Karácsonyi örömüzenet Szíriából

2019. december 23., címkék: aleppó, közel-keleti reformátusok, körlevél

„Velünk az Isten. Ő nemcsak békét hoz a világba, hanem magát a Békét, személyesen" – üzeni a kilenc éve háborús állapotok között élő Aleppóból Haroutune Selimian, testvéregyházunk, a szíriai örmény református közösség elnöke.

A karácsony üzenete örök és kimeríthetetlen

2019. december 20., címkék: vladár gábor, interjú, karácsony, advent

Vladár Gábor református lelkipásztorral, a Pápai Református Teológiai Akadémia teológusprofesszorával beszélgettünk többek között a testté lett Igéről, a keresztyén ember karácsonyi ajándékáról és a zene fontosságáról.

Akiknek mindig mindennel meg kellett harcolni

2019. december 18., címkék: técső

A Felső-Tisza-vidék magyarságának egyik legerősebb végvára a Huszt és Rahó között található Técső. A Tisza jobb partján elterülő egykori koronaváros a Kárpátalján élő nemzetiségek békés együttélésének mintapéldája, a környező hegyektől ölelt kisváros ráadásul rendezettségével is kitűnik a hasonló jellegű települések közül. Központjában magasodik a város legrégebbi épülete, a 14. század első felében épült református templom, amelynek a közelmúltban teljesen megújult évszázados falai igazi kincseket őriznek.

Isten lehetőséget ad a csodatételre

2019. december 18., címkék: áder jános

Isten lehet, hogy nem részesíti az embereket minden csodában, amelyért hozzá fohászkodnak, ám időről időre lehetőséget ad arra, hogy ők maguk tegyenek csodát másokkal – hangsúlyozta a köztársasági elnök kedden a külhoni magyar egyházi vezetők tiszteletére adott adventi ebéden.

Ne csak a megszokottban keressük Istent!

2019. december 17., címkék: interjú, kustár zoltán, advent

Az ószövetségi messiáspróféciákról és gyerekkori adventélményeiről is beszélgettünk Kustár Zoltánnal, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektorával, aki szerint a fekete péntek még akár hasznára is válhatna a keresztyénségnek.

Megjelent az Igazság és Élet 2020/1 száma

2019. december 17., címkék:

Január, február és március hónapokra, újévtől böjt 5. vasárnapjáig tartalmaz igetanulmányokat és prédikációvázlatokat a vasárnapi és ünnepi igehirdetésekhez az Igazság és Élet folyóirat következő száma. Segítséget nyújt továbbá a kazuális szolgálatokhoz, gyermek-istentiszteletekhez.

Karácsony a háború szelében

2019. december 14., címkék: háború, harkány, Bereczky Ildikó, Harkány, bereczky ildikó, advent, interjú

Istentiszteletet tartani naposcsibék mellett vagy háborús segélyt pakolni teherautókra – egy lelkipásztornak rendkívül sokszínű feladatai vannak, főleg ha nyolc-tíz faluért felel. Bereczky Ildikó csaknem 30 éve szolgál a Baranya megyei Harkányban és a környező falvakban, a feladatokból és kihívásokból bőven kijutott neki. A határmenti települést a szomszédos háborúk sem kímélték, a pusztítás mellett azonban az elnéptelenedés problémájával is folyamatosan küzdeni kell. A Dizseri Tamás-díjas lelkésznő hamarosan nyugdíjba megy, de azt mondja, bármikor újrakezdené szolgálatát.

Karácsonyi magány

2019. december 14., címkék: advent

„Nagyon nehéz lehet, bármilyen okból is, egyedül tölteni a karácsonyt, de tudjuk mindannyian, hogy közösségben, családban, hangos ünneplésben is át lehet élni a meg nem értettséget, elutasítottságot, elidegenedést." Némethné Sz. Tóth Ildikó adventi írásában arra emlékeztet: Isten tud az emberi magányról, és velünk akar lenni.

Hetven éve gondozzák a bibliafordítást

2019. december 12., címkék: bibliatársulat

A bibliamisszió sokszínűségét bemutató konferenciával és személyes vallomásokból álló emlékkötettel ünnepelte fennállásának hetvenedik évfordulóját a Magyar Bibliatársulat december 3-án Budapesten.

Az önkéntesség, ami lelki és önismereti utazás is

2019. december 12., címkék: ifi, önkéntes diakóniai év

„Ez a szolgálat jóval több, mint másokon segíteni. Fontos lépcsőfok a felnőtté válás folyamatában" – mondja az Önkéntes Diakóniai Évről annak programvezetője, Závodi Emese, akivel a Franciaországban szolgáló magyar fiatalok meglátogatása után beszélgettünk. A hosszútávú külföldi önkéntes szolgálatra január 31-ig lehet jelentkezni.

Szolidaritás az adventi sokadalomban

2019. december 12., címkék:

A menekült nők elszigetelődésének veszélyeire hívják fel a figyelmet a Magyar Református Szeretetszolgálat standján, kézműves termékeik megvásárlásával a református egyház menekültügyi integrációs szolgálatát segíthetjük.

Ott van a gyülekezet, ahol Isten Igéjét hirdetik

2019. december 10., címkék: bedekovics péter, egyetemi misszió

Három évtizeddel ezelőtt, 1989-ben alakult meg a rendszerváltozás utáni első budapesti református egyetemi gyülekezet. Az elmúlt harminc évről, az ifjúságról és az ifjúsági munkáról az 1RE Budapesti Református Egyetemi Misszió vezető lelkészével, Bedekovics Péterrel beszélgettünk.

Koordinátort keres az MRE-HEKS cigánymissziós gyülekezeti programja

2019. december 10., címkék: pályázat, Pályázat

A Svájci Protestáns Egyházak Segélyszervezete, a HEKS 2013 óta hosszútávú elkötelezettséggel támogatja a Magyarországi Református Egyház (MRE) gyülekezeteinek és iskoláinak a romák/cigányok egyházi és társadalmi befogadását segítő munkáját. Az országos program keretében jelenleg 13 gyülekezet és 6 általános iskola valósít meg a HEKS által támogatott inklúziós programot. Az MRE a cigánymissziós gyülekezeti projektek koordinálására keresi munkatársát.

Itt kezdődik

2019. december 07., címkék: video, videó

Decemberben sok a fény, a csillogás és a mese. De miről szól valójában a karácsony? És milyen a mi ünnepvárásunk? Erre szeretnénk emlékeztetni kisfilmünkkel és ma induló adventi kampányunkkal.

Iskolapélda szeretetből

2019. december 07., címkék: interjú, göncruszka, sohajda levente, advent

Fényárban úsznak az általános iskola folyosói Göncruszkán. Pedagógusok és gyerekek együtt készülnek a karácsonyra ott, ahol még a tornatermet is a Miatyánk szövege díszíti. Az ünnepi világítást januárban leszedik, azonban a fény megmarad. Az abaúji kis falut ugyanis az elmúlt években teljesen újjáépítette az ott szolgáló lelkész házaspár. Sohajda Levente édesapjától örökölte a méhészetet, amelynek bevételéből felújították az iskolát, az óvodát, és rendbe tették a helyi templomot is. Tudatos ünnepvárásról, az Istenhez vezető utakról és a mélyszegénységben megszólaló karácsonyi örömhírről mesélt nekünk.

Magnetofon helyett trombitaként

2019. december 06., címkék: ifi

Nyitottak a spiritualitásra, sokat és rendszeresen interneteznek, példaképek számukra tanáraik. Autoritásból nem lehet velük kommunikálni, élő, konkrét és hiteles példákkal azonban igen, ebben pedig az egyháznak, az államnak és a civil szférának is nagy szerepe és felelőssége van. A Protestáns Akadémia őszi szemeszterének kerekasztal-beszélgetésén a fiatalok és az egyház kapcsolatáról osztotta meg gondolatait Illés Boglárka, ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár, Szabó Eszter, a Magyarországi Református Egyház Ifjúsági Irodájának vezetőhelyettese, és Rácz-Schliszka Gábor, a Református Fiatalok Szövetségének (REFISZ) elnöke.

Új japán könyvtár a Károli Gáspár Református Egyetemen

2019. december 06., címkék: japán, Japán, károli egyetem (kre)

Húszezer példányos könyvszállítmány érkezett Magyarországra a japán-magyar diplomáciai kapcsolatok felvételének 150 éves évfordulója alkalmából. December 5-én a könyvadományból ötezer darabot adtak át a Károli Gáspár Református Egyetemnek, ennek köszönhetően Magyarország legnagyobb japán nyelvű könyvtára jön létre a református intézmény Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán.

Elindult a keresztyén könnyűzenét támogató program

2019. december 06., címkék: dicsőítés

Zenei képzést és hangszervásárlást támogató programmal segíti a keresztyén könnyűzenét játszó fiatalok kiteljesedését a kormány. „Ez a program akadályokat akar lebontani olyan fiatalok előtt, akik szívesen zenélnének, szívesen vennének részt egy zenekarban, kórusban és lehet, hogy az első lépéseket már meg is tették, de ahhoz, hogy tovább tudjanak lépni, külső segítségre van szükségük" – hangsúlyozta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtökön a Hagyományok Házában.

Projektátadások

2019. december 05., címkék:

A MRE Zsinata döntése értelmében a Szeretetszolgálati Iroda 2020. január 1-jei hatállyal Magyarországi Református Egyház Diakóniai Iroda (1146 Budapest, Hungária krt. 200.) néven folytatja tevékenységét, és 2020. január 1-től átveszi az MRE fenntartásában működtetett szociális és felzárkózási intézmények és szolgáltatások teljes körű fenntartói jogát.

Alap, amire lehet építeni

2019. december 05., címkék: óvoda

A 19. kerületben, a református templom közelében áll a Kispest-Központi Református Egyházközség Szőlőskert Óvodája, melybe immár fél évtizede várják a helyi gyermekeket. Az ide járó kicsinyek mindennapjait felkészült pedagógusok igyekeznek különlegessé tenni – amiben az egész gyülekezet a segítségükre van.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió