Református kitüntetettek

2015. augusztus 24., címkék: augusztus 20., kitüntetés

Az augusztus 20-a alkalmából állami kitüntetéssel díjazottak között több református személyiséget is találhatunk.

Keressük Isten szándékát az életünkkel!

2015. augusztus 20., címkék: papp jános, ökumenikus tanács (meöt), augusztus 20.

Egyházi és állami vezetők, valamint különböző felekezetű hívek gyűltek össze augusztus 19-én este Budapesten, hogy a magyar nemzetért könyörögjenek és hálát adjanak Isten megtartó kegyelméért. A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) hagyományosan ökumenikus istentiszteletet rendez az államalapítás ünnepének előestéjén, melynek idén is a Budai Református Egyházközség temploma adott otthont.

Köszöntő az augusztus 19-i ökumenikus imaesten

2015. augusztus 20., címkék: bogárdi szabó istván, augusztus 20.

Egyházi és állami vezetők, valamint különböző felekezetű hívek gyűltek össze augusztus 19-én este Budapesten, hogy a magyar nemzetért könyörögjenek és hálát adjanak Isten megtartó kegyelméért. A Budai Református Egyházközség templomában tartott ökumenikus istentiszteleten Szabó István püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke is szolgált. Az alábbiakban az ott elhangzott beszédét adjuk közre.

Feljegyzések egy zarándok naplójából

2015. augusztus 20., címkék: ifi, soli deo gloria diákmozgalom

A Soli Deo Gloria Református Diákmozgalom idén nyáron Tájoló néven zarándokútra hívta a fiatalokat. A Bakony és a Balaton-felvidék mesés tájain barangoltak. Az út Fehérvárcsurgóról indult, és Bakonybélen át Alsóörsre vezetett. A teljesség igénye nélkül álljon itt pár gondolat, részlet egy zarándok feljegyzéseiből.

Magyarok kenyere

2015. augusztus 19., címkék: augusztus 20., reformátusok lapja, Kárpátalja, kárpátalja

Határon túli rászorulók, köztük a kárpátaljai Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthon lakói kapják a Magyarok kenyere-programban összegyűlt búzából készülő liszt egy részét. A Kárpát-medence negyvenhat gyűjtőpontján több mint kétszázharminc tonna búza gyűlt össze augusztus 12-ig.

Búza a templomkertből

2015. augusztus 19., címkék: szentkirály, reformátusok lapja, augusztus 20.

Van egy település Magyarországon, amelyen kicsit mást, talán kicsit többet is jelent augusztus 20., mint máshol. Itt is hálát adnak azért, hogy István király keresztyén államot alapított, hálát adnak Istennek azért is, hogy adott termést, amelyből elkészülhet az új kenyér, de Szentkirályon az emberek azért is hálát adnak, hogy az államalapítóról elnevezett településen élhetnek, hiszen évtizedeken keresztül megfosztották őket ettől a névtől. A pártállam szemét ugyanis szúrta a szent és a király is: így keresztelték át – az anekdota szerint – a tanácselnökről a települést Lászlófalvára. A Bács-Kiskun megyei Szentkirályon jártunk, ahol gazdálkodó református embereket kerestünk fel, hogy megtudjuk, mit jelent a vidéki magyar reformátusoknak a búza, a kenyér és augusztus 20.

Mensa Christi

2015. augusztus 19., címkék: augusztus 20., szántó józsef, reformátusok lapja

„Az asztalról kapott darab kenyérben az új életed ízét, illatát érzed, és örömmel indulsz vissza a hétköznapokba" – Szántó József ünnepi gondolatai.

A legszebb kenyér

2015. augusztus 19., címkék: reformátusok lapja, augusztus 20., török zoltán

„Szegjük meg az áldott új kenyeret, részesüljünk belőle közösen, és osszuk meg egymás között a kenyér mellett a bennünket éltető felismeréseket, krisztusi gondolatokat, hogy épüljön és erősödjön közöttünk az összetartozás!" – Török Zoltán ünnepi írása.

Ökumenikus kampány az éhezés leküzdésére

2015. augusztus 18., címkék: ensz, egyházak világtanácsa (evt)

Az Egyházak Világtanácsa (EVT) felhívást tett közzé, amelyben egyházakat és magánszemélyeket is az éhezés teljes felszámolását célzó ENSZ-kampányhoz való csatlakozásra buzdítja.

Megújult a Farkas utcai templom Kolozsváron

2015. augusztus 18., címkék: erdélyi egyházkerület, hálaadó istentiszetelet, évforduló, kató béla, kolozsvár, balog zoltán

Hálaadó istentisztelet keretében adták át augusztus 16-án a Farkas utcai református templomot. Kolozsvár egyik szimbólumaként számon tartott épülete az elmúlt másfél évben be volt zárva és jelentős mértékű felújítási munkálatokon esett át.

A szegény, de tehetséges tanulókat támogatja az MRSZ

2015. augusztus 17., címkék: szeretetszolgálat (mrsz), nyilas misi

Kilencmillió forinttal támogatja a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) a következő tanévben azokat a 10 – 18 év közötti tanulókat, akik anyagi akadályok miatt nem tudják kibontakoztatni tehetségüket. A Nyilas Misi Ösztöndíj Programra nemcsak Magyarországról, de Kárpátaljáról, Erdélyből, a Felvidékről és a Délvidékről lehet pályázni.

Elhunyt Paskai László

2015. augusztus 17., címkék: in memoriam, In memoriam

Augusztus 17-én reggel, életének 89. évében Paskai László bíboros, nyugalmazott esztergom-budapesti érsek.

MRSZ a Virágkarneválon

2015. augusztus 17., címkék: virágkarnevál, szeretetszolgálat (mrsz)

Idén is bekapcsolódik a debreceni virágkarneváli hét programjaiba a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ). A Szeretetszolgálat munkatársai és önkéntesei részt vesznek a biciklis felvonuláson, de gyermekeknek szóló foglalkozásokat is szerveznek, valamint várják a hátrányos helyzetű és nehéz körülmények között élő gyermekeknek felajánlott iskolatáskákat és tanszereket.

Isten országát építők

2015. augusztus 15., címkék: csillagpont 2015, szontágh szabolcs, kolozsvári teológia, ifi

„Szükség van az ilyen, lelki táplálékot nyújtó alkalmakra, mint a Csillagpont" – számos fiatal önkéntes, köztük egy népes kolozsvári „különítmény" segítette a szervezők munkáját az idei református ifjúsági találkozó előtt, alatt és azt követően is. Közülük ketten meséltek élményeikről, s annak is utánajártunk, hogyan kapcsolódtak be a szervezésbe.

Középiskolás diákok önkénteskedtek a Szeretetszolgálatnál

2015. augusztus 14., címkék: szeretetszolgálat (mrsz)

Lezárult a MOL Új Európa Alapítvány KÖSZ! pályázati programja keretében támogatott, a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány által középiskolás diákok bevonásával Budapesten és Debrecenben megvalósított iskolai közösségi szolgálat (IKSZ).

Álláslehetőségek Kispesten

2015. augusztus 14., címkék: Pályázat, pályázat

Teljes állásra keres feddhetetlen előéletű, keresztyén, megbízható, jó fizikai állapotban lévő, gyermekszerető dajkát, valamint 90 %-os részállásra, napközis munkakörre, elsősorban tanító-hitoktató vagy más műveltségi területű pedagógust kispesti református oktatási-nevelési intézmény augusztus végi munkakezdéssel.

Táborozott a KRISZ

2015. augusztus 13., címkék: kárpátaljai református ifjúsági szövetség (krisz), ifi

Hetedik alkalommal szervezte meg nyári ifjúsági táborát augusztus 2. és 8. között a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet (KRISZ). A szervezet évente megrendezésre kerülő egyhetes tábora 16 éven felülieknek szól.

Intézményvezető helyettest keresnek Pápán

2015. augusztus 13., címkék: pályázat, Pályázat

A Pápai Református Kollégium „Tánc-Lánc" Alapfokú Művészeti Iskolája pályázatot hirdet intézményvezető- helyettes munkakör betöltésére.

Táncpedagógusokat keresnek Pápán

2015. augusztus 13., címkék: pályázat, Pályázat

A Pápai Református Kollégium „Tánc-Lánc" Alapfokú Művészeti Iskolája a 2015-/2016-ös tanévre betöltetlen álláshelyeire táncpedagógust keres pápai és pápa környéki telephelyeire.

Az emberkereskedelem hatásait vizsgálta a REV

2015. augusztus 12., címkék: református egyházak világközössége (rev), emberkereskedelem

A Református Egyházak Világközössége (REV) idén kiemelt figyelmet fordít a globális emberkereskedelemmel szembeni fellépésre, a közelmúltban az amerikai-mexikói határon vizsgálta az emberkereskedelem hatásait. Októberben az európai tagegyházak is konzultációt tartanak a témában.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.