Izzó kérdések, hűlő ítéletek

2016. augusztus 03., címkék: molnár illés, cigánymisszió

Költő, a cigánymisszió kommunikációs munkatársa, egyházkerülőből lett keresztyén. Legszívesebben telekürtölné a világi sajtót azokkal a példaértékű emberi történetekkel, amelyekkel munkája során találkozik. Kortárs irodalomról, reformátussá válásáról, a cigánymisszióról és a művészet értelméről beszélgettünk a budapesti Adna kávézóban Molnár Illéssel.

Ökumenikus imaórán emlékeztek a roma holokauszt áldozataira

2016. augusztus 03., címkék: ökumenikus, imaóra, évforduoló

Ökumenikus imaórán emlékeztek meg kedd este a roma holokauszt és a kislétai romagyilkosság áldozatairól Budapesten a Sant'Egidio közösség szervezésében.

Magvetés Csömörön

2016. augusztus 03., címkék: dunamelléki reformátusok, reformátusok lapja, dunamelléki egyházkerület

A lelki ház már elég erős ahhoz, hogy a fizikai építésébe is belekezdjenek Csömörön – vallja a gyülekezet. A Dunamelléki Református Egyházkerület gyülekezetplántálási programjának köszönhetően élénkült meg a gyülekezeti élet a fővároshoz közeli településen. Református emlékoszlopuk már van, ahogy közgazdászból lett lelkészük is. A reformáció ötszázadik évfordulójára gyülekezeti otthonuk is lesz.

Véget ért a Szélrózsa találkozó

2016. augusztus 02., címkék: kodácsy tamás, czagány gábor, szélrózsa, fiatalok

„Áldás leszel” mottóval zajlott a 11. Szélrózsa Országos Evangélikus Ifjúsági Találkozó július végén a Mátra-Kemping Sástó területén. A fesztiválra idén is sok fiatal érkezett. A szervezők arra törekedtek, hogy a program a spiritualitás mellett a találkozásokról és a kulturális élményekről is szóljon, de a Szélrózsa középpontjában idén is a Krisztussal való találkozás állt.

Reformátusok a Művészetek Völgyében

2016. augusztus 02., címkék: művészetek völgye

Mitől boldog az ember? Mi a boldogság? Hogyan lehetünk boldogok? Az idei Művészetek Völgyében a református udvar a boldogság mélységeit kutatta.

Jubilált a debreceni Cigánymissziós Tábor

2016. augusztus 02., címkék: Debrecen, debrecen, cigánymisszió, tiszántúli egyházkerület

A Tiszántúli Református Egyházkerület Cigánymissziója 2006 nyarán került kapcsolatba a Düsseldorfból és Achenből érkező Koreai Református Gyülekezet tagjaival, Kaeja Parker Cho koreai református lelkésznő közvetítésével. Ennek az ismeretségnek egyik gyümölcse a közös nyári tábor, amelyet idén tizedszerre rendeztek meg.

Kárpátaljai kórházakat segítettek

2016. augusztus 01., címkék: mrsz, kárpátalja, adomány, jégkár, szeretetszolgálat, Kárpátalja

Július végén a munkácsi és a nagyszőlősi kórházba látogatott el a Magyar Református Szeretetszolgálat 1,5 millió forint értékű adományával Pál Sándor kuratóriumi elnök.

Az egység ereje

2016. augusztus 01., címkék: egység

Összegyűjtöttük a misszió, a szeretetszolgálat, az oktatás, az ifjúság és a kommunikáció területén megvalósult Kárpát-medencei együttműködés elmúlt egy évének néhány fontos eredményét.

Templom, ahol a szentek is mosolyognak

2016. július 30., címkék: riport, középkori templomok útja, csaroda

A Középkori templomok útjának első napja a csarodai templomban ért véget, ahol különleges freskókkal találkozhattunk.

Álláslehetőségek Veresegyházán

2016. július 28., címkék: pályázat, Pályázat

A veresegyházi Kálvin Téri Református Általános Iskola teljes munkaidejű állásra keres keresztyén, magyar nyelv és irodalom valamint matematika szakos tanárt felső tagozatos tanulókhoz, augusztus végi munkakezdéssel.

A CEC gyászolja Jacques Hamel atyát

2016. július 28., címkék: franciaország, európai egyházak konferenciája (cec), terrorizmus

Az Európai Egyházak Konferenciája (CEC) sajtónyilatkozatban emlékezett meg a július 26-án egy normandiai templomban brutálisan meggyilkolt 86 éves papról és csatlakozott a Rouen érseke által kezdeményezett imakampányhoz.

Megjelent a Confessio

2016. július 27., címkék: online, lapajánló, confessio, európai kultúra

A legújabb szám témája az európai kultúrához való viszony változása a 21. századi ember életében.

Nőszövetségi álom

2016. július 27., címkék: nőszövetség, bonyha, erdélyi egyházkerület

Rekkenő hőségben érkezünk meg július második hétvégéjén az Erdélyi Református Nőszövetség által szervezett bonyhai kastélynapra. Messze még a dél, de a hőmérő higanyszála már nagyon kúszik felfelé. A falu határában, a kiszáradt mezőn rengeteg autóbusz áll – ezek jelzik, hogy idén sem lesznek kevesen a rendezvényen.

Je suis Jacques Hamel atya

2016. július 27., címkék: franciaország, terrorizmus

Katolikus reakció a július 26-i terrortámadásra, mely során az Iszlám Állam két fegyverese túszokat ejtett és egy papot meggyilkolt egy franciaországi templomban.

Példaértékű együttműködés

2016. július 27., címkék: kató béla, erdélyi egyházkerület, nagyenyed

Az egyház és az önkormányzat példás együttműködése révén, több mint ötmillió eurós uniós támogatásból újították fel a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumot, amelyet a román állam 2004-ben szolgáltatott vissza az egyháznak – közölte a négyszázadik évfordulójához közeledő tanintézetben tartott sajtótájékoztatón kedden Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) püspöke.

A kulcs

2016. július 27., címkék: vélemény

Sokféle kulcs van, a lakáskulcstól az emberi szíveket nyitó kulcsig, az adathordozótól matematikai vagy logikai feladványok, kódok kulcsán keresztül a mennyország kulcsáig. Az én kulcsom, amiről most írok, más. Annak idején, mikor 1998-ban Kisölvedre kerültem, az egyik presbiter egy listát adott át nekem, ez a gyülekezet kulcsa-mondattal. A listán a falu akkori 0-15 éves gyermekeinek névsora volt.

Önkéntes szolgálati lehetőség idősek között

2016. július 26., címkék: Magyar Református Szeretetszolgálat, önkéntesség, magyar református szeretetszolgálat, mrsz

A Magyar Református Szeretetszolgálat debreceni önkénteseket keres, akik szívesen segítenek idős embereknek hosszabb távon, rendszeresen (valószínűleg heti 1-2 alkalommal).

Az egyház lélegzetvétele

2016. július 25., címkék: Fekete Károly, liturgiai és himnológiai bizottság, fekete károly

Május elején tartotta alakuló ülését a Generális Konvent Liturgiai és Himnológiai Bizottsága. Az új testületnek az egész magyar reformátusságot érintő istentiszteleti (liturgiai) megújulást, valamint az 1948-as Református Énekeskönyv megújítását elősegítő munkájáról Fekete Károly tiszántúli püspök számolt be a Generális Konvent kassai közgyűlésén. A megelőző testületek munkájáról és annak eredményeiről korábbi hivatalos összefoglalók és jelentések segítségével kaphatunk képet.

Kárpát-medencei középiskolák képviselői találkoztak

2016. július 24., címkék: tatai református gimnázium, kárpát-medencei református középiskolák találkozója

Július elején Tata adott otthont a Kárpát-medencei református középiskolák huszonegyedik találkozójának.

Templom a sziget rejtekén

2016. július 23., címkék: riport, középkori templomok útja, nagyszekeres

„Hosszú ideje mesélek már a templomról, mindig ugyanazt mondom el, de sosem ugyanúgy” – fogalmazott Borsó János presbiter a Középkori templomok útjának következő állomásán, Nagyszekeresen.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.