Cseh protestáns egyházi küldöttséget fogadott Ferenc pápa

2015. július 01., szerda

Pápai fogadást és békítő istentiszteletet tartottak Husz János halálának 600. évfordulója alkalmából a Vatikánban.

Husz János halálának 600. évfordulója alkalmából Ferenc pápa a Cseh Köztársaság egyházi küldöttségét fogadta. E delegációt Miloslav Vlk bíboros, a Husz-emlékév pápai delegáltja, Joel Ruml, a Cseh Testvérek Evangélikus Egyházának moderátora és Tomáš Butta, a Csehszlovák Huszita Egyház pátriárkája vezette. A pápa egyházi képviselőkhöz intézett beszédében Husz Jánost az egyház jelentős prédikálójának és reformálójának nevezte. Beszédében II. János Pál pápa szavaira emlékezett, aki egy 1999 decemberében tartott római konferencián mély sajnálatát fejezte ki Husz János könyörtelen halálát illetően. Ferenc pápa kifejezetten hangsúlyozta, hogy szükséges továbbá Husz János tevékenységét és személyiségét tanulmányozni, mivel ő ma már nem a keresztény ellenségeskedés, hanem a párbeszédre való ösztönzés tárgyát jelenti.

„Ez az ideológiai, feltételeket nélkülöző kutatás egy fontos szolgálatot jelent a történelmi igazság irányába, minden keresztény és az egész társadalom számára, országhatárokon átnyúlóan is" – mondta a pápa a csehországi egyházak képviselőinek. Emellett felhívta a figyelmet egymás hatékonyabb megismerésének fontosságára és az evangélium üzenetének közös hirdetésére, valamint biztosította a jelenlévőket arról, hogy részt fog venni azon a kiengesztelő istentiszteleten, amelyet a képviselők aznap délután tartottak.

„Az irgalommal uralkodó Isten adjon kegyelmet nekünk, mellyel bűnösnek ismerhetjük el magunkat és képesekké válunk megbocsátani egymásnak" – kívánta Ferenc beszéde végén. Joel Ruml moderátor köszönetet mondott a cseh delegációnak a megindító találkozóért, valamint átadott a pápának egy üvegből készült Husz János-domborművet. Ő is felvette a gondolatot, miszerint mi mind megbocsátásra szoruló bűnösök vagyunk, illetve szintén fontosnak tartja az egyházak közötti hatékony együttműködést is. Ruml biztosította a pápát, hogy a kereszténység Csehországban jó úton halad, illetve kinyilvánította a pápa csehországi látogatásával kapcsolatos reményeit is.

A cseh delegáció sok cseh, illetve nemzetközi résztvevővel tartott kiengesztelő istentiszteletet a pápai Nepomuki Szent János tanulóház kápolnájában. A résztvevők között a vatikáni cseh nagykövet, Pavel Vosalik és egyéb országok nagykövetei is jelen voltak, a prédikációt Walter Kasper tartotta. A 2.Kor.5,20 alapján a boldog megbékülésről beszélt, amely minden bűnösnek megadatik, és ami éppen az ökumenikus mozgalom feladatául szolgál. Husz Jánost a Szentírás mély ismerőjeként, az egyház nagy prédikálója és reformátoraként méltatta, valamint hozzátette: „Husz egy evangélium szerinti hitért és egy hihető egyházért harcolt, mely szembehelyezte magát a korrupcióval és a klerikalizmussal, mely egy az egyház komoly betegségei közül... Ma több pontban meghallgatásra találna Ferenc pápánál". A liturgiát, melynek kialakításában az egész delegáció részt vett, a csehországi Husz-bizottság készítette elő.

Nem csak Rómában emlékeztek Husz Jánosra. Július 6-a Husz János mester halálának a 600. évfordulója, akit 1415. július 6-án a konstanzi zsinat eretnekként elégetett. Ebből az alkalomból július 5–6-án a prágai Óvárosi Térnél és a környező templomokban Husz-ünnepséget tartanak.

Külügyi Iroda

A fordítást Szűcs Daniella készítette.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.