Európa feladja értékeit?

2018. augusztus 30., címkék: iszlám, interjú, migráció, reformátusok szárszói konferenciája

Mire világítanak rá a bevándorlással kapcsolatos kutatások? Korunkban minden mozgás a keresztyén világ ellen dolgozik? Hányféle oka lehet annak, hogy valaki útra kel? Milyen vallási és kulturális különbségek vannak Európa és az iszlám világ között? Ilyen kérdésekre keres választ munkája során Horváth-Sántha Hanga, a Migrációkutató Intézet jelenleg gyermeknevelési szabadságon lévő vezető munkatársa és Incze Nikoletta, a Politikai Iszlám Tanulmányok Központjának kutatója, akikkel a Reformátusok Szárszói Konferenciáján az iszlám és a nyugati kultúra mai helyzetéről beszélgettünk.

Ők jönnek, mi megyünk?

2018. augusztus 29., címkék: videó, video, reformátusok szárszói konferenciája

„Ne az épületeket akarjuk megmenteni, hanem az embereket, akik bennünk élnek" – nyilatkozta Kató Béla erdélyi püspök a Reformátusok Szárszói Konferenciáján. Az általa vezetett legnagyobb református egyházkerületet nemcsak az elvándorlás, hanem az asszimiláció is sújtja. Mit tudnak tenni ebben a helyzetben? Ez is kiderül videónkból.

Megkönnyítik a családoknak az iskolakezdést

2018. augusztus 28., címkék: szeretetszolgálat (mrsz), tanszergyűjtés

Közel 700 iskolatáskával és tanszercsomaggal tudja támogatni a családok iskolakezdését a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) az eddig felajánlott 6 millió forintból. Az első 100 táska kedden már gazdára is talált, de péntekig még országszerte lehet csatlakozni a tanszergyűjtéshez.

Gyógyászati segédeszközök adományként

2018. augusztus 28., címkék: teva, szeretetszolgálat (mrsz)

Jelentős mennyiségű és értékű gyógyászati segédeszközt – többek között elektromos mopedeket, kerekesszékeket, törött, műtött végtagok rögzítésére alkalmas végtagrögzítőket és speciális gyógyászati célra készített fehérneműket – adományozott a Teva Gyógyszergyár Zrt. a Magyar Református Szeretetszolgálaton (MRSZ) keresztül.

Több mint osztálykirándulás

2018. augusztus 28., címkék: ifi, debreceni teológia (drhe)

Rendhagyó ajánlattal készül a tanévre a Debreceni Református Hittudományi Egyetem (DRHE): osztálykirándulások teljes körű szervezését vállalják középiskolás korosztály számára a cívisvárosban.

Pályázat az Edelény-Borsodi Református Egyházközség lelkipásztori állására

2018. augusztus 28., címkék: pályázat, Pályázat

Az Abaúji Református Egyházmegye esperese, egyetértésben az érintett egyházközség Presbitériumával, a 2013. évi I. Törvény 61. § (1) szerint pályázatot ír ki az Edelény-Borsodi Református Egyházközség megüresedett lelkipásztori állására.

Komplex tanulásszervezési formák – pályázati felhívás református oktatási intézmények számára

2018. augusztus 27., címkék: Pályázat, pályázat, tananyagfejlesztés

A Református Tananyagfejlesztő Csoport pályázatára szeptember 21-ig lehet jelentkezni.

Szárszó ‘43

2018. augusztus 25., címkék: reformátusok szárszói konferenciája, soós géza, soos géza

Soos Gézára emlékeztek a Reformátusok Szárszói Konferenciájának szombati napján. Augusztus 25-én emléktáblát avattak a Soli Deo Gloria diákszövetség egykori főtitkárának, a 75 évvel ezelőtti Magyar Élet Tábor szervezőjének, valamint a második világháborús ellenálló munkásságáról készült dokumentumfilmet is bemutatták augusztus 25-én. Horváth Erzsébet írásával emlékezünk a református hősre és a híres '43-as szárszói konferenciára.

Fekete betűkkel íródó történelem

2018. augusztus 25., címkék: reformátusok szárszói konferenciája

Fél nap késéssel hangosodott fel Paul Ricoeur tegnap idézett megállapítása: a jelent homályosan látjuk. Különös, de tagadhatatlan benyomás ez a Soos Géza életéről szóló filmet nézve a Reformátusok Szárszói Konferenciája utolsó teljes napján.

Zsebünkben a Bibliapp

2018. augusztus 25., címkék: mobilalkalmazás, biblia

Mit tanított Jézus az adományozásról? Hogy is volt ez a tevével és a tű fokával? Mit üzen a számomra ma Isten? – mostantól bármikor és bárhol fel tudjuk lapozni a Bibliát, elolvashatjuk a napi bibliamagyarázatot, valamint kereshetünk a református hitvallásokban, ehhez pedig mindössze egyetlen ingyenes applikációt kell letöltenünk mobil eszközünkre.

Az együttlátás lehetősége

2018. augusztus 24., címkék: reformátusok szárszói konferenciája, migráció

„Krisztus a keret, akiben nem felszámolódnak a különböző identitások, hanem kapcsolódnak egymáshoz." Migráció- és iszlámkutató, külügyminisztériumi főosztályvezető, református lelkész és szociális joggal fogalakozó szakember is volt a Reformátusok Szárszói Konferenciájának pénteki megszólalói között.

A szellemi honvédelem pillérei

2018. augusztus 24., címkék: gulyás gergely, bogárdi szabó istván, kövér lászló, reformátusok szárszói konferenciája

„A keresztyénség nem politikai eszközökkel politizál, beleszól a közélet dolgaiba, de nem karhatalmi erő. A keresztyénség az isteni törvények szemszögéből szól bele a spiritualitás örökkévaló dimenziójába"– fogalmazott Bogárdi Szabó István püspök a Reformátusok Szárszói Konferenciáján augusztus 23-án tartott kerekasztal-beszélgetésen, ahol Kövér László házelnökkel és Gulyás Gergely kancelláriaminiszterrel az egyházi szerepvállalásról és menekültkérdésről beszélgettek.

Csak békesség legyen

2018. augusztus 23., címkék: reformátusok szárszói konferenciája, szárszó

Mi a felelősségünk nekünk, reformátusoknak a migráció kérdésében, amely a magyar társadalom különböző módon gondolkodóit is egymás ellen fordítja? Van-e más utunk az erről gondolkodáshoz, mint a háborús retorika? A kultúránkat féltjük érkeztük láttán, vagy a jólétünket? Ezeket a kérdéseket feszegették a Reformátusok Szárszói Konferenciájának csütörtöki napján.

A túléléshez szükség van az egyházakra

2018. augusztus 23., címkék: reformátusok szárszói konferenciája

„Az igazi konfliktus nem az iszlám és a keresztyénség között van, hanem az európai civilizáción belül: a másoknak is hasonló sorsot szánó gyökértelenek, valamint azok között, akik vallási meggyőződéssel rendelkeznek és fontosnak is tartják azt továbbhagyományozni" – hangsúlyozta Kövér László házelnök a Reformátusok Szárszói Konferenciáján tartott kerekasztal-beszélgetésen. A református egyház csütörtökön kezdődött és vasárnapig tartó balatonszárszói konferenciáján az „arab tavasz" okozta bevándorlás, a Kárpát-medencét sújtó kivándorlás és az egyházon belüli elvándorlás jelenségével foglalkoznak.

Gyermekpszichiátert keres a KIMM

2018. augusztus 23., címkék: kimm, pályázat, Pályázat

A Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió gyermekpszichiáter szakorvos, szakorvosjelölt vagy pályakezdő kollégát keres serdülő drogterápiás otthonban való munkavégzésre.

Felnőttképzés – többet jobban!

2018. augusztus 22., címkék: felvételi, felnőttképzés

Milyen módszerekkel lehet a problémás gyerekeket tanulásra és fegyelemre bírni? A hátrányos helyzetű diákoknak mi a valós segítség? Tudta, hogy pedagógus szakvizsgával 40 százalékkal több lehet a fizetése? Jelentkezzen a Debreceni Református Hittudományi Egyetem szakirányú továbbképzéseire!

Biztos kezdet Borsodban

2018. augusztus 22., címkék: biztos kezdet, bánréve, bódvaszilas

A felelős szülővé válást és a gyerekek készségfejlesztését segítő intézményeket indított a Magyarországi Református Egyház Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is. A Bódvaszilason és Bánrévén nyílt Biztos Kezdet Gyerekházak célja, hogy támogassák a hátrányos helyzetű régióban élőket.

Szárszó: útkeresés, sorskérdések, értékközösség

2018. augusztus 21., címkék: földváryné kiss réka, szárszó, reformátusok szárszói konferenciája, soli deo gloria diákmozgalom

„Az egyházi egyesületek keretében olyan értelmiségi diskurzus alakulhatott ki, amelyben egymással is vitatkoztak, és amelyben akár a hivatalos politika vagy éppen az egyház véleményével ütköző gondolatok is helyet kaphattak" – hangsúlyozza Földváryné Kiss Réka. A Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnökével, a Károli Gáspár Református Egyetem Egyháztörténeti Tanszékének vezetőjével a szárszói találkozó évfordulója előtt beszélgettünk.

Kenyérsütés mint talentum

2018. augusztus 20., címkék: újkenyér, pék, augusztus 20.

Istentől kapott tehetségként tekint mesterségére Both Ákos pécsi református pékmester. Már tizenhét éves kora óta kenyerekkel dolgozik: először dagasztó volt, később tanított, ma alapanyagokat árul és szakmailag segíti a pékeket. Neki augusztus 20. a kenyér ünnepe lett, gyülekezetében az ő kezdeményezésére istentiszteleten adnak hálát a termésért, az újkenyérért – szerinte ennek az ünnepnek az igazi jelentősége a hála.

Irányba állít

2018. augusztus 19., címkék: steinbach józsef, bogárdi szabó istván, augusztus 20.

Csakis Isten áldásainak köszönhetően építhetünk maradandó közösségeket, egyházat és hazát – hangsúlyozták a magyarországi keresztyén egyházak vezetői a szokásos augusztus 19-i ökumenikus istentiszteleten. Az államalapítás ünnepének előestéjén Budapesten idén több százan adtak hálát az új kenyérért és imádkoztak közösen Magyarország jövőjéért.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.