Valódi olvasóbarátok nyerték a versenyt

2019. június 13., csütörtök

Koli és Foci címmel hirdetett olvasópályázatot tavaly ősszel a Református Tananyagfejlesztő Csoport a református iskolák ötödikes és hatodikos diákjainak. Nyolc hónap alatt 382 diák küldött válaszokat a regények alapján készült kreatív feladatokra. A legjobb 30 diák és kísérőtanárának jutalma egy négynapos olvasótábori részvétel a nőtincsi Seholsziget élményparkba.

Nyolc havi olvasást és rejtvényfejtést követően ünnepre készülődtek a református általános iskolák diákjai a budapesti Duna Palota színháztermében. Volt, aki a Balaton mellől, Észak-, vagy Kelet-Magyarországról, vagy éppen a déli határ közeléből utazott a fővárosba június 8-án, hogy megtudja, hogyan szerepelt csapata a Koli és Foci olvasópályázaton. Mintegy 180-an várták a színházterem bársonyszékein ficeregve, sutyorogva az ünnepi gálaműsort, ahol az is eldőlt, hogy június 17-től ki vehet részt a négynapos nőtincsi olvasótáborban. A tét nagyságát tekintve nem csoda, hogy a bevezető ráhangoló műsorban Csépai Eszter és Molnár György – a Kismegszakítók együttes – előadásában elhangzó megzenésített vicces Radnóti, és Lackfi gyerekverseken még nem volt olyan felszabadult kacagás, mint az eredményhirdetést követően.

„Magunk is meglepődtünk, amikor a szeptemberi felhívásra 33 iskolából 129 csapat nevezése érkezett meg" – mondta a megnyitón Pompor Zoltán, a Református Tananyagfejlesztő Csoport szakmai vezetője. Szavai szerint 45 pedagógus felkészítésével összesen 382 diák olvasta a Pecúrok, illetve az Egy focista naplójából című könyvet. Előbbit Tóth-Máthé Miklós, utóbbit Kármán Tibor írta. A szervezők minden csapatnak megküldték a két kötetet.

„A végeredmény is fontos, de mint az olimpián, itt is igaz: már az is nyert, aki részt vett a versenyen" – hangsúlyozta Pompor Zoltán, hozzátéve hogy a döntőbe jutott csapatok ajándékcsomagot kaptak, de az is kapott ajándékokat, aki mind a nyolc fordulóra elküldte megoldásait. Számos különdíjat is odaítéltek a versenyt támogató cégek és szervezetek – a Bookr Kids, a Csodaceruza magazin, az EKE-OFI, a Harmat Kiadó, a Kálvin Kiadó, a Pazirik Kft., és a Református Pedagógiai Intézet.

„Remélem, hogy jól szórakoztatok a feladatok megoldása közben, én nagyon élveztem a kreatív feladványok megoldásainak bírálatát. Ezek később is megtekinthetők a református tananyagtár honlapján" – fogalmazott Tomcsányiné Lucz Szilvia, a szentesi Kiss Bálint Református Általános Iskola magyartanára. A tanárnő elárulta azt is, hogy külön örült annak, amikor a kézírással készült megoldásoknál egyértelmű bizonyítékokat látott a valódi csapatmunkára.

Kovács Zsuzsa, a veresegyházi Kálvin Téri Református Általános Iskola tanítója arról beszélt a gálán, hogy a fogalmazások – mesék, levelek, tudósítások – a Biblia tükrében készültek, a javításkor pedig úgy érezte, hogy a „föld összeért a mennyel”. A felkészítő tanárokhoz szólva azt hangsúlyozta, hogy a pedagógusok felelőssége is, milyen könyveket adnak a diákok kezébe. Úgy fogalmazott: örömmel hallotta, hogy volt olyan tanár, aki az órái tananyagába is beépítette a két könyvet, és olyan is, aki szakkörökön segítette a tanulók felkészülését a versenyre. Kovács Zsuzsa arra kérte a diákokat, hogy fiatalabb társaiknak is adják tovább a könyveket.

Végül eljött a gyerekek által legnagyobb izgalommal várt programpont, az eredményhirdetés. Ugyan a döntőbe a legjobb 10 csapat kerülhetett be, mégis a tizenegyedikkel kezdték a felsorolást, a Csajági Református Általános Iskolából ugyanis három csapat is a legjobbak közé került.

Díjazottak:


11. helyen végzett és ezzel részt vehet az Olvasótáborban: a vésztői Kis Bálint Református Általános Iskolából a Focikornisok,

felkészítő tanár: Kincsesné Nagy Erika

Csapattagok: Csüllög Orsolya, Széll Viktória, Marhás Andrea

10. helyen végzett, és a "A legjobb fiúcsapat" kategóriában különdíjat nyert: a Csajági Református Általános Iskolából a Profi Kocsisok,

felkészítő tanár: Csapóné Máthé Zsuzsanna

Csapattagok: Breznyánszky Levente, Sörös Máté

9. helyen végzett és ezzel részt vehet az Olvasótáborban: a Csajági Református Általános Iskolából a Lovaslányok,

felkészítő tanár: Máhrné Imrei Mária

Csapattagok: Néber Abigél, Fekete Panni

8. helyen végzett és ezzel részt vehet az Olvasótáborban: a törökszentmiklósi Bethlen Gábor Református Általános Iskolából a FIT,

felkészítő tanár: Töltszéki Gyuláné

Csapattagok: Bíró Borka, Forgács Fanni, Kecső Adrienn, Lapu Emese

7. helyen végzett és ezzel részt vehet az Olvasótáborban: a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskolából az Időfutárok,

felkészítő tanár: Sulyok Csaba

Csapattagok: Gubacska Barnabás, Hamvas Gellért, Pál Kata

6. helyen végzett és ezzel részt vehet az Olvasótáborban: a Csajági Református Általános Iskolából A két vattacukor,

felkészítő tanár: Csapóné Máthé Zsuzsanna

Csapattagok: Serfec Fanni, Feka Eszter

5. helyen végzett és ezzel részt vehet az Olvasótáborban: a Debreceni Református Kollégium Általános Iskolájából az Olvasókutyusok,

felkészítő tanár: Baraksó Ágnes

Csapattagok: Holhós-Kovács Lívia, Liptai Csenge, Szekeres Abigél

4. helyen végzett és ezzel részt vehet az Olvasótáborban: a budapesti Szenczi Molnár Albert Református Általános Iskolából az Eszes Paradicsomok,

felkészítő tanár: Varju Lajosné

Csapattagok: Végh Nóra, Joó Panna

3. helyen végzett és ezzel részt vehet az Olvasótáborban, valamint a Kálvin Kiadó könyvcsomagját kapta a Debreceni Református Kollégium Általános Iskolájából a Könyvmolyok,

felkészítő tanár: Baraksó Ágnes

Csapattagok: Borbás Lili Emma, Oláh Noémi, Szekeres Blanka

2. helyen végzett és ezzel részt vehet az Olvasótáborban, valamint a Kálvin Kiadó könyvcsomagját kapta a miskolci Jókai Mór Református Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolából a KönyvÉszek,

felkészítő tanár: Kozma Sándorné

Csapattagok: Kismartoni Hanga Eszter, Jankó Eszter, Czina Vilmos, Erdődi Kristóf

1. helyen végzett és ezzel részt vehet az Olvasótáborban, valamint a Kálvin Kiadó könyvcsomagját kapta a tiszakeszi Lorántffy Zsuzsanna Református Általános Iskolából az Olvasóbarátok csapata,

felkészítő tanár: Törőné Sóffer Melinda

Csapattagok: Farkas Johanna, Gere Liza, Tamás Noémi, Tóth Luca Petra

A díjak átadását követően Kármán Tibor íróval Pompor Zoltán, beszélgetett hitről, írásról, olvasásról.

Kármán Tibor Kápolnásnyéken edzősködik; négy utánpótlás focicsapatot irányít az óvodásoktól a 13 évesekig, mindemelett fagylatkészítéssel is foglalkozik. Az író elárulta, hogy minden, a könyvben szereplő esemény a való életben is megtörtént, „igaz, másokkal és más körülmények között”. Könyve megírását az inspirálta, hogy volt egy nagyon tehetséges játékosa, aki fiatalon szívbeteg lett, és abba kellett hagynia a profi labdarúgást. Kármán Tibor neki akart üzenni a könyvvel, hogy soha ne adja fel teljesen se játékot, se az életet. A könyv fő üzenetéről úgy fogalmazott, hogy meg akarta mutatni, hogyan található meg a fociban Isten. A hitre jutott író szerint „mindannyian feladattal jövünk a földre, és ennek teljesítése közben kell meglelnünk a boldogságot.”

Mint mondta, minden újabb korosztály, amellyel edzőként találkozik újabb és újabb kihívást jelent számára, mivel a számítógép és a mobiltelefon elveszik a figyelmet a valódi játékról és az olvasásról is. „A fociban is sok a változás: egyre kevesebb a dekázás, azonban egyre hosszabb a gólöröm" – tette hozzá. A beszélgetés végén kisorsolták azt a két iskolát – a miskolci Jókai Mór Református Általános Iskolát és a Szentendrei Református Gimnáziumot –, ahová ősszel rendhagyó, focival egybekötött író-olvasó találkozóra látogat el Kármán Tibor abból az alkalomból, hogy hamarosan megjelenik az Egy focista naplójából című könyvének folytatása. Erről annyit árult el, hogy ugyanazokkal a szereplőkkel folytatódik majd a regénye.

„Megtiszteltetés volt, hogy versenyeztetek a könyvemből" – kezdte előadását a Pecúrok írója, Tóth-Máthé Miklós. Mint mondta főhősét, Tatár Marcit gyermekkori önmagáról mintázta, de felnőttként is sokat köszönhetett Marcinak, aki végigkísérte az utat, amit színészként, íróként bejárt, ezért nem okozhatott neki csalódást. Végig azt tartotta szem előtt, amit Marci ígért az apjának: sohasem a szökésben látja majd a megoldást a gondokra. A debreceni író arra intette a gyerekeket, hogy őrizzék meg magukban mindig azt a csillogó tekintetű kisdiákot, akik most.

A döntőbe jutott csapatok a díjátadó után felhőtlenül élvezték a délután hátralévő részére szervezett programokat: a látogatást a Mesemúzeumban és a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Olvasással kezdődik a szünet is az Olvasóbarátoknak

Egyelőre elsősorban a nyári szünetet és a hamarosan kezdődő olvasótábort várják az első helyezett csapat, a tiszakeszi Lorántffy Zsuzsanna Református Általános Iskola diákjai, az olvasást azonban a szünet alatt sem hagyják abba. Most az Egri csillagokkal ismerkednek. A csapat legkitartóbb tagja, Luca egyszerre három könyvet is olvas, most egy detektívregény áll a legközelebb a szívéhez – mondta a diákokat felkészítő Törőné Sóffer Melinda magyartanár. A verseny alatt nemcsak a versenyszellem hajtotta a gyerekeket, és adott erőt ahhoz, hogy kitartsanak az év vége felé egyre sűrűsödő témazáró dolgozatok ellenére is, hanem az is, hogy valóban tetszettek nekik a történetek. Gere Liza és Tamás Noémi egyaránt a Pecúrok mellett tette le a voksát, míg Luca inkább a focis történetet kedvelte, mint mondta, érdekesnek tartotta, hogy megismerheti egy fiú nézőpontját. „Mindemellett olyan alapértékek köszöntek vissza a történetekbe szőve, amelyeket az élő hittel bíró családok, majd pedig az iskola is igyekszik a mindennapokban közvetíteni a gyerekek számára" – tette hozzá Törőné Sóffer Melinda.

Tiszakeszi egy apró, 2500 fős település, ráadásul a református mellett egy állami iskola is működik a községben. Ezért a 176 fős létszám a református iskolában komoly előrelépésnek számít. „A tiszakesziek két csapattal neveztek a versenyre, az egyik meg is nyerte. Reméljük, ez is segíthet a szülők bizalmának elnyerésében, és még többen jelentkeznek majd az iskolánkba" – fűzte hozzá Törőné Sóffer Melinda. Úgy vélte, hogy a kisebb településeken nehezebb a tehetséggondozás is, így amelyik diákban látják megcsillanni a tehetséget, azonnal igyekeznek a versenyek felé terelgetni, még ha sok nehézséget kell is leküzdeni az eredményekért. „Szülői támogatás nélkül egy pedagógus félkarú óriás egy olyan településen, ahol kevés a fiatal, alig vannak új betelepülők, viszont rengetegen elköltöznek, az itt maradók pedig alig találnak munkát. Ugyanakkor a hit segít abban is, hogy szaktanárként többet adjak az a diákoknak a szimpla tananyagnál, igyekszem az értékekre felhívni a figyelmüket, a kötelező irodalmon túl pedig olyan alternatív könyveket válogatni, amely a gyerekek érdeklődési körének, képességeinek megfelelnek" – tette hozzá a tanárnő.

Kiss Melinda Katalin, fotó: Kalocsai Richárd

Különdíjak:

 

"A legviccesebb bemutatkozó" kategóriában a zsűri különdíját a Harangvirág Pagony kapja:

felkészítő tanár: Bajiné Takács Margit

Csapattagok: Küzmös Molli Bozán Zsófi

"A legélénkebb plakát" kategóriában a zsűri különdíját a Bookmesterek kapja:

felkészítő tanár: Karikó-Tóthné Puskás Gabriella

Csapattagok: Garai Gergő, Szalai Sára

"A legmeghatóbb üzenet" kategóriában a zsűri különdíját a Könyves Wifivadászok kapja:

felkészítő tanár: Lovászné Papp Georgina

Csapattagok: Nemes Viktória, Kiss Rebeka

"A legszebb külalakú munkák" kategóriában a zsűri különdíját a Könyvhódító lányok kapja:

felkészítő tanár: Nagy Beáta

Csapattagok: Dankó Patrícia,Kovács Ajsa, Léhárt Míra

"A legjobban sikerült érvelés" kategóriában a zsűri különdíját az Olvasómanók kapja:

felkészítő tanár: Sohonyay József

Csapattagok: Otterbein Keve, Hargitai Bánk István, Csőri-Czinkos Kamilla, Tóth Laura

"A legizgalmasabb szófelhő" kategóriában a zsűri különdíját a Picúrok kapja:

felkészítő tanár: Szabó Katalin

Csapattagok: Nagy Boglárka, Pálfi Anna, Szatmári László Zsigmond, Vercz Máté

"A leghangzatosabb csatakiáltás" kategóriában a zsűri különdíját a Szőrpamacsok kapja:

felkészítő tanár: Mikó Péterné

Csapattagok: Csontos Viktória, Herpai Zsófia, Sós-Hegedűs Boglárka, Ferentzi Éva

Tanár különdíjak:

A Debreceni Református Kollégium Általános Iskolájából Baraksó Ágnes tanárnő 14 csapatot nevezett az olvasópályázatra, így a legtöbb csapatot nevező tanár különdíját nyerte el.

A Miskolc-Szirmai Református Általános Iskolából Juhász Gabriella tanárnő A legtöbb diákot a pályázat teljes ideje alatt támogató tanár különdíját kapja, 22 diákja vett részt az összes fordulóban.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.