Ősszel visszaköltözhetnek a kigyulladt anyaotthon lakói

2019. június 26., szerda

Négy és fél millió forintot gyűjtött a Magyar Református Szeretetszolgálat a tűzkárt szenvedett Árvácska Anya- és Csecsemőotthon lakóinak. Ebből az összegből be tudják majd rendezni a várhatóan őszre újjáépülő intézményt. A támogatást jelképesen Juhász Márton ügyvezető igazgató adta át szerdán Steinbach József dunántúli püspöknek.

„Sáfárai vagyunk mindannak, amit Isten azért ruházott ránk, hogy segíthessünk vele felebarátunkon, s kötelesek vagyunk ezeknek kezeléséről számot adni. Akkor gazdálkodtunk helyesen, ha mindezt a szeretet törvénye szerint vittük véghez” – idézte Juhász Márton Kálvin János gondolatait a somogyi anyaotthon számára összegyűjtött adományok átadásakor. A Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója a genfi reformátort idézve azt is hangsúlyozta: „a keresztyénektől többet is lehet kívánni annál, hogy vidám arccal járjanak, s nyájas szavakkal tegyék kedvessé szolgálataikat”, át kell érezniük annak helyzetét, akiről látják, hogy segítségre szorul. „Fontos, hogy milyen lelkülettel adunk, ezért mondom mindig, hogy mi nem segélyszervezet, hanem szeretetszolgálat vagyunk, szolgálatunkkal az isteni szeretetről igyekszünk bizonyságot tenni, amit mi is úgy kaptunk” – tette hozzá Juhász Márton.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, 2018. november 30-án, az esti órákban leégett a Somogy megyei Nágocson található Árvácska Anya- és Csecsemőotthon új épületszárnya. A református intézményében olyan nők és gyermekek élnek, akik családon belüli erőszak elől menekülve vagy családjukból kimenekítve kerületek a településre. Az otthonnak eddig harmincegy lakója volt, akik közül hét gyermek és tizenkét felnőtt tartózkodott szobáiban a tűz keletkezésekor. Istennek hála senki sem sérült meg, a 2002-ben épült intézmény harmincöt férőhelyből tizenötöt ért kár a tűzesetben, több lakónak minden holmija odaveszett. A Magyar Református Szeretetszolgálat már másnap országos gyűjtést hirdetett, felhívásukra eddig 4 501 374 forint érkezett. Ez az összeg elsősorban a 1358-as adományvonalra érkezett hívásokból és céladományokból gyűlt össze. „A jó ügyért sokan megmozdultak egyházon belül és kívül is, gyülekezetek, vállalkozók” – tájékoztatott Juhász Márton. Emellett nagyon sokan vittek tárgyi adományokat a károsultaknak, a dunántúli gyülekezetek idén virágvasárnapi perselyadományaikat az otthon megsegítésére ajánlották fel. Adakozásra továbbra is van lehetőség a jobbadni.hu oldalon.

„Hatalmas erőt adott, hogy a Magyar Református Szeretetszolgálat ilyen gyorsan mellénk állt” – mondott köszönetet az intézményt fenntartó Dunántúli Református Egyházkerület püspöke. A püspök hálát adott, amiért a nehézségekben megtapasztalhatták az ige igazságát, mit jelent egymás terhét hordozni, hogy hitükben megerősödtek, valamint hogy nem történt személyi sérülés. „Megtapasztaltuk, hogy minden nap kegyelem” – fogalmazott. Steinbach József az adomány átadása után beszámolt a felújítás állásáról is: a szolgálat a tűzeset után csökkentett létszámmal ugyan, de újraindult az anyaotthonban, valamint az újjáépítés is megkezdődött. „Az elmúlt hónapokban megtörténtek az előkészítő munkálatok, terveink szerint a nyár folyamán elindul a felújítás, reménység szerint a lakók szeptember közepén már újra birtokba vehetik az épületet.” A Szeretetszolgálaton keresztül érkezett adományokat a berendezés teljes felújítására fordítják.

Feke György, fotó: Dobó Márti

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.