A közigazgatásilag független Vajdaság lakossága rendkívül változatos: 25 különböző etnikai csoport él a régióban, közülük több mint negyedmillióan magyarok. Az 1974-es jugoszláv alkotmány széleskörű autonómiát biztosított a tartománynak, ám ez az elmúlt évtizedekben egyre inkább csorbult. „Az autonómia sokkal gyakorlatiasabb volt a délszláv háborúig, azóta azonban minimális lényegi döntés van a tartományi parlament kezében” – foglalja össze helyzetüket Móricz Árpád vajdasági lelkész. Bár megmaradt az autonóm parlament címere és zászlaja, tagjai a gazdasági kérdésekbe már nem tudnak érdemben beleszólni, és az államnak befizetett összeg töredékével rendelkezhetnek.

„A nemzeti jogokat gyakorolhatjuk, jelképeinket minden fenntartás nélkül használhatjuk; hivatalos épületeken és iskolákon kint lehet a magyar zászló és bármikor elénekelhetjük a Himnuszt” – sorolja a függetlenség nyújtotta lehetőségeket a református lelkész. A Vajdaságban emellett az egyik hivatalos nyelv a magyar és vannak olyan önkormányzatok is, ahol magyar többségű a testület, de Móricz Árpád hozzáteszi: „papíron ezek nagyon szép dolgok, de a szerb állam mindent megtesz, hogy az autonómiát a minimálisra csökkentse”.

A bácskossuthfalvi lelkész arról is beszél, hogy a vajdasági magyarok a béke és a nyugalom megőrzése érdekében sokszor nem élnek a kivívott jogaikkal, például inkább az állam nyelvén intézik hivatalos ügyeiket. „Amikor a bürokráciával állunk szemben, sokszor hiányzik belőlünk az öntudatosság. Sokan úgy érzik, hogy a közvetett megkülönböztetés miatt jobb meghúzódni. Ez a kisebbségi lét legnehezebb része” – teszi hozzá.

Református templom Bácskossuthfalván

Móricz Árpád szerint a Minority SafePack eredményességével komoly hivatkozásai alapja lenne a kisebbségben élőknek, ezért nagyon hálásak a támogató aláírásokért: „Még ezzel együtt is óriási küzdelem lenne, hogy merjünk élni a jogainkkal, de jelzés lenne arra nézve, hogy nem vagyunk egyedül. Ennek segítségével az autonómiánk lényegi kérdésekben is több lehetne, mint névleges jogalap.”

Bár Szerbia (és Ukrajna) egyelőre nem uniós tagállam, hosszú távon, a kezdeményezés hatására az ottani kisebbségek számára is új lehetőségek nyílhatnak: a csatlakozni kívánó országoknak az Európai Parlament által elfogadott mindenkori elvárások alapján kell megvalósítaniuk kisebbségpolitikájukat.

Visszafordítható felejtés

A Bácskossuthfalvi Református Egyházközséghez 13 éve tartozik egy óvoda is, melyet sok küzdelem árán sikerült elindítania és fenntartania a közösségnek. „A tartomány illetékességéhez tartozott, hogy hivatalos iskolaelőkészítő intézményt alapítsunk, ebben sokat számított, hogy az akkori tartományi titkár református magyar volt – magyarázza Móricz Árpád. – Önmagában az autonómia nem lett volna elegendő az óvoda megalapításához, szükség volt hozzá a személyes ismeretségre, ami sajnos nem mindig adatik meg.”

Vajdasági reformációi ünnepség

Azt is megtudjuk, az óvoda helyzetét megnehezítette, hogy a településen élők sokáig nem értették, miért fontos egy egyházi intézmény a régióban: „Olyan, mintha egy »kollektív amnézia« áldozatai lennénk, többen a mai napig úgy érzik, jobb lenne meghúzódnunk – keresztyénként és magyarként is.” Ennek ellenére a református lelkész azt vallja: „az egyház öröksége az oktatás, mely az is marad, ameddig erőszakkal el nem veszik”.

Bácskossuthfalván 1945 óta nincs református iskola, ezért a közösség számára jelenleg ismeretlen, milyen megtartó erőt jelent az egyházi oktatás. „Vannak olyan élmények, melyekre már nincs, aki emlékezzen; ha az ember sokáig kényszerül kisebbségi létbe, felejteni kezd – fogalmaz Móricz Árpád. – A csöppnyi vajdasági reformátusság viszont természetes módon érzi szívügyének, hogy a keresztyén értékrendet és az emlékeket továbbadja. Ehhez viszont jól esik a külső megerősítés is.”

A Generális Konvent elnöksége, a Kárpát-medencei református püspökök és főgondnokok testülete köszönetét fejezte ki a Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezésben résztvevők támogatásáért.

Farkas Zsuzsanna, fotó: Dimény Andris