Kanadai válasz a szír válságra

2015. október 01., címkék: szíria, kanada, menekültmisszió

A 3 éves kisfiú partra mosott holttestéről készült képek az egész világ szemét felnyitották a szíriai menekültek 4 éve tartó szörnyű helyzetére. Javulásra semmi esély, holott már jelenleg is 4 millió szír menekültről beszélhetünk, akiknek több mint fele gyermek, nagy részük a Közel-Keleten él. Válaszolva a krízishelyzetre a Kanadai Presbiteriánus Egyház (PCC) folyamatosan küld segélyszállítmányokat, ezáltal segítve közel-keleti partnereiket, támogatja az olyan gyülekezeteket, amelyek anyagilag is segítik a menekültek Kanadába érkezését, és komolyabb lépések megtételére szólítja fel a kanadai kormányt a válság kezelésére.

Gyermekeink jövője

2015. szeptember 30., címkék: kiemelt, teremtés hete

A Teremtés hete idei témáját, az éghajlati igazságosságot Nátán próféta Dávidnak mondott példázatán keresztül próbáljuk napról napra jobban átérezni. Sorozatunkban az Ökumenikus Teremtésvédelmi Munkacsoport által készített, gyülekezeteknek szóló segédanyag egy-egy írását adjuk közre.

Változni és változtatni

2015. szeptember 30., címkék: teremtés hete

A teremtésvédelem iránt elkötelezett gyülekezetek munkáját díjazták a Teremtés Hete idei nyitó istentiszteletén, melyet Tokaj református templomában tartottak szeptember 27-én. Idén újra a telkibányai- és a hajdúnánási református egyházközségek vehették át az Ökogyülekezeti díjat, az elismerést olyan egyházi közösségek kaphatják, melyek aktívan tesznek Földünk megóvásáért. A Teremtés Hete vasárnapig tart, témája az éghajlati igazságosság.

Új gyógyító központot adtak át a Bethesdában

2015. szeptember 30., címkék: bethesda, bethesda gyermekkórház, velkey györgy

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) adománnyal támogatta a Bethesda Gyermekkórház új ambulanciáját. A fővárosi vállalkozók 3 millió forintot gyűjtöttek össze a kórház javára a kamara jótékonysági bálján. A támogatásból az intézmény hiperaktív és figyelemzavaros gyermekek ellátását szolgáló, speciálisan felszerelt ambulanciát alakított ki. A központot hivatalosan szeptember 28-án nyitotta meg Szatmáry Kristóf, a BKIK elnöke, Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója és Csiky Miklós az ADHD Centrum vezetője.

Nemzetközi megoldást sürget az EVT főtitkára menekültügyben

2015. szeptember 30., címkék: menekültügy, egyházak világtanácsa (evt)

Olav Fykse Tveit az Egyházak Világtanácsa és partnerszervezetei budapesti látogatása után nyilatkozott az összefogás szükségességéről, amiről a szervezet sajtónyilatkozatban tájékoztatta a nyilvánosságot.

Isten nem szociális segélyt akar adni, hanem az atyai házba hív

2015. szeptember 30., címkék: országos cigánymissziós találkozó, cigánymisszió

Országos cigánymissziós konferenciát rendezett a református egyház „Megáldottál, megváltottál, Országodba befogadtál!" címmel szeptember 25–27. között, melynek fő témája a testi és a lelki segítségnyújtás kapcsolatának kérdése volt. A Kárpát-medence cigánymissziós gyülekezeteiből több mint százan érkeztek Balatonszárszóra.

Kereskedelem és környezetvédelem

2015. szeptember 29., címkék: teremtés hete, kiemelt

A Teremtés hete idei témáját, az éghajlati igazságosságot Nátán próféta Dávidnak mondott példázatán keresztül próbáljuk napról napra jobban átérezni. Sorozatunkban az Ökumenikus Teremtésvédelmi Munkacsoport által készített, gyülekezeteknek szóló segédanyag egy-egy írását adjuk közre.

„…egy gazdag meg egy szegény”

2015. szeptember 29., címkék: teremtés hete, szalay lászló pál

Szalay László Pál telkibányai lelkész igehirdetése elhangzott a Teremtés hete idei nyitó istentiszteletén, szeptember 27-én a tokaji református templomban.

Csillagpont-fotópályázat

2015. szeptember 29., címkék: csillagpont 2015, ifi

Keressük a Csillagpont legkreatívabb képeit.

Úton lévő emberek

2015. szeptember 29., címkék: menekültmisszió, tágas tér

Határsértő, bevándorló, migráns – de hol az ember? A szegedi Tágas Tér Fesztiválon ezzel a címmel meghirdetett kerekasztal-beszélgetés résztvevői szakmai, civil és egyházi szemszögből közelítették meg a menekültkérdést.

Körvonalazódó tervek

2015. szeptember 29., címkék: reformáció bizottság, reformáció 500, reformáció

A reformáció kezdete ötszáz éves évfordulójának megünnepelését előkészítő zsinati Reformáció Bizottság szeptember 22-én Budapesten tartotta soron következő ülését.

A magyar nép kincse

2015. szeptember 29., címkék: fekete károly, vizsoly, évforduló, Vizsoly, Fekete Károly, vizsolyi biblia

A Bibliát magyar nyelvre lefordító Károlyi Gáspárra emlékeztek szeptember 26-án, ünnepi istentiszteleten az abaúji Vizsoly református templomában: a bibliatudós 425 évvel ezelőtt fejezte be a Szentírás magyar nyelvre fordítását. Az emlékünnepen a Károlyi Gáspár Program második szakaszának lezárásaként megnyitották a Mantskovit Bálint Nyomdatörténeti Múzeumot, ahol a látogatók korabeli eszközökkel idézhetik fel a biblianyomtatás körülményeit.

Állattenyésztés és környezet

2015. szeptember 28., címkék: teremtés hete, kiemelt

A Teremtés hete idei témáját, az éghajlati igazságosságot Nátán próféta Dávidnak mondott példázatán keresztül próbáljuk napról napra jobban átérezni. Sorozatunkban az Ökumenikus Teremtésvédelmi Munkacsoport által készített, gyülekezeteknek szóló segédanyag egy-egy írását adjuk közre.

Tanévnyitó a kárpátaljai cigánymisszióban

2015. szeptember 28., címkék: tanévnyitó, cigánymisszió

A Kárpátaljai Református Egyház cigánymissziója első alkalommal szervezett ünnepélyes tanévnyitót a cigány oktatási intézményekben szolgáló nevelők, oktatók számára. Az alkalomra a kisdobronyi cigánytemplomban került sor.

Kárpátaljai kitüntetés Pál Sándornak

2015. szeptember 28., címkék: Kárpátalja, kárpátalja, pál sándor, kitüntetés

Pál Sándor, a Magyar Református Szeretetszolgálat kuratóriumi elnöke kapta Beregszász 2015. évi Pro Urbe díját. Az elismerést a Beregszászi Városi Tanács közgyűlésén adták át szeptember 25-én.

Hódmezővásárhely támogatásával épül új óvoda Mezőváriban

2015. szeptember 28., címkék: református oktatás, hódmezővásárhely, kárpátaljai egyházkerület, Kárpátalja, kárpátalja, mezővári

Erről írt alá együttműködési előszerződést a magyar város, az ukrajnai Beregszász járásban található település és a Kárpátaljai Református Egyházkerület. A közadakozásból megvalósuló beruházás a határon túli falu történetének egyik legnagyobb támogatása.

A Csongrádi Református Egyházmegye közleménye

2015. szeptember 28., címkék: csongrád, menekültmisszió, menekültügy

„Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét." (II. Timótheus 1:7.) A Csongrádi Református Egyházmegye, mint a migrációs válságban eddig leginkább érintett területen élő református közösségek összessége, az alábbi nyilatkozatot teszi, és adja közre.

Az EVT főtitkára villámlátogatásra Budapestre érkezett

2015. szeptember 28., címkék: egyházak világtanácsa (evt), menekültkérdés, menekültügy

Az Egyházak Világtanácsa (EVT) főtitkára, Olav Fykse Tveit vezette delegáció szombaton Szabó István püspökkel is találkozott. A látogatás célja a hiteles tájékozódás és tájékoztatás mellett a tagegyházakkal való szolidaritás kifejezése volt.

Az urbanizáció hatásai

2015. szeptember 27., címkék: teremtés hete

A Teremtés hete idei témáját, az éghajlati igazságosságot Nátán próféta Dávidnak mondott példázatán keresztül próbáljuk napról napra jobban átérezni. Sorozatunkban az Ökumenikus Teremtésvédelmi Munkacsoport által készített, gyülekezeteknek szóló segédanyag egy-egy írását adjuk közre.

Te vagy az az ember!

2015. szeptember 27., címkék: kiemelt, teremtés hete

A Teremtés hete idei témáját, az éghajlati igazságosságot Nátán próféta Dávidnak mondott példázatán keresztül próbáljuk napról napra jobban átérezni. Sorozatunkban az Ökumenikus Teremtésvédelmi Munkacsoport által készített, gyülekezeteknek szóló segédanyag egy-egy írását adjuk közre.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.