Bámulom a keleti bölcsek hitét. Gazdag tudósokról beszélünk, akiknek megvolt mindenük. Kényelemben és jómódban éltek. Minek keltek fel a kényelmes foteljeikből, minek jöttek el a kedvenc könyveik közül? Mit reméltek találni a régi jóslatok után indulva? Mit reméltek egy tünékeny égi jelenéstől?

Irigylem a keleti bölcsek hitét, mert azt hiszem, ma senki nem kelne ki a foteljéből és kelne útra azért, mert valami homályos régi jóslatok királyt, uralkodót jövendöltek – ki tudja milyen távolságban. Megvárnánk, amíg beszámol róla a híradó – ugyancsak a fotelban. Megvárnánk, amíg beszámolnak róla olyanok, akiket ezért fizetnek. Bámulom a keleti bölcseket, mert mindazzal, amijük volt, nem teltek el, hanem továbbra is kíváncsiak maradtak, és elég bolondok ahhoz, hogy kitegyék magukat az út viszontagságainak. Mekkora jelmondat lett ez mostanában tömegek számára: Stay hungry, stay foolish – Maradj éhes, maradj bolond! (Rashmi Bansal író híres mondata, amelyet Steve Jobs tett igazán ismertté.) Azt hiszem, ennek a jelmondatnak ők a prototípusai, a legjellemzőbb megvalósítói számomra. Kitették magukat a pornak, a kényelmetlenségnek, a rablóbandáknak, az időjárásnak. Nem tudós embernek való út ez. Legalábbis nem ismerek ilyen kalandvágyó szakembereket.

Biztosan nekik is voltak jó kibúvóik, okok, hogy miért ne menjenek: mert otthon ott az új asszony. Meg új földet vettek, meg új ökröket a földre, mindet épp most kell kipróbálni, nem ér rá máskor. Az ember életében kevés az alkalmas pillanat. Egyre kevesebbszer vesszük fel a telefont, egyre később vállalunk gyermeket, mert úgy tűnik, nem alkalmas az idő. Egészen biztosan a bölcseknek is volt életük, kusza szálakkal, ügyekkel, kapcsolatokkal, mégsem beszélték le magukat az útról. Pedig meghívót se kaptak, csak egy csillagot, sejtéseket, mitikus-misztikus félinformációkat. És hát milyen zsúfolt időszak ez? Majd elmennek, ha már nem lesz ilyen sűrű, eseményekkel terhelt az élet. Majd mennek, amikor már nincs tömeg az elrendelt népszámlálás miatt az utakon, a városokban. Majd elmennek, ha egyáltalán lehet majd szállást kapni. Legalábbis mi ilyesmivel nyugtatnánk magunkat.

Majd. Majd egyszer. Majd egyszer lesz időm idealistának lenni, és elindulni olyan utakon, amelyeket nem köveznek tárgyi bizonyítékok, amelyekhez nem fűződik a megélhetésem jól felfogott érdeke. Majd egyszer talán. De sokan nyugtatják azzal magukat, hogy ráérnek még megkeresni az élet értelmét, egyelőre éljék túl azt a bizonyos életet. Eljön-e a halasztgatók számára is az alkalom?

Irigylem, hogy akkor sem torpantak meg, amikor a palotában valami egészen másmilyen királyt találtak, mint akit vártak. Sejthették, hogy most kényelmetlen ügybe futottak, mégsem fordultak vissza. Pedig mi az, hogy a király nem várja és nem tudja az új király jöttét? Az első objektív tény, amivel szembetalálják magukat, rácáfol a terveikre, álmukra, hogy megtalálják az új királyt. Sokan itt fordulnánk vissza, a találkozás kapujában, belátva, mennyire gyerekes gondolat volt is az egész. Biztosan ők is átbeszélték egymás között, hogy akkor most mi legyen.

Ki tudja, mekkora utat tettek meg. Ki tudja, mennyi kérdés és kétség merült fel bennük, miközben a pusztaságban lépdeltek egy vélt király megtalálásáért. És az áldozatuk, az erőfeszítésük elnyerte a jutalmát. Amire feltették az idejüket, energiájukat, amiért veszélyeztették az életüket, sikerült: megtalálták a Messiást. 

Azt hiszem, erről beszél Pál is, amikor azt mondja, hogy úgy bokszol, mintha nem a levegőbe ütne, és úgy fut, mintha látná a célszalagot. Mert hinni kell, hogy nem lesz hiábavaló minden erőfeszítés és áldozat, amit a Messiás megtalálásának oltárán hozunk. Amikor a prédikátor könyve hiábavalóságról beszél, mindig arról a világról szól, amiből Isten el van távolítva. Az Isten nélküli, tőle megcsupaszított világ az, amiben minden hiábavalóság, az élvezetektől az önmegtagadásig. De amint nem vonjuk ki Istent a gondolkodásunkból, amint magunk elé képzeljük a célszalagot és azt az alakot, akit öklöznünk kell, rögtön nem lesz hiábavalóság mindez. Elnyeri a célját, az értelmét.

Bámulom a keleti bölcsek hitét, mert mertek. Merték készpénznek venni a próféciákat, merték elhinni a célszalagot, hitték, hogy célt érnek. Bámulom a keleti bölcsek hitét, és imádkozom, hogy minél többen higgyék el ma is a célszalagot. Mert van. Mert ma is lehet találkozni Jézussal. Még csak nem is azért, mert a bölcsek vagy mi olyan nagy utat hajlandóak lennénk megtenni érte. Hanem azért, mert ő megtette az ember számára áthidalhatatlan távolságot.

Bella Violetta
Megjelent a Reformátusok Lapja karácsonyi számában.