Örökségünk Krisztusban

2018. április 02., címkék: húsvét, szalay lászló pál

Jézus meghalt ennek a világnak, hogy a mennyei világ újra visszafogadja. Ezzel mutatta meg a számunkra az utat a fiúsághoz – Szalay László Pál húsvéthétfői írása.

Jézus Krisztus feltámadása konkrét valóság

2018. április 01., címkék: húsvét, steinbach józsef

„Jézus feltámadása az örök életet jelenti számunkra, és ha van örök élet, akkor lehet lassabban, értelmesebben és boldogabban élni, újrakezdeni, megbocsátani, és nem presztízsből csinálni dolgainkat" – fogalmazott Steinbach József dunántúli püspök húsvétvasárnap az M1 csatorna Ma este című műsorában.

A feltámadás a bizonyíték

2018. április 01., címkék: húsvét, bogárdi szabó istván

A velünk öröktől megbékélt Isten hozta ki a juhok nagy pásztorát a halálból. Ez az Isten konklúziója, a feltámadás – mondta Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke húsvétvasárnapi igehirdetésében a budahegyvidéki református templomban.

Kálvin János térré alakul a Farkas utcai templom környéke Kolozsváron

2018. április 01., címkék: erdélyi egyházkerület

Egyhangúlag döntött nagycsütörtöki ülésén a kolozsvári önkormányzat arról, hogy elfogadja Gergely Balázs tanácsos javaslatát, miszerint a Farkas utcai templom és a Kolozsvári Református Kollégium előtti tér Kálvin János nevét viselje.

Kiváló Tehetségpont lett a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma

2018. március 31., címkék: ttre, dóczy gimnázium

A DRK Dóczy Gimnáziuma 2015 áprilisától Regisztrált Tehetségpont volt, idén márciusban pedig az intézmény magas színvonalú tehetséggondozó programját Akkreditált Kiváló Tehetségpont minősítéssel elismerte el a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége.

Nagyobb biztonságot adna a törvény

2018. március 30., címkék: muravidék, szlovéniai reformátusok, bódis tamás

A jogbiztonság hosszú távú fenntartása miatt lenne fontos, hogy megszülessen a nemzeti kisebbségeket védő uniós törvény, hogy a megszerezett jogok később se csorbulhassanak majd – mondja Bódis Tamás, a szlovéniai magyar reformátusok lelkipásztora, ahol szintén összegyűlt már a szükséges aláírás a nemzeti kisebbségvédelmi kezdeményezéshez.

Minden helyzetben Istennel

2018. március 29., címkék: Ráckeve, húsvét, húsvét2018, családok éve, Erdős család

Hogyan telik a húsvét egy nagycsaládban? Mit szeretne a gyermekeinek továbbadni egy keresztyén vállalkozó? Milyen segítséget kap egy hatgyermekes édesanya a gyülekezetétől? Hogyan lehet a legnagyobb nehézségeket is hittel, egymást változatlanul szeretve és támogatva átvészelni? Erről beszélgettünk Erdős Bálinttal, a ráckevei gyülekezet gondnokával és családjával.

A megújulás reménye él

2018. március 29., címkék: hódmezővásárhely, húsvét2018, húsvét

Öt éve életveszélyes Hódmezővásárhelyen a református Újtemplom, ezért bezárták. Korábban a gyülekezeti házat és a parókiát is fel kellett újítani. Major Istvánné lelkész azonban nem csügged, érzi, Isten ad erőt és lehetőséget a problémák megoldására. A fizikai nehézségek ellenére a gyülekezet növekszik: egyre több a kisgyermekes család és a felnőtt megtérő a közösségben.

Örök örömünnep

2018. március 29., címkék: húsvét, húsvét2018, ahitat, áhitat, áhítat, németh tamás, örömünnep

Húsvét a győzelem, az új kezdet napja. Örömünnep, mert valóban feltámadt az Úr – Németh Tamás pápai rektor írása húsvétvasárnapra.

Botrány és ellentmondás

2018. március 29., címkék: húsvét2018, keresztyénüldözés, füsti-molnár szilveszter, húsvét

Az élet terhének elviselését és a szenvedés értelmét is segít megérteni a világban ma is zajló keresztyénüldözés. Az elmúlt évek húsvéti ünnepkörében Egyiptomban és Pakisztánban is terrortámadás történt keresztyén szertartásokon, százan meghaltak. Füsti-Molnár Szilveszter, a Sárospataki Református Teológiai Akadémia rektora azt mondja, számára Isten világossá tette ezekben a hitvalló életekben, hogy a szenvedés elkerülhetetlen, és van értelme. Hozzáteszi: Jézus feltámadásának első nyilvánvaló jele éppen a békesség, és az, hogy a halálfélelmünket is segít legyőzni. A rektor szerint a húsvét ünneplésének úgy van értelme, ha az a személyes üdvbizonyosságunk ünnepe is.

A 22. zsoltár a kereszten

2018. március 29., címkék: áhítat, Nagypéntek, húsvét, ahitat, áhitat, nagypéntek, reformátusok lapja, enghy sándor

„Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?" Miért ezt a zsoltárt idézte Jézus a halála előtt? Erre keresi a választ Enghy Sándor nagypénteki írásában.

Bővülő énekeskönyvünk nagyheti és húsvéti énekei

2018. március 29., címkék: húsvét, egyházzene

„A jeruzsálemi keresztyének a 4. században imádkozva járták végig Jézus szenvedésének helyszíneit, hogy emlékezzenek és közelebb jussanak a lényeghez. Így születtek a nagyhét énekei és a képzőművészet, a szépirodalom és a zeneirodalom legnagyobb alkotásai is." Bódiss Tamás írása.

Új főtitkárt választott a CCME

2018. március 29., címkék: európai egyházak migrációs bizottsága (ccme), menekültmisszió

Az Európai Egyházak Migrációs Bizottsága (CCME) brüsszeli ülésén Torsten Moritz politológust választotta meg új vezetőjének. Az ülésen a szervezet alelnöke, Kanizsai-Nagy Dóra képviselte egyházunkat.

Főiskolai docensi állás a DRHE-n

2018. március 29., címkék: pályázat, Pályázat

A Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora pályázatot hirdet a Pedagógia és Pszichológia Tanszékre egy főállású, teljes munkaidős főiskolai docensi álláshelyre. 

Főiskolai tanári állás a DRHE-n

2018. március 29., címkék: pályázat, Pályázat

A Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora pályázatot hirdet a Matematika és Informatika Tanszékre egy főállású, teljes munkaidős főiskolai tanári álláshelyre.

Akik az Istent szeretik, azoknak minden javukra válik

2018. március 29., címkék: bizonyságtétel, kommunizmus áldozatai

Hite miatt többször szenvedett hátratételt szakmai életében Járosi Márton, de Isten szabadítását is megtapasztalta a kommunista rendszerben. A közelmúltban pedig nem várt helyről érkezett telefonhívás dobogtatta meg a szívét.

Burgenland avagy Őrvidék: a legkisebb kisebbség

2018. március 28., címkék: őrvidék, burgenland

Ötezer magyar él az osztrák-magyar határ nyugati oldalán, Őrvidéken. Támogatásuk kevesebb, lehetőségeik kisebbek, mint máshol a Kárpát-medencében. Éppen ezért tartja fontosnak Kelemen László, a Magyar Média és Információs Központ (UMIZ) intézményvezetője, hogy csatlakozzanak a nemzeti kisebbségvédelmi kezdeményezéshez. Ausztriából még több mint ötezer aláírás kellene, hogy összejöjjön április 3-ig.

Elkezdődött a Protestáns Tavasz

2018. március 28., címkék: protestáns tavasz, ajánló

Május végéig számos lelki, közéleti és kulturális programmal várja az érdeklődőket a budapesti Németajkú Evangélikus-Református Egyházközség Protestáns Fórumának programsorozata a Hold utcai református templomban.

A mesék erejével

2018. március 28., címkék: mrsz, mesekönyv, református szeretetszolgálat, szeretetszolgálat (mrsz)

„Akit szíve melege indít a segítségnyújtásra, az csak jót tehet” – ez nem egy közkedvelt konferencia jól hangzó szlogenje, hanem részlet a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) kisiskolásoknak írt érzékenyítő mesekönyvéből. A szervezet a Moha erdő történeteiben mutatja be szerteágazó tevékenységét és hívja fel a figyelmet a társadalmi összefogás erejére. 

Bérszámfejtőt keres az MRSZ

2018. március 28., címkék: Pályázat, pályázat

A Magyar Református Szeretetszolgálat bérszámfejtőt keres budapesti irodájába teljes munkaidőben.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.