Orgonakurzus és ökumenikus kántortalálkozó

2009. július 15., címkék: Ökumené

A Magyar Egyházzenei Társaság és az Evangélikus Kántorképző Intézet augusztus 23-a és 25-e között orgonakurzust és ökumenikus kántortalálkozót rendez a Kántorképző Intézetben Fóton.

Gyászistentisztelet és emlékezés Ferihegyen

2009. július 15., címkék: repülőtéri misszió, Háttér, reformátusok lapja, krasznai andrea

Az Air France és az Air Yemenia, de különösképpen az Air France repülőgép-katasztrófájának magyar áldozataira emlékeztek július 12-én a Ferihegyi Repülőtéren. Az ökumenikus istentiszteleten megjelentek az Air France járatának tragédiájában elhunytak családtagjai, akik szeretteiktől ily módon is búcsút vehettek, és lélekben emlékezhettek rájuk. Az istentiszteleten részt vett a Budapest Airport Zrt.-t üzemeltető Hochtief német konzorcium projekt menedzsere, Michael Feeney, valamint az Air France és a KLM közép-európai régiójának igazgatója, Vincent Vogt. A gyászistentiszteletet Krasznai Andrea református lelkész, aki korábban a Repülőtéri Lelkészek Nemzetközi Szövetségének elnöke is volt, kezdeményezte és vezette.

Oktatás - Térségünkben nem érvényesülnek maradéktalanul az Európai Unió és az Európa Tanács elvei

2009. július 15., címkék: Háttér

Újra megpróbálják korlátozni az egyházi közoktatás autonómiáját a határon túli magyar nyelvű egyházi közoktatási intézményekben és Magyarországon is - mondta Papp Kornél, a Magyarországi Református Egyház (MRE) oktatási irodavezetője. Az oktatási szakember erre annak kapcsán hívta fel a figyelmet, hogy a hétvégén Sepsiszentgyörgyön tartott Kárpát-medencei magyar református középiskolák XIV. találkozója is ezt állapította meg zárónyilatkozatában.

Ökumenikus közgyűlés

2009. június 29., címkék: ökumené, ökumenikus tanulmányi központ, Ökumené

Az Ökumenikus Tanulmányi Központ ez évi tanácskozását június 12-én, pénteken délután 2 órai kezdettel tartja az Ökumenikus Központ és Egyetemi Lelkészség épületében Budapesten. A főelőadó Konrad Raiser, a buchumi egyetem professzora lesz. Előadásának címe: „A 21. századbeli ökumenikus mozgalom problémái és feladatai”. Az előadó professzor évtizedeken át az egyházak egységének szentelte munkásságát. Hosszú időn át az Egyházak Világtanácsa főtitkárhelyettese, majd főtitkára volt.

Református párhuzamok?

2009. június 29., címkék: május 22., grand rapids, Grand Rapids, alkotmányozó zsinat, Háttér, református világközösség (rev)

Ha azt mondom, május 22, erről minden reformátusnak, de sok nem reformátusnak vagy kárpát-medencei magyarnak – éppen a média révén is! - rögtön beugrik, hogy az egységes Magyar Református Egyház (alkotmányjogi) születésnapja ez.
Ha azt mondom, 2010. június 18-28. Grand Rapids, Michigan, USA - akkor már alig akad közöttünk, akinek erre beugrana bármi is a fejében, netán a szívében. Pedig legalább ilyen jelentőségű eseményre kerül majd sor jövőre a világ reformátussága életében, amikor több évtizedes, nem egyszer fájdalmas ütközést is felmutató megosztottság után egyesül a világ reformátussága egyetlen nagy felekezeti családdá.

Isten igéjének szolgája

2009. június 29., címkék: kálvin jános, Hírek

Kálvin János, az Isten igéjének szolgája című kiállításon Búza Barna szobrászművész plakettje is látható.

Búza Barna szobrászművész a budapesti Kálvin-szobor elkészítésével egyidőben, az ezredfordulón Kálvin Jánosról máz nélküli vörös színű égetett agyagból (terrakottából) plakettet is készített . A műalkotáson a reformátor profil portréja látható, amit nevének feliratán kívül születési és halálozási évszáma (1509- 1564) fog közre. A plakett a művész ajándékaként került a Budapesti Városvédő Egyesület tulajdonába. A műtárgy a kecskeméti Ráday Múzeum: "Kálvin János,az Isten igéjének szolgája" című interaktív kiállításán látható.

Célba ér - sikeres a Nemzeti Zarándoklat

2009. június 17., címkék: bölcskei gusztáv, ökumené, nemzeti zarándoklat, Ökumené

A Nemzeti Zarándoklat eléri a célját. Ezt mondta Köteles László, Kolmóska polgármestere a kezdeményezés egyik szervezője. A 10 napos zarándokút végéhez közeledve csak jó tapasztalataink vannak. Fantasztikus élmény - mondja Köteles László. „Egy olyan társadalmi összefogás, amire még nem volt példa. Az egymás iránti tisztelet és szeretet minden fajtáját megtapasztalhatjuk itt a közös séta során.” Egy rossz dudaszót sem hallottunk még mondja a polgármester. Mindenhol a jóindulat sugárzik mindenkiből. Azt hiszem ez a zarándoklat az eddigiek alapján el fogja érni célját. A morális válságból csak így lehet kilábalni.

A Pátria Rádió június 7-i Világosság református műsorának ajánlata

2009. június 02., címkék: pátria rádió, szlovákiai reformátusok (szrke), Határon túl

Benjamin zsákjában megtalálják József serlegét. A büntetés ezért rabszolgasors. Júda, a legidősebb testvér azonban nem hagyja ennyiben. Tudja, hogy apjának, Jákóbnak, nehéz lenne elviselnie egy újabb gyermekének az elevesztését, ezért legfiatalabb testvéréért könyörög. Tóth Andrea dunaszerdahelyi beosztott lelkipásztor elmélkedésében arról szólt, hogy miért könyörgött Júda testvérének, Benjaminak az életéért Józsefnél. Összeállitásban számolnak be arról a május 22-ei debreceni eseményről, amelyen megalakult az egységes Magyar Református Egyház. A közös alkotmányhoz egyedül a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház nem csatlakozott. Az egésznapos ünnepségen a zsinati tanács tagjain kivül több szlovákiai magyar református gyülekezet is képviseltette magát. A műsorban ezen kívül egyházi hírek hangzanak el, ismertetik a Biblaismereti verseny legújabb kérdéseit, valamint kiderül, hogy ki kapja a jutalomkönyvet a helyes megfejtésért.

Mit tegyünk, atyámfiai? - Az Egyházak Világtanácsa elnökeinek pünkösdi üzenete

2009. június 02., címkék: gazdasági válság, egyházak világtanácsa (wcc), Hírek

"Mit tegyünk, atyámfiai, férfiak?" (Apcsel 2,37b) A 2009. év a katasztrofális gazdasági válság miatti aggodalom jegyében vette kezdetét. 2008 végén hirtelen szembesültünk a kétségbeejtő pénzügyi és gazdasági nehézségekkel egy olyan helyzetben, amelyben sokak számára problémamentesnek tűnt az élet.

Kálvin János munkáiból és a reformátorról írt kötetekből nyílt kiállítás Szegeden

2009. május 29., címkék: Hírek, kálvin jános, szeged

A szegedi Somogyi-könyvtárban; a július 4-ig látható a tárlat, amelyen bemutatják a genfi reformátor fő művének, (Institutio Religionis Christianae) egy több, mint négyszáz éves kiadását is.

A ballagás méltó volt a hagyományokhoz - Kecskeméti Református Gimnázium

2009. május 29., címkék: kecskeméti református gimnázium, Gyülekezeti hírek, ballagás

Egyházi könyvtárunkban őrzött évkönyveink tanúsága szerint a ballagás régóta létező eseménye 1564 óta jegyzett gimnáziumunknak. Az 1990-es újraindulás után 1994-ben rendeztük meg először a régi hagyományokat őrző, ugyanakkor újakat teremtő ballagásunkat.

Az Országgyűlésben is méltatták az egységes Magyar Református Egyház megalakulását

2009. május 29., címkék: alkotmányozó zsinat, magyar református egyház, hörcsik richárd, Hírek

    Történelminek nevezte az egységes Magyar Református Egyház megalakulását Hörcsik Richárd fideszes képviselő a Parlamentben.

Arról beszélt, hogy az egységes Magyar Református Egyházat megalakító dokumentum történelmi jelentőségű, mert egyszerre szól a múltról, a jelenről és a jövőről.

Hörcsik Richárd azt mondta, hogy a magyar reformátusok a kényszerű szétszakítottság ellenére tanúságtételben és szolgálatban végig megőrizték hitbéli és teológiai egységüket.

A kormány nevében válaszoló Arató Gergely oktatási államtitkár örömét és nagyrabecsülését fejezte ki, hogy a magyar ajkú református egyház olyan megoldást talált, amely egységesíti és erősíti a magyar kultúrát.

Pünkösdi istentisztelet Genfből a Magyar Televízióban

2009. május 29., címkék: Hírek, kálvin jános, genf

    A Magyar Televízió egyes csatornája (m1) is sugározza a Pünkösd vasárnapi ünnepi istentiszteletet Genfből a Saint-Pierre katedrálisból délelőtt 10 és 11 óra között. Az istentiszteletet a magyarországi stúdióból Tamás Bertalan református lelkész kommentálja. A genfi ünnepi alkalmat Philippe Reymond lelkész, a Kálvin által alapított „Lelkészek és Diakónusok Társasága” elnöke vezeti. Az ünnepi igehirdetést Liz Vibali Vuadi kongói teológusnő tartja. Antoine Reymond lelkész, a Svájci Francia Református Gyülekezetek Konferenciájának elnöke igei köszöntőt mond. Az úrvacsorai ágendát és előkészítő beszédet Marcel Manoël református lelkész tartja, a Franciaországi Nemzeti Református Egyház Tanácsának elnöke, aki egyben röviden megemlékezik Kálvin francia kötődéséről és hatásáról.

Kiüresedett a kormány és az egyház kapcsolatrendszere - hiába várt az egyház az ígért egyeztetésre

2009. március 03., címkék: állam-egyház kapcsolatok, Hírek, bölcskei gusztáv

Hiába mondta a kormány, hogy február elején találkozik a református egyház vezetőivel, az ígért egyeztetés elmaradt. Bölcskei Gusztáv, az MRE lelkészi elnöke szerint megüresedett a kormány és az egyház kapcsolat rendszere, emiatt a civil szférában kell partnereket keresni, hogy együtt tegyenek az országért.

„Mi csak Tereád tekintünk!” - Ünnepi Istentisztelet a XIII. Zsinat első ülésszakán

2009. március 03., címkék: zsinat, cseri kálmán, Hírek

A ciklusnyitó zsinat ünnepi úrvacsorás Istentisztelettel kezdődött, amelyen Cseri Kálmán református lelkész hirdetett igét. „ Nincs erőnk ezzel a nagy tömeggel szemben, amely ellenünk támad.” – idézte az ószövetségi Jozafátot, párhuzamot vonva a mai világgal, amikor szintén számtalan veszély leselkedik a tiszta Isten hitre. Ma is támadás ér mindent, ami érték: többen halnak meg, mint születnek, több a válás, mint a házasság, egymillió alkoholista tengődik az országban, nem számít bűnnek a hazugság, a csalás, a lopás és minden második embert fenyeget a veszély, hogy elveszíti munkahelyét… Cseri Kálmán hozzátette: veszélyben van a magyar nép, a vallás és református egyház is. „ Mi csak Tereád tekintünk” – idézte ismét Jozafátot, kiemelve ebben a nehéz helyzetben ezt kell tennünk nekünk is. Csak az győzhet ugyanis a sötétség erői felett, aki Isten fegyverzetében harcol, de a győzelmet soha nem magának tulajdonítja.

Segít a szeretetszolgálat

2009. március 03., címkék: Hírek, szeretetszolgálat (mrsz)

Veszélyelhárítást végez a Magyar Református Szeretetszolgálat Készenléti Csoportja Ipolytarnócon.

Múlt nyáron hatalmas jégeső és tornádó sújtotta Ipolytarnócot. A falu egy óriási nyitott völgyben fekszik, ahol egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási jelenségek.

"Konduljanak meg a vészharangok..."

2009. március 03., címkék: wittner mária, tiszántúli egyházkerület, Gyülekezeti hírek

"Konduljanak meg a vészharangok..."címmel február 24-én folytatódik a miskolci prorgramsorozat.

A Nemzeti est sorozat utolsó részét a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából tartják a miskolci Szent István Közösségi Házban, február 24-én kedden. A rendezvényen a Hóhér vigyázz! című filmet nézhetik meg az érdeklődők, majd beszélgetés lesz Wittner Máriával és Ékes Ilonával.

Beiktatták Fazekas László református püspököt

2009. március 03., címkék: Határon túl, szlovákiai reformátusok (szrke), fazekas lászló, fekete vince

Ünnepi istentisztelet keretében beiktatták tisztségébe szombaton Révkomáromban Fazekas Lászlót, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspökét. Az eredeti terveknek megfelelően pontosan tizenkét órakor, harangzúgás közepette vonult be a zsúfolásig megtelt komáromi református templomba a felszentelésre váró püspök és főgondnok, valamint helyetteseik a meghívott vendégek kíséretében.

Bölcskei Gusztáv köszöntője

2009. március 03., címkék: bölcskei gusztáv, Hírek, zsinat

"Nincs más út, mint az Istenre emelt tekintet "

Megválasztása után Bölcskei Gusztáv, az MRE Zsinatának lelkészi elnöke köszönetet mondott a bizalomért a zsinati tagok előtt.

A püspök rövid beszédében Cseri Kálmán délelőtti igehirdetésére hivatkozott, majd azt mondta: "csak a bűneiket megbánó és a bűnbocsánat bizonyosságát elnyert közösség tud úgy körülnézni ebben a világban, hogy számol azokkal a dolgokkal, amelyek ijesztőek. Számol a saját gyengeségével és esendőségével és tudja, hogy nincs más útja, mint az Istenre emelt tekintet. Azt kívánom magunknak ebben az új ciklusban, hogy legyen ott az agyunkban, a szívünkben, a lelkünkben, hogy a közös indulás Istennel lehetséges. Áldja meg az Isten az előttük álló feladatokat!" – zárta beszédét Bölcskei Gusztáv.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.