Pedig megint nincs szó másról, csak egy végtelenül egyszerű hangsúlyeltolódásról. Mintha Isten nyelvét épp olyan akcentussal tudnánk csak beszélni, ami érthetetlenné teszi, amit az Úr mondani akar nekünk. Így szól a közhelyessé vált definíció: a karácsony a szeretet ünnepe. Valóban az – de nem az emberi szereteté. Vagy ha igen, akkor nem szabad csodálkoznunk, hogy a karácsony konfliktuózus, anyagias és önző ünneppé vált. Nemrég a közhelyekről, a modorosságról és a nyelvi divatokról olvastam. Ezek egy folyamat egymást követő szakaszai, egy természetes, de igen kellemetlen nyelvi történés állomásai. Annyi az egész, hogy az emberi szavak, kifejezések is – mint az alkalomhoz illő ruhák –porronggyá kopnak, ha túl sokat használják őket.

Az, hogy a karácsony a szeretet ünnepe, csak félig tévedés – mert valójában az Isten megmentő szeretetére kellene emlékeznünk ilyenkor. De ahogy a kifejezésről a nem megfelelő használatban leszakadt Isten neve, úgy vesztette el az értelmét az ünnep. Díszesen csomagolt doboz lett, amely teljesen üres.

Divat mostanában a karácsonyról negatív hangnemben beszélni, kárhoztatni a fogyasztói társadalmat; divat kimondani, hogy utálom a karácsonyt, mert sekélyes és tartalmatlan ünnep – és lassan a szeretet ünnepe közhelyét felváltja ez: a karácsony a látszat- vagy kényszerszeretet ünnepe. S ez valóban tragikus: ugyanis a közhelyek csak arra valók, hogy se kimondóiknak, se meghallóiknak ne kelljen a lényegen elgondolkodniuk, csak megrántaniuk a vállukat, vagy sóhajozva bólogatni. Pedig ezen – mármint a jászolbölcső misztériumán – mégiscsak illene elgondolkodni. Mert ha a karácsony valóban az Isten szeretetének ünnepe lenne, akkor kötve hiszem, hogy bárki is utálná. Hogy bárkit idegbeteggé tenne az, hogy a világ Teremtője őt mindennél jobban szereti.

Láthatjuk: az emberi szavak kiürülnek. Így pedig lassan értékét veszti velük együtt mindaz, amit próbáltunk megnevezni. A karácsonyt csak az mentheti meg, ha működésbe lép a története. Ha megszólal az Isten élő szava, ami Krisztusban testté lett. De nem elég csak hagyni megszólalni ezt a történetet, hanem kérnünk és akarnunk kell, hogy újra megtörténjen Krisztus által bennünk. A szívünk barlangjában tolongó, zajos, goromba gondolat-zarándokainkat legalább erre az időre kérjük meg, hogy távozzanak – nehogy csak eddig jusson el bennünk a kétezer éves történet: „Nem jutott számukra hely…”

Bagdán Zsuzsanna