Tovább nő a Károli

2014. augusztus 21., címkék: református oktatás, interjú, balla péter, reformátusok lapja, károli egyetem (kre)

Ismét emelkedett a Károli Gáspár Református Egyetemre felvettek száma, ezért az intézmény új épülettel is várja szeptembertől a hallgatókat. Balla Péter rektor lapunknak azt is elárulta, indulna-e az őszi egyházi választásokon.

Magyar–francia párbeszéd

2014. augusztus 11., címkék: alain spielewoy, reformátusok lapja, protestáns munkások szervezete

Találkozási lehetőség és párbeszéd kell, hogy megismerhessük egymást – mondja Alain Spielewoy. A lelkipásztor már a második magyarországi tanulmányútra hozta el gyülekezeti tagjait július 5. és 12. között Magyarországra.

„Megengedte az Úristen, hogy szolgálhattam”

2014. augusztus 11., címkék: nőszövetség, reformátusok lapja, pásztor jánosné

Ha nem tudunk áldozatot hozni egymásért, akkor nem ér semmit a keresztyénségünk – hangsúlyozza Pásztor Jánosné, aki közel húsz évig volt a Magyarországi Református Nőszövetség elnöke. A közelmúltban lemondott tisztségéről, és hálával gondol vissza az elmúlt évekre.

Utazók lelki oázisa

2014. augusztus 08., címkék: reformátusok lapja, ferihegy, krasznai andrea

A repülőterek a világ legnagyobb útkereszteződései, ahol turisták, zarándokok, ügyintézők, be- és kivándorlók ezrei fordulnak meg naponta. De mit tesz az ember, ha útkereszteződéshez ér, hová fordul a bizonytalan és kiszolgáltatott helyzetben? Krasznai Andrea református lelkipásztorral a Repülőtéri Lelkészség sajátosságairól beszélgettünk.

A háborúra nem emlékszünk szívesen

2014. augusztus 08., címkék: jákob jános, évforduló, reformátusok lapja, i. világháború, évfordulók

Mondják, hogy a háború: politika másképp – Jákob János szerint viszont abnormális dolog. Az első világháború kitörésének centenáriumán a protestáns tábori püspökkel beszélgettünk a világtörténelem minden eddiginél több áldozatot követelő háborújáról, amely úgy sújtotta a résztvevő országokat, mint a tizedik csapás Egyiptom népét.

Mi lesz a konfirmandusokkal?

2014. augusztus 08., címkék: ejb, reformátusok lapja, konfirmáció, Konfirmáció

A szünidő alatt is dolgoznak azok a munkacsoportok, akiknek feladata hátteret biztosítani a missziói törvény stratégiai újragondolásához, összefogásban az Egyházi Jövőkép Bizottsággal. Végükhöz közelednek olyan empirikus kutatások, amelyeknek az eredményei részben elkészülnek az őszi zsinatra, és jó cselekvési alapot szolgáltathatnak a januárban összeülő új Zsinat számára.

Megérteni és megértetni

2014. június 17., címkék: hölvényi györgy, reformátusok lapja, interjú

Útkeresés zajlik a válsággal küzdő Európában: az egyházaknak is meg kell találniuk a helyüket a modern társadalomban, és kontinensünknek is be kell látnia, valójában mennyire fontos számára az egyházak tevékenysége – hangsúlyozza Hölvényi György, a 2010 és 2014 közötti kormányzati ciklus második felének egyházi ügyekért felelős államtitkára, aki európai parlamenti képviselőként folytatja munkáját.

Tanévzárás Vácott

2014. június 17., címkék: reformátusok lapja, tanévzáró, vác, református oktatás

Isten-, ember- és hivatásszeretetre kell nevelnie nemcsak a református szakiskolának, hanem az egész református köznevelési rendszernek – vallják a váci Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Szakképző Iskolában. Az egyházi fenntartásban második éve működő táblacserés intézményben a tanévzárás előtt jártunk. Az átvétel óta eltelt két esztendő tapasztalataira voltunk kíváncsiak.

Simeon és Péter

2014. június 06., címkék: áhítat, pünkösd, áhitat, ahitat, pünkösd 2014, reformátusok lapja

„Pünkösd napján ugyanaz a Szentlélek Isten szólít meg bennünket, mint Jézus születése után nyolc napra az öreg Simeont" – Prókai Árpád ünnepi áhítata.

A pünkösdi Lélek csodája

2014. június 06., címkék: áhítat, pünkösd, áhitat, ahitat, pünkösd 2014, reformátusok lapja

„A keresztyén egyház azt a közösséget jelenti, ahol Istent imádjuk, nevéről vallást teszünk és közösségben vagyunk egymással" – Tőkés Zoltán pünkösdi áhítata.

A Szentlélek GPS-e

2014. június 06., címkék: áhítat, pünkösd, áhitat, ahitat, pünkösd 2014, reformátusok lapja

„A Szentlélek olyan, mint egy jól működő GPS bennünk: mutatja az utat Isten országa felé" – Petőné Juhász Emília pünkösdi áhítata.

Lélektől megelevenedve…

2014. június 06., címkék: áhítat, pünkösd, áhitat, ahitat, pünkösd 2014, reformátusok lapja

„Kőből épített templomainkat ma is élő, lélegző gyülekezetekkel akarja az Úr megtölteni" – Kun András Nándor pünkösdi áhítata.

A legszemélyesebb ünnep

2014. június 06., címkék: áhítat, pünkösd, áhitat, ahitat, pünkösd 2014, reformátusok lapja

„Sokáig megfoghatatlan volt számomra a pünkösd ünnepe, mondhatni: steril" – Boza Kristóf pünkösdi áhítata.

Megnyugodni a Lélek jelenlétben

2014. június 06., címkék: áhítat, pünkösd, áhitat, ahitat, pünkösd 2014, reformátusok lapja

„Pünkösd ünnepe jön. Egy olyan ünnep, amelynek ünnepeltje velünk akar kezdeni valamit" – Adamek Norbert áhítata.

A Szentlélek előszele

2014. június 06., címkék: pünkösd 2014, ahitat, áhitat, pünkösd, áhítat, reformátusok lapja

„Urunk azt üzeni, hogy a megszokott ünnepi előkészületek mellett tanuljunk a várakozó tanítványoktól" – Andrássy Gergely áhítata pünkösd előtt.

A hitvallás ára

2014. június 06., címkék: áhítat, pünkösd, áhitat, ahitat, pünkösd 2014, reformátusok lapja

„Hitet adni senkinek nem lehet. Bizonyságtételre sem lehet kötelezni senkit. De meg kell tudnunk mutatni, hogy soha semmiért nem érdemes elhagyni Krisztust, és ő sem hagy el minket" – Bódis Tamás szlovéniai lelkipásztor konfirmációi áhítata.

Csökkenteni a különbségeket

2014. május 28., címkék: lelkészi nyugdíjellátás, zsinati tanács, költségvetés, reformátusok lapja, zsinat

A tavalyi zárszámadásokat elfogadták, az idei költségvetéseket pedig módosították mind az egyház, mind az egyházi intézmények esetében a Zsinati Tanács idei második ülésén, a budapesti Abonyi utcai zsinati székházban. A tanácskozás másik meghatározó témája a lelkészi nyugdíjellátás volt, több szempontból is.

Ismét egységünnep Debrecenben

2014. május 14., címkék: debrecen, Debrecen, egységünnep, tarr zoltán, református egység fesztivál, reformátusok lapja

Május 23–25. fesztiválhétvége lesz a református egyházban. Budapesten a már hagyománnyá vált háromnapos zenei fesztivál ünnepli a református egységet, Debrecenben pedig egynapos nagytalálkozó keretében emlékeznek a 2009. évi alkotmányozó zsinatra annak ötödik évfordulóján. Tarr Zoltán zsinati tanácsost most az utóbbiról kérdeztük.

A nagy lehetőségek hangszere

2014. május 14., címkék: orgona, reformátusok lapja, orgonapont

A nyugati keresztyénség és az orgona összefonódott az elmúlt ezer esztendőben. Zenetörténetünk és zenekultúránk elképzelhetetlen nélküle, mégis oly keveset tudunk róla, és sokszor oly mostohán bánunk vele. Május utolsó hetében országos fesztivált szerveznek, hogy felhívják a figyelmet erre a csodálatos hangszerre, és válaszokat keressenek a vele kapcsolatos kérdésekre.

A tényfeltárás nem csak ügynökkérdés

2014. április 25., címkék: múltfeltárás, reformátusok lapja, xiii. ciklus 14. ülés, tényfeltáró történész bizottság

Feladatának befejezéséhez közeledik a Tényfeltáró Történész Bizottság (TTB). Erről Szabadi István bizottsági titkár, a Tiszántúli Református Egyházkerület Levéltárának igazgatója számolt be a Zsinat április 23-i ülésén.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.