A múlt év őszén interjút adtam a Kossuth Rádió Arcvonások című műsorában. Ebben elmondtam, hogy 1959-től csodálatos, szakmailag eredményes 10 évet töltöttem a Borsodi Hőerőműben. Amikor Lévai András professzor, aki akkor energetikai miniszterhelyettes is volt, a minisztériumába hívott dolgozni, akkor készítettek rólam egy olyan minősítést, ami aztán biztosította, hogy engem abban a rendszerben nem helyeztek vezető beosztásba. 1968-ban aztán súlyosabb megkülönböztetés ért a hitéletem miatt. Az akkori igazgatóm, Andrékó Miklós megszüntette a beosztásomat, miáltal nagyon kiszolgáltatott helyzetbe kerültem, mert vállalati szolgálati lakásban laktunk, és már két fiam volt. Isten kegyelméből azonban csodálatos módon szabadultam.

Budapesten együtt végeztem a szakmérnöki tanfolyamot Czibók Béla kommunista igazgatóval, aki új vállalatánál ajánlott állást. Amikor Andrékó irodájába léptem, az a bibliai történet jutott eszembe, amelyben Mózes kér elbocsátást Egyiptomból. Nagyon izgultam, hogy elenged-e, mert akkor még az igazgatók korlátlan hatalommal rendelkeztek a beosztottaik felett. Megtörtént a csoda: nem akadályozta meg a távozásom. Az interjúban elmondtam, hogy ismét megtapasztaltam: azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra válik. Hiszen ezáltal kerülhettem Budapestre, ahol lakást is kaptam, s ahol életem soha nem remélt módon kiteljesedhetett. Aztán természetesen itt is nagyon keményen dolgoztam a hivatásomban és a szakmai, társadalmi, egyesületi munkám által országosan ismert szakemberré váltam. Hitéletem miatt azonban „politikailag" megbélyegzett ember voltam, akinek az osztályvezetői beosztás volt a plafon, amit el lehetett érnie.

Czibók igazgatóm nyugdíjazásakor vállalatunkat összevonták a Kelenföldi Erőművel, az összevont vállalat igazgatójává pedig korábbi borsodi igazgatómat, Andrékó Miklóst nevezték ki. Másodszor is igazgatóm lett, s 1976-ban felmondással eltávolított a vállalattól – úgy, hogy akkor munkanélküli lettem. Próbálkoztam elhelyezkedni máshol, de nem sikerült. Beláttam, hogy meg kell alázkodnom, oda kell visszamennem, ahol rossz híremet keltették, ott kell bizonyítanom, hogy ki vagyok. Megfellebbeztem az elbocsátásom és ekkor újabb csoda történt: megnyertem a munkaügyi pert és visszahelyeztek a vállalathoz. Ez a történet hangzott el a rádióban.

Az interjú elhangzása után néhány héttel megszólalt a telefonom. Egy női hang jelentkezett, s ezt mondta: „Andrékó Tünde vagyok, Andrékó Miklós lánya." Eszembe jutott az 50 évvel ezelőtti történet, alig tudtam megszólalni. Elmondta, hogy amikor a rádióban meghallotta a „bizonyságtételemet", kiderítette telefonszámomat. Édesapja már meghalt; azért keresett meg, mert ő megtért hívő asszony, s szeretne bocsánatot kérni édesapja helyett a sok kellemetlenségért, amit nekem és családomnak okozott. Telefonbeszélgetésünk után a következőket írta nekem: „Hiszem, hogy ha bűnbánattal bocsánatot kérünk elődeink vétkeiért, bűneiért Istentől, embertől, akkor Isten megszabadít és megtisztít atyáink vétkeitől, aminek áldása kihat utódainkra, a következő generációra. Jó példa erre Dániel bűnbánati imája. Fel nem ismert kötelékektől tesz szabaddá saját és elődeink bűneinek megbánása."

„Édesapám nagy szegénységben élt, amiből szorgalommal és jó képességekkel tört ki. Őszinte szívvel hitte, hogy sok hozzá hasonló sorú embernek hoz megoldást a kommunizmus. Tudomásom szerint nem használta ki anyagilag vezető beosztásának előnyeit. A rendszerváltás összezúzta hitének alapjait – megbukott a kommunizmus, az élet más eszmék mentén folytatódott. Mikor hitre jutottam, biztos megrendítette, hogy »be lettem csapva«, de ezért nem utasított el".

Az újabb csodát átélve elérzékenyültem. Elöntötte szívemet az Isten iránti hála, ismét átéltem, hogy milyen nagy az Isten kegyelme; hiszen ezt a leányt, aki azóta, már nagymama lett, a szülői akarat ellenére hitre juttatta. Ő az édesapja helyett is vállalta a megbánást, s igyekezett annak vétkét jóvátenni. Együtt élhettük át Isten szeretetét.

Dr. Járosi Márton