Közel-keleti hangok a Csillagponton

2017. szeptember 15., címkék: csillagpont, közel-keleti reformátusok, videó, szír keresztyének, libanoni reformátusok, video

A közel-keleti református egyházakkal épülő partnerkapcsolat kifejeződéseként négy szíriai keresztyén fiatal vett részt az idei Csillagponton, akik kameránk előtt megosztották tapasztalataikat hazájukról és a debreceni református ifjúsági találkozóról is.

A presbiteri tisztség bibliai alapjai

2017. szeptember 15., címkék: presbiterválasztás 2017

Mit olvasunk a Szentírásban a presbiteri szolgálatról? Ki lehetett presbiter a bibliai időkben? A Magyar Református Presbiteri Szövetségnek az idén őszi presbiterválasztásra felkészítő összeállításából kiderül.

A gyülekezet mozgatórugói

2017. szeptember 15., címkék: nőszövetség, interjú

Nők nélkül színtelen és egyhangú lenne a református egyház – mondja Svébisné Juhász Márta, a Magyarországi Református Nőszövetség alelnöke, dunamelléki nőszövetségi elnök. A negyvenes években alapított, majd betiltott szervezet huszonöt évvel ezelőtti újraindulásáért adtak hálát a dunamelléki nőszövetség tahi konferenciáján szeptember 8–10. között, ennek apropóján beszélgettünk.

Jól tetted, hogy eljöttél

2017. szeptember 15., címkék: dunaalmási szeretetház, ifi, szeretetszolgálat, fogyatékkal élők, kárpátaljai reformátusok (kre)

Kárpátaljai középiskolások nyári szünetük egy részét arra fordították, hogy minőségi időt töltsenek a Dunaalmási Református Szeretetház fogyatékos fiataljaival. Orbán László tanár, a csoport vezetőjének beszámolója.

Egységes lelkészképesítő vizsgát tartottak

2017. szeptember 14., címkék: egységes lelkészképesítő vizsga

Szeptember 12-én és 13-án került sor az idei egységes lelkészképesítő vizsgára a Magyarországi Református Egyház Zsinati Székházában. A két nap során összesen harminckilenc jelentkező vette sikerrel a lelkésszé váláshoz szükséges utolsó megmérettetést.

Életben tartó kérdések

2017. szeptember 13., címkék: kerekasztal, reformáció 500, reformáció arcai

Igazi ökumenikus házasságban él Kodácsy-Simon Eszter evangélikus és Kodácsy Tamás református teológus. A „Reformáció arcai" programsorozat második részének vendégeiként a természettudomány és a vallás kapcsolatán túl a lombik-kérdésről is beszéltek.

Állami elismerés a marosvásárhelyi református vallástanárnak

2017. szeptember 13., címkék: kitüntetések, erdélyi reformátusok, augusztus 20.

Az augusztus 20-ai nemzeti ünnep alkalmából tizenegy erdélyinek adományozott állami kitüntetést Áder János, Magyarország köztársasági elnöke. A díjakat a kitüntetettek kedden vehették át Magyarország csíkszeredai főkonzulátusán. Demeter Irén elhivatott hitoktatói munkája, valamint a „Vakációs Bibliahét" megrendezését szolgáló tevékenysége elismeréseként Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült.

Egyházak összefogása a populizmus és rasszizmus ellen

2017. szeptember 13., címkék: egyházak világtanácsa (evt), menekültmisszió

Az Egyházak Világtanácsa (EVT) által szervezett szeminárium a rasszizmushoz vezető populista retorika természetét elemezte és azt vizsgálta, hogyan léphetnek fel az egyházak a hatékonyan a növekvő populizmussal és idegengyűlölettel szemben.

A Hegyvidék díszpolgára lett Bogárdi Szabó István püspök

2017. szeptember 12., címkék: bogárdi szabó istván, kitüntetések

„Elsősorban a budahegyvidéki reformátusoknak kell most köszönetet mondanom, mert nem állhatnék itt, ha húsz évvel ezelőtt nem hívnak a gyülekezetbe" – fogalmazott Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke kedden délután, miután átvette a Hegyvidék Díszpolgára kitüntető címet. A püspöknek Pokorni Zoltán polgármester nyújtotta át Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzatának elismerését a MOM Kulturális Központban.

Rövidfilm pályázatot hirdet a 72 óra

2017. szeptember 12., címkék: pályázat, Pályázat, ifi

Több vagy, ha adsz! A 72 óra kompromisszum nélkül ifjúsági önkéntes akció filmes pályázata.

A keresztyén újjászületés a Kárpát-medencei magyarság megmaradásának egyetlen esélye

2017. szeptember 12., címkék: egyházi iskolák, székelyudvarhely, református oktatás, erdélyi reformátusok

Hálaadó ünnepséget szerveztek Székelyudvarhelyen a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium átépített udvaráért szeptember 10-én. Az ünnepség a Belvárosi Református Egyházközség templomában kezdődött, ahol Kató Béla püspök hirdette az igét, majd a kollégium udvarán leleplezték Bethlen János, Gönczi Lajos és Baczkamadarasi Kis Gergely szobrát.

Megharcolt iskola

2017. szeptember 12., címkék: református oktatás, kispest, tanévkezdés

Volt, aki azt mondta: nyolcvan százalékig biztos benne, hogy nem lesz református iskola a kispesti Ady Endre Általános Iskolából. A tanárok és a szülők nyolcvan százaléka viszont úgy gondolta, szeretnék, ha egyházi fenntartóhoz kerülne az iskola. Így szeptemberben már református iskolába csöngettek be. Már most több a hittanos gyermekek aránya az első évfolyamban, mint korábban. Az iskola célja sokrétű: szeretnék a gyülekezetüket erősíteni, és azt is szem előtt tartják, hogy az iskolába járó diákok közül kerülhetnek ki a jövő lelkészei, presbiterei is.

A KRISZ elnöksége az új ukrán oktatási törvényről

2017. szeptember 11., címkék: nyilatkozat, kárpátaljai református ifjúsági szövetség (krisz), református oktatás, kárpátaljai reformátusok (kre)

Félő, hogy a döntés a kárpátaljai fiatalok tömeges eltűnéséhez vezet szülőföldjükről rövid időn belül.

A fiatal is taníthatja az idősebbet

2017. szeptember 11., címkék: koreai presbiteriánus egyház (pck), koreai gyülekezet, bogárdi szabó istván

Tíz éve jött létre a budapesti koreai református gyülekezet, a szeptember 10-i hálaadó istentiszteleten Bogárdi Szabó István zsinati lelkészi elnök köszönte meg a fiatal közösség áldásos szolgálatát.

Előkelő helyen

2017. szeptember 09., címkék: tanévkezdés, balla péter, interjú, károli egyetem (kre)

Új szakirányú továbbképzési szakok indulnak ősszel a Károli Gáspár Református Egyetemen (KRE). Még jelentkezhet, aki például szaklelkigondozó, üzleti etika vagy magyar mint idegen nyelv szakos pedagógus képzést hallgatna. A KRE hallgatói összlétszáma nyolcezerhez közelít, most több mint kétezer-nyolcszáz elsőéves hallgatót vettek fel a képzéseikre. Balla Péter rektorral beszélgettünk.

Mindenkor Jézussal maradni

2017. szeptember 08., címkék: reformátusok szárszói konferenciája, szárszó

Az augusztus végén megrendezett Reformátusok Szárszói Konferenciája második napjának előadásai is egyházi, közéleti és társadalmi kérdésekről szóltak. Az előadók mindegyike hangsúlyozta a reformáció örökségének máig ható és a jövőben is szükséges elemeit.

Reformációi ünnepség lesz az Arénában október 31-én

2017. szeptember 07., címkék: 2017. október 31., reformáció 500

Ökumenikus istentisztelettel és gazdag kulturális programmal készül a Reformáció Emlékbizottság október 31-ére. Már lehet jegyet venni a reformáció emlékévének központi ünnepségégre, melynek a Papp László Budapest Sportaréna ad otthont.

A Károli kiáll a marosvásárhelyi katolikus líceum mellett

2017. szeptember 07., címkék: közlemény, marosvásárhely, károli egyetem (kre)

A Károli Gáspár Református Egyetem állást foglalt a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum ügyével kapcsolatban. Az egyetem vezetői és munkatársai szeptember 6-i közleményükben szolidaritásukat fejezik ki a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum közösségével.

Több vagy, ha adsz!

2017. szeptember 06., címkék: önkéntesség, ifi, 72 óra kompromisszum nélkül

„Mutasd meg, hogy mi fiatalok – mint a jövő döntéshozói – jobbá tudjuk tenni a világot" – már lehet jelentkezni a 72 óra kompromisszum nélkül elnevezésű ökumenikus ifjúsági önkéntes akcióra, melynek idei fővédnökei a júliusi Csillagpont fellépői közül kerültek ki. A szervezők filmpályázatot írtak ki az önkéntesség fontosságának megmutatására.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.