Koronavírus: krízisalapot hozott létre az MRSZ

2020. március 18., címkék: szeretetszolgálat (mrsz), adománygyűjtés

A koronavírus miatti válsághelyzetnek már most vannak súlyos gazdasági következményei, ezért a Magyar Református Szeretetszolgálat adománygyűjtést hirdet. Az „Összefogás az újrakezdésért” elnevezéssel létrehozott krízisalap a járványhelyzet következtében kialakuló nehéz élethelyzetekben szeretne segítséget nyújtani a rászorulóknak.

Reformátusok a gáton

2020. március 09., címkék: szeretetszolgálat (mrsz)

A Budapest Mentőszervezet tagja lett a Magyar Református Szeretetszolgálat Mentőcsoportja. Önkénteseink hivatalos esküt tettek és átvették csapatzászlajukat a Polgári Védelem Világnapja alkalmából rendezett ünnepségen.

Iskola. Háborúban.

2020. március 05., címkék: közel-keleti reformátusok, szeretetszolgálat (mrsz)

Márciusban ismét adománygyűjtést hirdet a Magyar Református Szeretetszolgálat a szíriai keresztyének megsegítésére, vasárnapi iskoláik támogatására.

Az otthonok melegét segítik

2020. január 07., címkék: szeretetszolgálat (mrsz)

Folyamatos segítségnyújtó programjai mellett az évszakokhoz kötődő igényekhez, szükségletekhez is alkalmazkodik a Magyar Református Szeretetszolgálat. Ennek érdekében idén is meghirdeti tűzifa programját, mellyel közel száz mélyszegénységben élő család, valamint idős embertársunk otthonának melegét szeretné biztosítani.

Adományozók és adományozottak

2019. november 30., címkék: szeretetszolgálat (mrsz)

A Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány vezetősége november 28-án, a Budapesti Operettszínházban köszönte meg támogatói egész éves munkáját. Az ünnepségen az is kiderült, mely gyülekezetek részesülnek a szervezet által októberben gyűjtött adományokból.

Rendhagyó tanórát tartott Ózdon Trokán Nóra és Nagy Ervin

2019. november 14., címkék: Magyar Református szeretetszolgálat, Magyar Református Szeretetszolgálat, magyar református szeretetszolgálat, szeretetszolgálat (mrsz)

„Fontos, hogy megtalálják a gyerekek azt, ami valójában érdekli és motiválja őket. És ha ez megvan, akkor a környezetüknek nagy felelőssége van abban, hogy megkapják a kellő támogatást céljaik eléréséhez" – mondja Nagy Ervin színész, aki kolléganőjével, Trokán Nórával közösen rendhagyó tanórát tartott november 13-án, szerdán Ózdon. A TANÁR című sorozat két főszereplője olyan 7-8. osztályos gyerekekhez látogatott el, akik részt vesznek a Magyar Református Szeretetszolgálat Válaszút Digitális Programjában, hogy a tanulási nehézségek leküzdéséről beszélgessenek.

Félezer gyermek karácsonyi kívánságát válthatjuk valóra az MRSZ új akciójával

2019. november 14., címkék: Magyar Református Szeretetszolgálat, adománygyűjtés, Magyar Református szeretetszolgálat, magyar református szeretetszolgálat, szeretetszolgálat (mrsz)

A Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) idén új programmal bővíti adventi gyűjtőakcióit. A Szeretetdoboz elnevezésű tartós élelmiszer gyűjtés, valamint a Nyilas Misi Pakk címet viselő, cipősdobozokba csomagolt játék- és édesség gyűjtés mellett egy sokkal személyesebb ötlet is útjára indult: ötszáz rászoruló gyermek konkrét karácsonyi kívánságát válthatjuk valóra.

Idén is Szeretetdobozokkal segít az MRSZ

2019. október 29., címkék: Magyar Református szeretetszolgálat, adománygyűjtés, Magyar Református Szeretetszolgálat, magyar református szeretetszolgálat, szeretetszolgálat (mrsz)

A Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) ebben az évben is meghirdeti Szeretetdoboz elnevezésű adventi akcióját: december 14-ig várják a tartós élelmiszer felajánlásokat. Az adventi időszakban emellett országszerte több áruházi gyűjtést is tartanak, hogy karácsonykor legalább tízezer nélkülözésben élő családnak, idősnek és betegnek tudjanak segíteni egy-egy csomaggal.

Mentő Maci ismét bevetésen

2019. október 07., címkék: szeretetszolgálat (mrsz), mentő maci

Újabb kétezer gyerekhez juthatnak el a segítő macik az Országos Mentőszolgálat (OMSZ), a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) és a Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány együttműködésének köszönhetően. Az október 5-én, szombaton bejelentett megállapodás keretében legyártott mackókkal nem csak a gyerekeknek szereznek boldog perceket, de a Szeretetszolgálaton keresztül a rehabilitációs foglalkoztatást is segítik.

Tehetséges diákokat támogat a Nyilas Misi Ösztöndíjprogram

2019. szeptember 19., címkék: szeretetszolgálat (mrsz), nyilas misi

Százezer forintos ösztöndíjban részesül a Kárpát-medence ötven tehetséges diákja a Magyar Református Szeretetszolgálatnak hála. A Nyilas Misi Ösztöndíjat tanulmányaik, versenyeik fedezésére fordíthatják. A szakmai zsűri 2019. október 31-ig várja a diákok jelentkezését.

Kárpátalján is jobb adni!

2019. szeptember 13., címkék: Kárpátalja, kárpátalja, szeretetszolgálat (mrsz)

Több kárpátaljai település és intézmény számára adott át pénzbeli és tárgyi adományokat a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) küldöttsége a nyár utolsó hétvégéjén.

Mostantól közvetlenül adományozhatunk egymásnak

2019. szeptember 06., címkék: szeretetszolgálat (mrsz)

A célzott adományozás kultúráját erősítené a református gyülekezetekben, intézményekben és közösségekben a Magyarországi Református Egyház és a Magyar Református Szeretetszolgálat: a Még jobb adni! projekt keretében egy weboldallal kötik össze a felmerülő igényeket és felajánlásokat, amin keresztül közvetlenül segíthetünk egymásnak.

Tanszerekkel segíti az iskolakezdést a Szeretetszolgálat

2019. augusztus 30., címkék: szeretetszolgálat (mrsz), adománygyűjtés, tanévkezdés

Nyári tanszergyűjtésének eredményeként több mint félezer, nehéz körülmények között élő családot támogat a Magyar Református Szeretetszolgálat iskolatáskával és tanszerrel augusztus utolsó napjaiban.

Legyen mindenkinek könnyű az iskolatáska!

2019. augusztus 21., címkék: szeretetszolgálat (mrsz), adománygyűjtés, tanévkezdés

Radírozzuk ki a különbségeket és töltsük meg együtt a rászoruló gyermekek iskolatáskáját! – elnevezéssel indított gyűjtőakciót a Magyar Református Szeretetszolgálat és a Belmil táskagyártó cég. Augusztus 2. és augusztus 31. között országszerte folyamatosan bővülő helyszíneken lehet leadni a megvásárolt tanszereket a kihelyezett gyűjtődobozokba.

Pusztítást végzett a vihar Borsodban

2019. augusztus 15., címkék: szeretetszolgálat (mrsz), adománygyűjtés, viharkár

A pusztító nyári viharok nem kímélik hazánk északkeleti térségét. A júniusi szabolcsi viharkár után augusztus 13-án Borsod-Abaúj-Zemplén megyét érte természeti pusztítás. A jég és a hirtelen lezúduló csapadék több településen jelentős károkat okozott, Parasznyán például több lakóház tetejét magával sodorta a leömlő víz. A Magyar Református Szeretetszolgálat a károsultak megsegítésére országos adománygyűjtést hirdet: nemcsak pénzt gyűjt a szervezet, hanem tetőfólia, cserép és pala felajánlását, valamint ácsmesterek jelentkezését is várják.

Gyűjtés indult a szabolcsi vihar károsultjainak

2019. június 29., címkék: szeretetszolgálat (mrsz), viharkár

Hatalmas vihar csapott le csütörtök délután az ország keleti részére, kidőlt fákat, villanyoszlopokat, megrongált épületeket, összetört autókat, leszakított tetőket hagyva maga után. A legnagyobb pusztítás Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét, Kisvárda környékét érte. A Magyar Református Szeretetszolgálat országos gyűjtést hirdetett, amelyhez a Tiszántúli Református Egyházkerület is csatlakozott.

Ősszel visszaköltözhetnek a kigyulladt anyaotthon lakói

2019. június 26., címkék: szeretetszolgálat (mrsz)

Négy és fél millió forintot gyűjtött a Magyar Református Szeretetszolgálat a tűzkárt szenvedett Árvácska Anya- és Csecsemőotthon lakóinak. Ebből az összegből be tudják majd rendezni a várhatóan őszre újjáépülő intézményt. A támogatást jelképesen Juhász Márton ügyvezető igazgató adta át szerdán Steinbach József dunántúli püspöknek.

Villámárvíz, gyors segítség

2019. június 21., címkék: szeretetszolgálat (mrsz)

A hirtelen lezúduló csapadék miatt villámárvíz károsította több család otthonát és ingóságait a Heves megyei Nagyvisnyón. A Magyar Református Szeretetszolgálat elsődleges feladatai közé tartozik a természeti katasztrófák idején nyújtott segítség, ezért a villámárvíz hírét hallva a szervezet önkéntesei és munkatársai azonnal útnak indultak, hogy támogatni tudják a károsultakat.

Egy kis odafigyelés jó szolgálatot tehet

2019. június 08., címkék: szeretetszolgálat (mrsz)

Formabontó kiállítással és közösségi médiakampánnyal folytatódik a Még jobb adni elnevezésű, a Magyarországi Református Egyház és a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) közös, a tudatos adományozást fókuszba állító országos szemléletformáló tevékenysége.

Még több segítség a rászorulóknak

2019. május 27., címkék: szeretetszolgálat (mrsz)

Korszerű logisztikai központot hoz létre Ebesen a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ), hogy a jövőben még magasabb szintre emelhesse szociális és humanitárius szolgáltatásainak színvonalát.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.