Református orvosok találkoztak Balatonfüreden

2010. április 15., címkék: misszió, dunántúli egyházkerület, találkozó, Hírek

Szakmai rétegtalálkozók szervezését kezdte el a Dunántúli Református Egyházkerület vezetése. A missziói kezdeményezés célja, hogy az alkalmakon dunántúli református üzletemberek, tanárok, jogászok, polgármesterek ismerhessék meg egymást.

A kétarcú India

2010. március 30., címkék: india, Háttér, adománygyűjtés, világmisszió, misszió

Korrupció, bürokrácia, hazugságok, az egyenjogúság teljes hiánya. Ha csak ezeket a címszavakat olvassuk, nem biztos, hogy az ország, ami elsőként az eszünkbe jut, India. Pedig sok más mellett ezeket tapasztalta Pálúr Tamás és felesége Dr. Németh Júlia, akik hat hónapot töltöttek a távoli ország egyik legszegényebb településén, Fatephurban. Hazajövetelük után rájöttek, nem érzékelhető a csaknem 6000 km.

Szívig érő Afrika – A magunk belső utazását is végigjártuk...nem kevésbé izgalmasat, mint amit Kenya nyújtott...

2010. március 24., címkék: misszió, istentisztelet, Háttér, kenya, teológus

Nagyvárosi istentisztelet: idős hölgy kezében mikrofon, előénekléssel vezeti a körülbelül 30 fős kórust és a mintegy 1000 fős gyülekezetet.Ha először csinálná, akkor is profinak tűnne, annyira a vérében a dallam, a ritmus. De nem is ez a legfontosabb, hiszen Istent dicséri, Ő van a középpontban.

Egymással közösségben – a Szabolcs-Beregi Református Egyházmegye csendeshete Berekfürdőn

2010. március 18., címkék: edi, berek, misszió, Gyülekezeti hírek, csendeshét, szabolcs-beregi egyházmegye (mre)

Minden emberi lélek a maga természetességében az értékek gyarapítására és megtartására törekszik. Különbség csak ott van közöttünk, hogy mit tartunk személy szerint értéknek, értékesnek.

Lelki mélység a hétköznapokban és a szolgálatban – Szolgálat a társadalom peremén élők között

2010. március 10., címkék: misszió, dunamelléki egyházkerület, károli egyetem, Hírek, egyházi felsőoktatás

Két kurzust is indít ez év áprilisában a Közép- és Kelet-Európai Missziói Tanulmányi Intézet ("KMTI"), melyeket a Dunamelléki Református Egyházkerülettel közös szervezésben, a Lelkésztovábbképző program keretében rendeznek.

Megkezdődött az igazi kaland – elhagyták Kenya civilizált részét a teológus hallgatók

2010. március 09., címkék: misszió, világmisszió, Háttér, kenya, teológus

Bemutatkoztak és igét is hirdettek egy kenyai gyülekezetben azok a református teológus hallgatók, akik a múlt héten utaztak el az afrikai országba. Hétfőn elhagyták Kenya civilizált részét a diákok, és a maszájok földje felé vették az irányt. Mielőtt megszűnt az internet kapcsolat, Pete Violetta honlapunknak is küldött beszámolót.

Szolgálati lehetőség Közép-Ázsiában

2010. február 04., címkék: misszió, közép-ázsia, pályázat, Pályázat, Hírek

Angoltanárokat keres az INTERSERVE nemzetközi missziói szervezet Közép-Ázsia egyik országába. A szolgálat időtartama egy év, mely kölcsönös megegyezéssel meghosszabbítható. A feltételek: imádkozó gyülekezeti háttér és anyanyelvi szintű angol nyelvtudás.

Száz éve alakult meg az Edinburghi Világmissziói Konferencia

2010. február 01., címkék: Nagyvilág, misszió, világtalálkozó, világmissziói konferencia


A skót fővárosban 1910-ben megtartott világmissziói konferenciának valóban történelmi fontossága volt a protestantizmusban, az ortodoxiában, és hatással volt a római katolikus egyházra is. Idén nyáron világtalálkozó lesz az évfordulón a születési helyen, aminek már most intenzíven folynak az előkészületei.

Akarsz saját rádiót?

2010. január 29., címkék: misszió, európa rádió, pályázat, Pályázat, Hírek

Magyarország missziós terület a történelmi keresztény egyházak számára. Erre a feladatra kiválóan alkalmas és korszerű eszköz a rádió, ami nem csak az érdeklődést tudja felkelteni az egyházaink iránt, de a hívek részére is naprakész tájékoztatást tud adni.

A 2010. év első gyógyító alkalmát tartotta a kárpátaljai Bethesda Szenvedélybetegek Mentő Missziója

2010. január 22., címkék: misszió, Határon túl, kárpátaljai reformátusok (kre), drogmisszió

"A résztvevők ötöde 20 év körüli fiatal volt, akik közül sajnos voltak, akik már a szenvedély rabjaiként jöttek gyógyulni" - írja Pocsai Mária, a kárpátaljai Csongoron működő Bethesda Szenvedélybetegek Mentő Missziójának munkatársa a január 4–14. között 220 ember részvételével lezajlott gyógyító alkalmukról szóló beszámolójában.

A misszió és az egység lesz a jövő évi ökumenikus imahét főtémája

2009. szeptember 02., címkék: edinburghi missziós konferencia, ima, Ökumené, Ökumenikus imahét, ökumenikus imahét, ökumené, egyházak világtanácsa (wcc), misszió

Január 18-tól 25-ig tartják az északi féltekén az imahetet a keresztények egységéért. "Ti tanúi vagytok ezeknek" (Lk 24,48) - ez a Lukács evangéliumából vett idézet ihlette a jövő évi imanyolcad témáját,

Társadalmi felelősség - Missziói- és Diakóniai Konferencia

2009. szeptember 02., címkék: berekfürdő, kárpát-medence, konferencia, Hírek, diakónia, missziói központ (rmk), misszió

Kárpát-medencei Missziói- és Diakóniai Konferenciát szervez a Református Missziói Központ.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.