, majd kiemelte: a hit arra szolgál, hogy ebben a reményvesztett világban reménységet kapjunk és reménysugarak legyünk.

A következő nagyobb előadást a REND-fesztivál egyik ötletgazdája, főszervezője, Bellai Zoltán püspöki főtanácsos tartotta – az ő megközelítésében az ézsaiási versek képszerűen megfogalmazott mondanivalója vált jobban megközelíthetővé. A mérsékelt éghajlathoz szokott honfitársaink számára nehezen elképzelhető kietlen bibliai pusztaság képe az egyik legfontosabb titkot, igazságot rejti. Az ember számára élhetetlen, reménytelenséget, halált jelentő környezetre vonatkozik a kijelentés: Isten ott is jelen van. Sőt, ez azt is jelenti, hogy amikor senki és semmi emberi, világi reménység nem adatik, Isten biztos ígérete szerint ott is jelenlétével áll ki az ember mellett. A rendszerváltozás korában esperesként szolgáló előadó életszerűen idézte fel annak a korszaknak a csüggesztő atmoszféráját – a nagy változást jelentő események előtt hónapokkal, emberi ésszel még nem lehetett előre látni, hogy abból a pusztaságból is lesz menekülés, hogy „tóvá lesz a délibáb".

A további plenáris előadások mellett (Németh Tamás A reménység és én címmel, Steinbach József pedig Reménység és szolgálat témájában szólalt meg) a szombat délutánt kisebb csoportos találkozók, beszélgetések határozták meg. Az egyházmegyei gondnokok fóruma, a presbiteri és nőszövetségi találkozók mellett Reménység a hivatásban címmel úgynevezett rétegtalálkozót is rendeztek.

Hit és hivatás

Ez a jellegzetesen dunántúli közösségi rendezvénytípus azt a célt szolgálja, hogy a meghatározott világi területeken hivatást folytató egyháztagok megoszthassák élményeiket, tanúságtételüket mind a gyülekezetekkel, mind saját kollégáikkal vagy a más területen dolgozó testvérekkel.

Ezen a délutánon Hebling Zsolt, Alsóörs polgármestere, Buda Imre háziorvos, Szekeresné Borbély Beáta ügyvéd, Rojtos Norbert, a Balatonfüredi Református Általános Iskola igazgatója, Gombos Sándor, a Somogy megyei agrárkamara elnöke és Mezei László építész vallott hitéről, hivatásáról. Megtudhattuk, mit jelent református elkötelezettséggel gazdálkodni – településvezetőként, igazgatóként vagy mezőgazdászként. Világossá vált: sokszor éppen a törvény szerint nem kötelező (köz)fe­ladat az, ami a munka szépségét és értelmét adja. Megismerkedtünk az orvosi és jogi szakma azon megközelítésével, amely a gyógyulást és enyhülést képes úgy Isten kezébe helyezni, hogy közben a nehéz helyzetbe került embertárssal vállalt szolidaritás is lehetségessé válik. – A hivatás az, amit nem lehet hit nélkül csinálni – idézte leányát Gombos Sándor, mintegy keretbe foglalva a rétegtalálkozó tanulságait.

Múltidézés

Különleges évforduló is adódott idén: épp huszonöt esztendeje, a rendszerváltozás hajnalán rendezték Zánkán a (második) Református Ifjúsági Világtalálkozót. Akkor – a szabadság friss levegőjét mélyen belélegezve – az Úttörőváros által soha nem látott sokaságban buszokkal, különvonatokkal érkeztek a fiatalok a Kárpát-medence és a világ minden tájáról. A találkozón először a gondosan megőrzött tárgyi emlékek: zászlók, rendezői sapkák, pólók kerültek elő, majd Bellai Zoltán kezdeményezésére a megjelentek sorra idézték fel emlékeiket – nagyon vidámakat és szívszorítóakat is. A szovjet csapatok utolsó egységeinek kivonulása mellett e napokban kezdődött meg a horvát–szerb háború – a táborozó fiatalok némelyikét otthon már a behívóparancs várta. 

A szombati napot lezáró első, ismét az összes vendéget összegyűjtő esemény Köntös László dunántúli főjegyző igehirdetése volt, amelyet a valamennyi résztvevő bevonásával megvalósított énekkari szolgálat vezetett be.

Az igehirdetés az ézsaiási vezérige kapcsán valóság és látszat viszonyát feszegette, messze meghaladva a nyers, filozófiai kérdésfeltevést. Isten jelenlétében a nyomasztó valóságot jelentő szomjú pusztaság reménytelensége valótlannak bizonyul, a látszatként elutasított délibáb viszont tiszta vizű tóvá, életté válik. Az emberi tudás, ismeretszerzés nem csupán fogyatékos, de egyenesen életveszélyesen téves természetéről szólt a tanítás az igehirdető tolmácsolásában. A kijelentést követő ember Krisztust követve rátalál az egyetlen realitásra: amely nem más, mint az új ég, Isten országa. A záró imádság a REND vezérgondolatát ismét felidézve könyörgött egyházunk egységéért, a dunántúli reformátusság megmaradásáért.

Az ő országát zengem

Hírességek fóruma címmel rendezték az utolsó plenáris programot: itt a kissé már megfáradt közönség családias hangulatú beszélgetésen vehetett részt. Bencze Ilona, Hűvösvölgyi Ildikó színművészek és Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora, volt válogatott játékos, a legsikeresebb magyar kézilabdaedző beszélgetett Bella Violetta lelkipásztorral hitéről, pályafutásáról. Jól látható volt, hogy mindhármuk életében közös vonás a szakmai maximalizmus és a kemény versenyhelyzetek sokasága – és mindannyian arra jutottak, hit nélkül sem az áldozathozatal, sem az erőfeszítés, sem a siker nem lehet hiteles.

Eközben a külső színpadot a Misztrál együttes vette birtokba, hitvallásos lelkiségű műsorával zárva a napot. „Az Úristen őriz engem, mert az ő országát zengem" – csengett sokunk fülébe a hazaúton Babits Mihály Zsoltár gyermekhangra című versének szikár egyszerűségű feldolgozása. Végül is valóban, ebben van minden reményünk. Így lehet bátorságunk tervezni is: két esztendő múlva Kaposvárott újra megnyílik a REND, amely hív és befogad.

Váradi Ferenc, fotó: refdunantul.hu

A cikk megjelenik a Reformátusok Lapja 2016. július 3-i számában.