Száz éve született Teréza anya, tisztelete növekszik Albániában

2010. augusztus 31., címkék: teréz anya, katolikus egyház, Nagyvilág

Egy repülőteret és az egyetemet nevezték el Teréza anyáról, aki egykori hazájába, a hosszú időn át hivatalosan is ateista Albániába be sem tehette a lábát.

Tüntetés és sajtóvita a tervezett New York-i mecset mellett és ellene

2010. augusztus 28., címkék: Nagyvilág, amerikai egyesült államok, iszlám

New York-iak százai az elmúlt napokban külön csoportokban demonstráltak a nulla-pontnál tervezett mecset-építés ellen, illetve mellette. Mint ismeretes, a lerombolt Világkereskedelmi Központ épületmaradványai mellett tervezik felépíteni az iszlám vallási központot.

Tart a nemzetközi Kálvin Kongresszus Dél-Afrikában

2010. augusztus 26., címkék: Nagyvilág, konferencia, kálvin jános, dél-afrika

A dél-afrikai Bloemfontein Szabad Állami Egyetemen augusztus 22–27. között tartják a 10. Nemzetközi Kongresszust a Kálvin-kutatásról. Korunk valamennyi ismert és jelentős Kálvin-kutatója jelen van és előadást tart a kongresszuson.

A Csend Éve népszerű német nyelvterületen

2010. augusztus 26., címkék: Nagyvilág, alternatív egyházi alkalmak, németország

Fedezzük fel Isten életritmusát! – ez a mottója az egyre népszerűbb kezdeményezésnek, amely során sok szó esik a csendről szóló bibliai helyekről, így átélni Istent a csendben.

Svájc: a rendőrök lelkigondozásban részesülnek

2010. augusztus 24., címkék: Nagyvilág, svájc, lelkigondozás

Aargau kantonban a rendőrök munkáját, személyiségük stabilitását lelkigondozó lelkészek is segítik.

Tallózó – miről ír a szingapúri és az angol reformátusok havilapja?

2010. augusztus 23., címkék: Nagyvilág, havilap, szingapúr, folyóirat

A szingapúri reformátusok havi hírlapja, a Synod és az angol reformátusok havilapja, a Reform számos érdekességről ír július-augusztusi számában. Lapozzunk bele testvérlapjainkba!

Mecset épül a Világkereskedelmi Központ mellett New Yorkban – félelmek, visszhangok

2010. augusztus 20., címkék: Nagyvilág, iszlám, amerikai krisztus egyesült egyháza

A Krisztus Egyesült Egyháza (UCC) vezetői ökumenikus felhívást sürgetnek annak érdekében, hogy az iszlám közösség iránt a keresztyének nagyobb bizalmat tanúsítsanak a félelem és a türelmetlenség hangjai után. Ezt az váltotta ki, hogy a New York-i Világkereskedelmi Központ lerombolt épülete közelében iszlám mecsetet és oktatási központot akarnak felépíteni.

A szöuli református Chongshin Egyetem is a REFO500 partnere

2010. augusztus 17., címkék: Nagyvilág, reformáció 500, koreai reformátusok

A presbiteriánus/református alapítású szöuli Chongshin Egyetem augusztus elején projektpartnere lett a Refo500-nak, s megkapta az ázsiai akadémiai koordinátor rangját. Az észak-amerikai részleg után most a hatalmas ázsiai földrészre is kiterjeszti tevékenységét a Refo500.

Izrael: különleges rendelkezés Ramadánra

2010. augusztus 13., címkék: Nagyvilág, iszlám

Idén augusztus 10-én megkezdődött az iszlám világ fontos vallási böjti időszaka, a Ramadán hónap. Ilyenkor gyakran hallani: Áldott Ramadán hónapot! Izraelben is hoztak rendelkezéseket a méltó ünneplésre.

Ausztria: tolerancia-díj Lehmann kardinálisnak

2010. augusztus 13., címkék: Nagyvilág, vallási tolerancia

A salzburgi Tudományok és Művészetek Európai Akadémiájának ez évi tolerancia-díját Karl Lehmann mainzi kardinális kapta meg.

Új teológiai kommentár-sorozat a Bibliáról

2010. augusztus 11., címkék: Nagyvilág

Az Amerikai Egyesült Államokban megjelent annak a kommentár-sorozatnak az első kötete, amivel a Westminster John Knox Kiadó célul tűzte ki a teljes Szentírás modern fogalmi kommentálását.

Lelkészeknek kellene formálni a világot

2010. augusztus 11., címkék: Nagyvilág, svájci protestáns egyházak

Hans Strub lelkész több mint 20 éven át vett részt a lelkésznők és lelkészek képzésében, segédlelkészi idejükben gondozta őket. Tapasztalatairól kérdezte őt a svájci református információs honlap.

A vallásszabadság több, mint tolerancia

2010. augusztus 10., címkék: Nagyvilág, ensz, vallási tolerancia

Ezt a megállapítást tette az ENSZ újonnan kinevezett különmegbízottja, Heiner Bielefeldt abban az interjúban, amit a KNA hírügynökségnek adott.

Mi segít a kiégés ellen az egyházban és azon kívül?

2010. augusztus 06., címkék: Nagyvilág, észak-rajna vesztfáliai protestáns egyház

Ezt a kérdést egyre többen teszik fel az egyházban és azon kívül is. És egyre többen keresik a burnout ellenszerét. Egyénileg és szervezett programok formájában. Hogyan látja ezt a kérdést a specialista, Klaus-Dieter Straßburg vesztfáliai protestáns lelkész?

Dél-Afrikában lesz a 10. nemzetközi Kálvin-kongresszus

2010. augusztus 04., címkék: Nagyvilág, konferencia, kálvin jános, dél-afrika

A dél-afrikai Bloemfontain ad helyet augusztus 22–27. között a 10. nemzetközi Kálvin-kongresszusnak. A kongresszus elnöke dr. Herman J. Selderhuis Kálvin-kutató.

Régi bibliai töredékek segítségével frissítik a Luther Bibliát

2010. augusztus 03., címkék: Nagyvilág, biblia revízió, luther

    Huszonhat év után ismét összeültek teológusok, történészek és nyelvtudományi szakemberek, hogy a Luther Bibliát elővigyázatos frissítésnek vessék alá.

Palesztin evangélikus püspök az LVSZ új elnöke

2010. augusztus 03., címkék: Nagyvilág, választás, lutheránus világszövetség

A Jordániai és Szentföldi Evangéliumi-Lutheránus Egyház püspökét, dr. Munib A. Younant választották meg a Lutheránus Világszövetség új elnökévé a Stuttgartban tartott 11. világgyűlésen. Röviden bemutatjuk az új elnököt.

Széleskörű vita Svájcban a tervezett református hitvallásról

2010. július 31., címkék: Nagyvilág, svájci protestáns egyházak, kiadvány

A Svájci Protestáns Egyházszövetség (SEK) megnyitotta a széleskörű vitát a hitvallásos munkafüzetről. Ezzel egész Svájcban lehetősége adódik minden reformátusnak, hogy elmondja véleményét a tervezett új hitvallásról.

Schneider egyházelnök a duisburgi katasztrófáról

2010. július 28., címkék: Nagyvilág, nikolaus schneider, nyilatkozat, Nikolaus Schneider

A híradásokból tudjuk, hogy a német nagyvárosban, Duisburgban rendezett Love Parádén bekövetkezett katasztrófában tizenkilencen vesztették életüket, háromszáznegyvenen súlyos sérüléseket szenvedtek. A pápa részvétét nyilvánította, Nikolaus Schneider rajnai református prézesz, az EKD elnöke nyilatkozatot adott ki.

Tutu: a folyamatos gazdasági válságnak a morális válság az oka

2010. július 21., címkék: Nagyvilág, gazdasági válság, desmond tutu

A hidegháború után az emberiségnek újabb veszélyekkel kell szembenéznie. A „meleg háborúnak” a jelei: a klímaválság, a folyamatos recesszió, a vulkánikus hamuszennyezés és a folyamatos gazdasági válság.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.