Egyszerű út a Bibliához – Nyolc szabolcs-beregi hittanos diák az országos bibliai történetmondó versenyen

2010. március 10., címkék: Gyülekezeti hírek, református oktatás, biblia, szabolcs-beregi egyházmegye (mre)

Napjainkban egyre több erőfeszítés szükséges ahhoz, hogy az emberek látókörébe bekerüljön a Biblia. Egyre több gyülekezet küzd az istentiszteleti látogatottság, illetve a hittanórára járó gyermekek számának csökkenésével. Jóllehet ennek demográfiai okai is vannak, mégis a korszellem mintegy nehéz sziklakőként állít elénk torlaszt a Biblia és az Isten eljelentéktelenítésével, egyúttal izgalmasabb lehetőséget kínálva az ember isteni rangra emelésével.

Mit mond a Biblia a házasságról?

2010. március 10., címkék: házasságkötés, biblia, Hírek

Házaskurzus indul, március 11-től kéthetente csütörtökön este hat és kilenc óra között a Stefánia palota éttermében. Várják mindazokat, akik szeretnék kapcsolatukat házastársukkal elmélyíteni, szeretnének többet megtudni a másikról, szeretnének ránézni kapcsolatuk működésére.

Orosz dokumentum a Sínai-kódex tulajdonjogáról

2010. február 22., címkék: Nagyvilág, sínai-kódex, oroszország, biblia

Az Oroszország Föderáció Külügyminisztériuma levéltárában megtalálták azt a dokumentumot, amely megerősíti a British Museum jogát a Sínai-kódexre, a legrégebbi Biblia másolatra.

,,Az Ige testté lett..." – Szentföldi látogatást szervez az Ökumenikus Tanulmányi Központ

2010. február 16., címkék: biblia, ökumenikus tanulmányi központ, Hírek

A szentírási üzenet lelkületével tervezi folytatni zarándoklatait az Ökumenikus Tanulmányi Központ, melynek során felkeresik azokat a bibliai történelmi helyeket, ahol Jézus ,,közöttünk lakozott és láttuk az ő dicsőségét".

Három presbiteriánusból egy vallja: Jézus az egyedüli Megváltó

2010. január 27., címkék: Nagyvilág, usa presbiteriánus egyháza (pcusa), felmérés, biblia

 

Egy új felmérés szerint az USA presbiteriánus egyháztagjai közül mintegy a fele hiszi, hogy Jézus Krisztus az egyedüli út az üdvösségre.

Útravalónk: Kuyper, Bavinck és kultúránk – holland református előadás

2010. január 25., címkék: biblia, m. te velde, konferencia, Nagyvilág, hollandia

A híres kampeni szigorú református (gereformeerde) egyetemen hangzott el az az előadás, amely megpróbálta meghatározni a mai holland reformátusság szellemi tartórendszerét.

A német elnök a Biblia fontosságáról

2009. december 20., címkék: Nagyvilág, horst köhler, biblia





  A német szövetségi elnök, Horst Köhler a Bibliáról így nyilatkozott: „Ez a legfontosabb könyv, amit csak ismerek”. Az emberi életnek minden alapját és szakadékát bemutatja, igazi vigaszt, bátorítást és reményt nyújt…

A bibliaolvasás forradalma: itt a digitális Biblia

2009. december 19., címkék: Nagyvilág, usa, biblia

    Jelenleg az USA-ban nagy szenzációnak számít az új digitális Biblia, ami a bibliaolvasási szokások változását, valóságos bibliaolvasási forradalmat hoz magával. A Glo nevű program a klikkelős-digitális generációnak szól…

A bibliaolvasás forradalma: itt a digitális Biblia

2009. december 18., címkék: Nagyvilág, biblia





Jelenleg az USA-ban nagy szenzációnak számít az új digitális Biblia, ami a bibliaolvasási szokások változását, valóságos bibliaolvasási forradalmat hoz magával. A Glo nevű program a klikkelős-digitális generációnak szól…

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.