Karácsony van. „Mit fogtok készíteni az ünnepre, az Úr ünnepnapjára?" – hangzik Isten kérdése Hóseás prófétán keresztül (Hós 9,5). Ünnepelni csak az az ember tud igazán, aki örömmel tud hálát adni azért, hogy él, és ezáltal igent tud mondani erre az életre. Aki nem szereti az életét, az minden karácsonykor csak egyre szomorúbb lesz.

Az ünnepeknek különbözniük kell a hétköznapoktól. Az étkezési szokások, az öltözék, a díszítés, a zene mind-mind jelzik, hogy ezek az időszakok különböznek a szürke hétköznapoktól. Nem lehet minden nap glóriafényes, nem ünnepelhetünk egész évben karácsonyt.

Karácsonyi ünneplésünkben a múlt, a jelen és a jövő élő láncba fonódik egybe. A múlt ünneplésében elsősorban felelevenítjük mindazt, amit Isten érettünk tett az első karácsonykor. De igazán szólnak-e hozzánk a karácsonyi történetek? Életre kelnek-e bennünk mindazok, amik akkor, ott megtörténtek? Engedjük-e, hogy személyesen megszólíttassunk ezekből a történetekből?

Az első karácsonykor mindenki, aki részesült az igazi felismerésben, tudniillik, hogy Krisztus Isten Fia, azok mind-mind Isten angyala által megszólított emberek voltak. Figyeltek a jelekre, így indultak el az ő mozdulatlanságukból, cselekedni kezdtek. Ha úgy készülünk erre az ünnepre, hogy a lényegről nem beszélünk, nem akarunk róla hallani, nem lehet teljes az örömünk.

A múlt emlékezete és a jelenben megélt öröm révén erőt kapunk a jövőhöz. Az ilyen ünneplés bizonyságtétel Isten jelenlétéről ebben a sötét és gonosz világban. Kérdés tehát továbbra is, hogy találkozunk-e ezen az ünnepen Istennel, hiszen az ünnep eredetekor még együtt voltunk. A modern ember ezt az ünnepet is profanizálta, és nem akar tudomást szerezni vallásos jellegéről. Így a karácsony sok-sok ember számára csupán csak annyi, hogy egy rövid időre felfüggesztheti a mindennapi munkát és a kötelességeit.

Karácsonykor nemcsak a téli napforduló ideje következik el, hanem az ember számára megadatik, hogy megismerje az igazi világosságot, mert a világban sötét erők működnek, amelyek gyakran elveszik az életigenlésünket, és ezért nem merünk tervezni. A vadon élő madarak fény nélkül nem vállalják a szaporodást. Ez van bennünk is, ezért fogyunk, azért kevés a gyermekvállalás, mert sötétnek látjuk a jövőt.

Karácsonykor nem az a kérdés, hogy mit teszünk az ünnepi asztalra, vagy hogy mit kapunk ajándékba, hanem az, hogy hoz-e igazi változást a magyar családok életében ez az ünnep. Mária és József a születés után megváltoznak, mint ahogy a gyermeket vállaló szülők sem úgy mennek tovább, mind a gyermekük születése előtt. Többé már nem önmaguk sorsáért felelősek, hanem a gyermekért élnek.

Karácsonykor mi is új küldetést kapunk a jövőre nézve. A feladat Krisztust növelni ebben a világban. Ez a magnificat a keresztyén ember mindenkori feladata. Ennek a legjobb eszköze a szeretet, amely általunk is növekedhet. Ha oda tudunk fordulni ismerősökhöz és ismeretlenekhez, betegekhez, árvákhoz, egyedül élőkhöz, és meg tudjuk őket ajándékozni, akkor nő bennük Krisztus, és ezáltal ők is dicsőítő emberekké válnak. Ha így készültünk fel erre az ünnepre, ha megértettük annak üzenetét, akkor elvállaljuk ezt a szép feladatot. Ez a fajta készülés az Úr ünnepnapjára soha sem romlik meg, nem avul el, hanem napról napra nő.

Kató Béla
Megjelent a Reformátusok Lapja karácsonyi számában.