Kérdések, amiket fel kell tenni

2013. július 05., címkék: guy liagre, cec nagygyűlés 2013 budapest, Julio Murray

"Rugalmasnak ugyanakkor kritikusnak kell lenni"- mondta Guy Liagre az Európai Egyházak Konferenciájának főtitkára július 4-én Budapesten a RaM Colossuemban felvezető bezsédében. Julio Murray, a XIV. Naggyűlés főszónoka pedig így határozta a hatnapos tanácskozás fő szándékát: "A problémák összetettségnek és a feladatok nagyságának a hit újraélesztésére kell indítania minket."

Most tehát miért késlekedsz?

2013. július 04., címkék: steinbach józsef, cec nagygyűlés 2013 budapest, európai egyházak konferenciája (cec)

A budapesti Pozsonyi úti református templomban tartották az Európai Egyházak Konferenciája fővárosunkban zajló, 14. nagygyűlésének a kezdő istentiszteletét. A több száz részvevő előtt megtartott liturgikus alkalmon Isten Igéjét Steinbach József dunántúli püspök hirdette.

Köszöntők sora

2013. július 04., címkék: cec nagygyűlés 2013 budapest, megnyitó

„Megnyitom az Európai Egyházak Konferenciájának tizennegyedik Nagygyűlését"— hangzott el Emmanuel francia metropolitától, a szervezet elnökétől Budapesten a RaM Colosseumban július 3-án 16 órakor.

Akkreditált képzések Sárospatakon

2013. július 03., címkék: sárospataki teológia (srta), felvételi

A Sárospataki Református Teológiai Akadémia közössége szeretettel várja mindazokat, akik lelkészi, hitoktatói vagy más egyházi hivatást szeretnének választani.

Sárospataki Presbiteri Népfőiskola

2013. július 03., címkék: képzés, sárospataki teológia (srta), népfőiskola, felvételi

A Sárospataki Református Presbiteri és Gyülekezeti-munkás Népfőiskola 2013 szeptemberében új évfolyamot indít. Az idei évtől a képzés egyszerűbb, 1 éves formában történik.

„Kríziseken keresztül"

2013. július 03., címkék: tábori lelkész, találkozó, franciaország

Nemzetközi Protestáns Katonai Találkozót tartottak a francia Méjannes-Le-Clap-ben június 20-23 között. Az alkalomra Magyarországról több mint húsz fő érkezett. A konferencia ebben az évben a „kríziseken keresztül" címet viselte.

Budapest, az újjászületés helyszíne

2013. július 02., címkék: guy liagre, emmanuel metropolita, cec nagygyűlés 2013 budapest

Miért fontos az Európai Egyházak Konferenciájának (CEC) 14. Nagygyűlése? Erről tartottak rövid sajtótájékoztatót július 2-án Budapesten, a Hélia szállóban Emmanuel, francia metropolitának, a CEC elnökének és Guy Liagre-nak a szervezet főtitkárának, valamint Klaus Riethnek, a németországi Württembergi evangélikus egyház főtanácsosának részvételével.

Európa első egyházi pecsétes téglamúzeuma

2013. július 02., címkék: múzeum, fodor gusztáv, megnyitó, tiszaszentimre

Június 22-én, a Múzeumok Éjszakáján nyílt meg hivatalosan is Európa első és egyetlen  egyházi pecsétes téglamúzeuma Tiszaszentimrén.

Beteljesedés és felszabadulás

2013. július 01., címkék: reformátusok lapja, Debrecen, közös zsinat, debrecen, Közös Zsinat

Elsősorban a címben is jelzett két érzést jelenti horvátországi testvéreink számára a magyar református egységhez való csatlakozás. Az erről szóló dokumentumot június 28-án, a Magyar Református Egyháznak a debreceni Nagytemplomban megtartott zsinatán írta alá Csáti Szabó Lajos. A Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház püspökével az ünnepi alkalom után beszélgettünk.

Megismerni egymást

2013. július 01., címkék: családi nap, debrecen

Több mint százan gyűltek össze június 22-én, Debrecen-Józsán, a református egyházközség felsőjózsai gyülekezetrészén szervezett lelkészcsaládok napján. A kezdeményezés ötlete négy évvel ezelőtt született Vad Zsigmond esperes ötleteként azzal a céllal, hogy az egyházmegye lelkészeinek családtagjai, gyermekei is megismerkedhessenek egymással.

Huszonkét pályázat, több mint húszmillió forint támogatás

2013. július 01., címkék: Kárpát-medencei Református Közoktatási Alap

A Generális Konvent elnöksége döntött a Kárpát-medencei Református Oktatási Alap pályázatainak támogatásáról.

A németajkú egyházközség templomának 135 éve

2013. június 30., címkék: évforduló, budapest-németajkú, dunamelléki egyházkerület

A budapesti németajkú református egyházközség templomát 135 éve, 1878. június 30-án szentelte fel Török Pál a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke.

Az evangélizáció a missziói szolgálat mai lehetősége és realitása

2013. június 30., címkék: evangelizáció, ökumenikus tanács (meöt), evangélizáció, ökumenikus, lelkész konferenica

Június 24–28. között ismét megrendezték az Ökumenikus Missziói Konferenciát lelkésziek és munkatársaik számára Révfülöpön.

Szeretethíd – rajzpályázat nyertesek

2013. június 30., címkék: szeretethíd, rajzpályázat, Szeretethíd, ifi

Megszülettek az idei Szeretethíd rajzpályázat eredményei. A képek megtekinthetők a szeretethid.jobbadni.hu Galéria menüpontja alatt, valamint Debrecenben, a Galiba fesztivál keretében augusztus 19-20. között a Baltazár Dezső téren.

Megjelent az Igazság és Élet 2013/3. száma

2013. június 30., címkék: egyházi sajtó, lapszemle

Megjelent az Igazság és Élet 2013/3. száma, amely július-augusztus-szeptember hónapokra (Szentháromság után 6. vasárnaptól a 18. vasárnapig) tartalmaz igetanulmányokat, prédikációvázlatokat vasárnapi igehirdetésekhez, továbbá segítséget nyújt a kazuális szolgálatokhoz, ifjúsági bibliaórákhoz.

A gyülekezetekre építenek

2013. június 28., címkék: ejb, utmutato, útmutató, egyházi jövőkép bizottság

Július 31-ig várja a gyülekezetek válaszait az Egyházi Jövőkép Bizottság (EJB), mely idén tavasszal közös gondolkodásra hívta református közösségeket, hogy azok saját maguk határozhassák meg küldetésüket, az egyházban elfoglalt helyüket. Miért kapcsolódjanak be a gyülekezetek az EJB munkájába? Mi végre építi egyházunk a jövőképét? Hogyan kell kitölteni a munkafüzetet? Mit kezd a bizottság az adatokkal? Részletes útmutató gyülekezeteknek.

Hitvallás és tankönyv a Heidelbergi Káté

2013. június 28., címkék: heidelbergi káté, közös zsinat, magyar református egyház, Közös Zsinat

Egyszerre hitvallás és tankönyv, mely felkészít a felnőtt hívő életre. A Magyar Református Egyház június 28-án délelőtt elfogadta a Heidelbergi Káté megújított magyar szövegét. Az alkalomra, a káté mellett, a Kálvin Kiadó megjelentette annak kommentárját, Fekete Károly tollából, valamint egy többnyelvű díszkiadást is. Még aznap délután könyvbemutatót tartottak a Debreceni Református Kollégiumban.

Ünnepi Közös Zsinat

2013. június 28., címkék: közös zsinat, magyar református egyház, Közös Zsinat, debrecen nagytemplom

A Közös Zsinat elfogadta a Heidelbergi Káté magyar fordításának új szövegváltozatát és módosította a Magyar Református Egyház alkotmányát június 28-án a debreceni Nagytemplomban. Az Egyház felvette soraiba a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyházat is.

Az Egységes Lelkészképesítő Bizottság közleménye

2013. június 28., címkék: lelkészképesítő vizsga, egységes lelkészképesítő bizottság

Honlapunkról elérhetőek a 2013. évi lelkészképesítő, honosító, illetve különbözeti vizsgához kiadott hivatalos anyagok.

Ez történt a Közös Zsinaton

2013. június 28., címkék: magyar református egyház

Délelőtt tartották a Magyar Református Egyház Zsinatának ülését a debreceni Nagytemplomban. Az ülés után hálaadó istentiszteletet tartottak. Az ünnepi alkalomról szóló folyamatos szöveges közvetítésünk.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.