Az Este című műsorban bemutatták a református egyház és a rendőrség közös tárlatát, az ötletgazdával, Százvai László lelkipásztorral is beszélgettek.
Debrecenben az egyetemi templomban nyílt meg a Kontrasztkiállítás. A református egyház és a rendőrség összefogásában, valamint számos más szervezet támogatásával létrejött tárlatot szeptember 1-jén nyitották meg. A megdöbbentő erejű multimédiás ifjúság- és családvédelmi kiállítását Kisvárdán több mint hatezer ember tekintette meg.
„A kezdetekre nem kell várni, a kezdeteket el kell kezdeni…” olvashatjuk Bodó Sára írásában. Az egyetemi docens címlapon ír „Mire jó egy rejtett kezdet?” címmel a Tiszántúli Református Egyházkerület lapjában.
Több mint négyezren látták már a Kontrasztkiállítást. Kisvárdán januárban nyílt meg a református egyház és a rendőrség közös ifjúság és családmentő kiállítása, amely már biztosan nem tudja bezárni kapuit március 12-én a nagy érdeklődés miatt. Határon túlról is érkeznek látogatók – mondja Százvai László, a kiállítás szervezője, majd hozzáteszi, március végéig még biztosan nyitva lesz a tárlat.
Döbbenetes hatással van a Kontrasztkiállítás a látogatókra. Folyamatosan érkeznek a csoportok, és nem csak a fiatalok kíváncsiak rá. Magyarország egyik legnagyobb médiaügynökségének vezérigazgatója, miután megnézte a tárlatot, felajánlotta, hogy Budapestre is vigyék el, hogy még többen láthassák.