„Kézen fogva hozzák vissza a szüleiket” – népszerű a Kontrasztkiállítás

2010. március 05., péntek

altTöbb mint négyezren látták már a Kontrasztkiállítást. Kisvárdán januárban nyílt meg a református egyház és a rendőrség közös ifjúság és családmentő kiállítása, amely már biztosan nem tudja bezárni kapuit március 12-én a nagy érdeklődés miatt. Határon túlról is érkeznek látogatók – mondja Százvai László, a kiállítás szervezője, majd hozzáteszi, március végéig még biztosan nyitva lesz a tárlat.

Az ifjúsági lelkész szerint „hatékony eszköznek bizonyultak a diák és tanári szemináriumok, amelyek a kiállításhoz kapcsolódnak”. Előadásokon mutatják meg a kísérőknek, hogy melyek azok a segítségnyújtási pontok, ahol a fiataloknak segíteni tudnak, a diákok pedig előadást láthatnak, ráhangolódva a tárlat témáira.
Százvai László a visszajelzések kapcsán elmondta: az iskolai látogatások után a diákok „kézen fogva hozzák vissza a szüleiket hétvégente”.
A kiállítás szervezőjétől megtudtuk azt is, hogy szeptembertől Nyíregyházán és Debrecenben is nyílik Kontrasztkiállítás, amely fél éven át lesz látogatható a megyeszékhelyeken.
Budapesten 2011-től egy évig lesz majd látható a tárlat.

altA Kontrasztkiállításon multimédiás eszközök segítségével mutatják be a fiatalokat érintő problémákat, érintve a kábítószer, az abortusz, a családon belüli erőszak, az öngyilkosság, a válások és a globális pénzhatalom kérdéseit. A látogatók beülhetnek egy autó szimulátorba kettős látást előidéző szemüveggel, hogy megtapasztalják, ittas állapotban milyenek lennének a reakcióik, vagy például "elmehetnek diszkóba", ahol többek között a drogok és az alkohol káros hatását mutatják be a szervezők. A kiállításnak nem az a célja, hogy sokkoljon, hanem hogy a klasszikus erkölcsi értékeket továbbítsa, valamint hogy megmutassa, a társadalom nem maradhat néma a fiatalokat és a családokat érintő problémák kapcsán. A Kontrasztkiállítás 2010. január 11-étől látogatható Kisvárdán. 16 éven aluliak csak szülő vagy pedagógus jelenlétében nézhetik meg a kiállítást, a 14 éven aluliaknak pedig egyáltalán nem javasolják a megtekintést a szervezők. Bővebb információt a www.kontrasztkiallitas.hu oldalon olvashatnak.

 

Dobos Zita

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.