Támogatás a települések tíz legrászorulóbb családja számára

2016. július 19., kedd

Az idén tíz éves Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) kiemelt figyelmet fordít a nehéz körülmények között élő családokra, idősekre.

Az MRSZ nemrég elindított támogatási programja településenként a tíz legrászorulóbb családot ajándékozza meg. Eddig tizennégy településen jártak, többek között Üllőn, Velencén, Gárdonyban, Nagykátán, Dömsödön, Cegléden, Verőcén és Tahitótfaluban. A segélyszervezetet mindenütt a helyi családsegítők és a református gyülekezetek segítették a támogatásra leginkább rászorulók megtalálásában.

Az adomány főként nagycsaládosokhoz, idős nyugdíjasokhoz és olyan családokhoz jutott el, ahol beteg gyermeket nevelnek vagy a nagyszülő neveli a gyermeket. Egy-egy csomag 5000 forint értékű alapvető élelmiszert (például lisztet, cukrot, rizst, tésztát, teát, konzervet), édességet és tisztálkodási szereket tartalmaz. Emellett ruhákat és játékokat is adományoztak valamennyi településen.

Ez az adományozási program terveik szerint egész nyáron és ősszel is folytatódik. „Folyamatban van az együttműködők feltérképezése, a tartósélelmiszer-készletünk erejéig bővítjük a programot" – tudtuk meg a Szeretetszolgálat munkatársától.

jobbadni.hu – reformatus.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.