Templomokat is ért kár a viharban

2010. június 15., kedd

altTégláson az erős szél leszakította a templom tetejét és a mennyezet is omladozik az esőzés miatt. A hajdúböszörményi, valamint a hajdúhadházi templom tetejét is megrongálta a hétfő délutáni vihar.

A téglási, a hajdúhadházi és a hajdúböszörményi templom tetejét is megrongálta a hétfő délutáni vihar. Tégláson minden második ház sérült, legtöbbről elvitte a tetőt a szél. A templom tetejét is leszakította vihar – mondta Molnár Csilla. A lelkipásztor hozzátette: már omlik a mennyezet az esőzés miatt.

Hajdúböszörményben is tombolt a vihar. A Kálvin téri gyülekezetnek több mint kétmilliós kára keletkezett. A templomtetőn a bádogot felhajlította a szél és ablakokat is betört – mondta Tönkő Levente lelkipásztor. A gyülekezeti termet szintén megrongálta a szél, amely be is ázott.

A hajdúhadházi templomot is rongálta a vihar. "Negyed óra alatt a templom északi tornyán a lemezt teljesen felbontotta a szél, ezt nem tudjuk javítani, mert a tűzoltók kosarai nem érnek fel odáig" – tájékoztatott Pál Csaba. A lelkipásztor elmondta azt is, hogy az egyik kicsavart fenyőfa tönkretette a parókia tetejét. A hajdúhadházi gyülekezet kára több milliós.

Feltehetően többszáz millió forint kárt hagyott maga után a hétfő délutáni szélvihar, amely ritkán tapasztalható erővel csapott le Hajdú-Bihar megye északi részén. Hajdú-Biharon kívül sok bejelentést kaptak a tűzoltók Szabolcsból is. Szakolyban egy egész házsor tetejét vitte le a szél.

Forrás: ttre.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.