Véget ért a Generális Konvent idei plenáris ülése

2011. június 22., szerda

Többek között a liturgiai megújulásról, a közoktatási alap létrejöttéről, a Kálvincsillag nevet viselő közös lapról hallgattak meg beszámolókat szerda délelőtt a Generális Konvent temesvári ülésének résztvevői. A Kárpát-medencei református egyházak és egyházkerületek elnökségeit tömörítő testület tanácskozása ünnepi istentisztelettel ért véget.

Többek között a liturgiai megújulásról, a közoktatási alap létrejöttéről, a Kálvincsillag nevet viselő közös lapról hallgattak meg beszámolókat szerda délelőtt a Generális Konvent temesvári ülésének résztvevői. A Kárpát-medencei református egyházak és egyházkerületek elnökségeit tömörítő testület tanácskozása ünnepi istentisztelettel ért véget.

A megélt egységért adott hálát a találkozó második napjának reggelén elmondott áhítatában Fazekas László felvidéki püspök, az Ef 1,3 –14 részeit felolvasva. A délelőtti munkában nyolc beszámolót hallgatott meg a Generális Konvent közössége.

Szeptemberben zárul a liturgiai konzultáció

Bibza István esperes az Egyházalkotmányi Bizottság munkájáról szóló beszámolójában az egyházalkotmány módosításának lehetőségeiről számolt be, amelyek lehetővé tehetik akár a diaszpóra-egyházak csatlakozását is.

A Reformátusok a kegyelem trónusánál címet viselő, a közös Kárpát-medencei liturgiai javaslatról szól kiadványra beérkezett hozzászólások feldolgozásáról és a közös gondolkodás elindulásáról számolt be a Liturgiai és Himnológiai Bizottság elnöke, Fekete Károly. A konzultáció szeptember 22–23-án, Berekfürdőn zárul, ahová várják az egyházmegyék delegáltjait.

A Kárpát-medencei Református Közoktatási Alap létrejöttéről, eddigi munkájáról és céljairól Ábrám Tibor beszélt a Konvent előtt. A tiszáninneni főgondnok reményét fejezte ki, hogy az alap szélesebb körű ismertségre és támogatásra tesz szert. A nyugdíj nélkül maradt lelkészek önkéntes segélyezési alapjáról Bölcskei Gusztáv tiszántúli püspök számolt be. Zán Fábián Sándor kárpátaljai püspök köszönetet mondott a két alap segítségéért, amelynek önkéntes adományai szerinte igazi testvériséget fejeznek ki.

A Magyar Református Egyház lapja, az évente egyszer ingyenesen megjelenő Kálvincsillag pozitív fogadtatásáról számolt be a főszerkesztő, Fekete Károly. A következő lapszám októberre várható.

A közös lelkészképesítés felé

„Még nem értünk célba” – mondta az egységes lelkészképesítés helyzetéről Bölcskei Gusztáv beszámolójában. Az egységes magyarországi Lelkészképesítő Bizottság előtt szeptemberben tesznek vizsgát a lelkészhallgatók Budapesten. Az eseményre meghívást kapnak a Magyarországi Református Egyházon kívüli egyháztestek is, ami a közös lelkészképesítés kidolgozását és a kibocsátott lelkészek mobilitását szolgálja.

A reformátusok 2009-ben Grand Rapidsben egységesült nagy családja, a Református Egyházak Világközösségének (REV) első évéről, a márciusi tisztújításról Ódor Balázs, a REV európai alelnöke számolt be, akinek a kisebbségi református egyházak lelkigondozása is feladata lesz.

A Generális Konvent megtekintette az Ausztráliai Magyar Református Egyház videoüzenetét, és zárónyilatkozatot fogadott el, majd megemlékezett a 130 éve Debrecenben létrejött Evangélium Szerint Reformált Magyarországi Keresztyén Egyházról, vagyis az egységes magyar református egyházról.

A találkozó a temesvári Mária téri református templomban tartott ünnepi istentisztelettel zárult, amelyen Steinbach József püspök hirdette Isten Igéjét.

Jó érezni, hogy folyamatban a megújulás

„Olyan ez az ige, mint egy Beethoven-szonáta” – mondta az alkalom textusáról, a Fil 1,3–6-ról Steinbach József dunamelléki püspök. Az Európa legnagyobb emeleti templomában elhangzott igehirdetés a reménység három megnyilvánulásával, a hálaadással, a bizonyossággal és a könyörgéssel foglalkozott.

„Együtt vagyunk – ez hirdeti, hogy vagyunk és leszünk” – fogalmazott az igehirdető. Kijelentette, hogy Krisztus ügye győztes ügy, így nem a statisztikákon kell keseregnünk, hanem örömmel belekapaszkodnunk az ígéretbe: „Éppen ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára.” (Fil 1,6)

Csűry István királyhágómelléki püspök búcsúzó gondolataiban elmondta: jó azt érezni ebben a közösségben, hogy folyamatban van a megújulás. Idézte a napi újszövetségi igeszakaszt, rámutatva arra, mi is a Kárpát-medencei és a diaszpóra magyar reformátusságát összetartó erő: „Mi pedig valamennyien az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre.” (Jn 1,16)

Bagdán Zsuzsanna

Valamennyi írásunk a Generális Konvent temesvári plenáris üléséről:
A felvidéki reformátusok is csatlakoztak a Magyar Református Egyházhoz
Isten bennünk és velünk épít – megkezdte plenáris ülését a Konvent
A Generális Konvent temesvári plenáris ülésének zárónyilatkozata
Nemzetpolitikai tabudöntögetés - Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár előadása
A Kárpát-medencei reformátusság szerves része vagyunk - interjú Csáti Szabó Lajos horvátországi püspökkel
Elnökségi üléssel kezdődött Temesváron a Generális Konvent tanácskozása

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.