Kanadai válasz a szír válságra

2015. október 01., címkék: szíria, kanada, menekültmisszió

A 3 éves kisfiú partra mosott holttestéről készült képek az egész világ szemét felnyitották a szíriai menekültek 4 éve tartó szörnyű helyzetére. Javulásra semmi esély, holott már jelenleg is 4 millió szír menekültről beszélhetünk, akiknek több mint fele gyermek, nagy részük a Közel-Keleten él. Válaszolva a krízishelyzetre a Kanadai Presbiteriánus Egyház (PCC) folyamatosan küld segélyszállítmányokat, ezáltal segítve közel-keleti partnereiket, támogatja az olyan gyülekezeteket, amelyek anyagilag is segítik a menekültek Kanadába érkezését, és komolyabb lépések megtételére szólítja fel a kanadai kormányt a válság kezelésére.

Megújuló erővel, új reménységgel, új utakon

2014. június 10., címkék: kanada

A Kanadai Presbiteriánus Egyházban már hagyománnyá vált, hogy a nők három évenként összegyülekeznek egy nagyszabású konferenciára és értékelik az addig végzett szolgálatukat, majd pedig a jövő felé tekintve meghatározzák, kijelölik a további tennivalókat.

A Kanadai Egyesült Egyház honlapja magyarul is olvasható

2010. szeptember 17., címkék: Nagyvilág, kanada

 A reformátusokat is tömörítő Kanadai Egyesült Egyház weboldalát még kínai, lugandai, kiswahili és tagalog nyelven is olvashatjűk a hívők.

Kanadáig érhet az egységes Magyar Református Egyház

2010. május 31., címkék: kanada, május 22., generális konvent elnöksége, Háttér

  A május 27-i Generális Konvent döntött arról, hogy a kanadai magyar reformátusok is csatlakozhatnak az egységes Magyar Református Egyházhoz, de az Alkotmányozó Zsinaton való részvételhez még jó pár lépcsőfok vezet. A csatlakozás menetéről, és arról, hogy a kanadai magyar reformátusság miért csak egy évvel az Alkotmányozó Zsinat után kérvényezte azt, Bibza István esperes, a Generális Konvent Egyházalkotmányi Bizottságának elnöke beszélt.

Kanadai püspökök: a téli olimpia idején fokozódhat az emberkereskedelem

2010. február 03., címkék: Ökumené, téli olimpia, emberkereskedelem, kanada, ökumené

  Február 12-én a kanadai Vancouverben indul a téli olimpia. A február 28-án záruló  világesemény lehetőséget nyújt az emberkereskedelemmel foglalkozó bűnszövetkezeteknek – figyelmeztetnek a kanadai katolikus püspökök.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.