Tiszta szívvel – presbiter-konferencia Bereg megyében

2010. február 18., csütörtök

alt"Bűnbánat nélkül nem lehet új életet kezdeni, sem gyülekezetet újjáépíteni" – fogalmazott nyitó áhítatában Szanyi György lelkipásztor a Beregi Egyházmegye presbitereinek február 14-én Beregrákoson megtartott soros konferenciáján, melynek fő témája a misszió volt.

Dancs Róbert lelkész a misszió bibliai alapjairól szólt. A misszió feladata az evangélium, az örömhír üzenetének hirdetése. Ha misszióról beszélünk, akkor Jézus Krisztust hirdetjük, mondta. "Mert nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk." (ApCsel 4,12)

Zán Fábián Sándor püspök a missziói látásról tartott előadást, melyben hangsúlyozta a kárpátaljai reformátusok missziói látásának továbbadását Magyarország, Európa felé is. Kritikusan szólt arról, hogy sok a névleges egyháztag, ennek megváltoztatása érdekében igen nagy munkát kell kifejteni a presbitériumnak, a hívő embereknek. Akárcsak azon a téren, hogy megtartsuk fiataljainkat – ne „kikonfirmáljanak”, ne „kiházasodjanak” gyülekezeteinkből, hisz a jövő egyháza rajtuk áll! Be kell őket építeni a gyülekezeti életbe. Olyan egyházképet kell adni nekik – elsősorban példamutatással –, hogy kívánkozzanak abba a gyülekezetbe.

A lelkészeknek, a presbitereknek fel kell keresni azokat a fiatalokat, házaspárokat, családokat, akik távol maradnak az istentiszteletekről – tette hozzá a püspök. "Ha valóban cselekvő egyház akarunk lenni, akkor törődni kell velük. Akárcsak a szenvedélybetegekkel, a megkötözöttekkel, az elhagyott gyermekekkel, az öregekkel. Nevelő és oktató egyháznak kell lennünk. Ehhez teljes megújulásra van szükségünk, Isten előtt naponta meg kell állnunk, élő kapcsolatot kell ápolnunk Vele. Hogy példaértékű egyház legyünk, három dolog szükséges: az evangélium hirdetése, hitvallás és törvény" – fogalmazott Zán Fábián Sándor.

Marton Erzsébet

(A kép illusztráció.)

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.