Szeretetszolgálati munkatársak találkozója

2010. június 17., csütörtök

altAz ország minden részéről, több mint harminc intézményből összesen háromszázötvenen gyűltek össze a szeretetszolgálati intézmények munkatársi találkozóján.

A Dorcas Kempingben tartott rendezvényt Derencsényi István, a Tiszántúli Egyházkerület főjegyzője nyitotta meg a napi ige alapján tartott áhítatával.
Czibere Károly, a Szeretetszolgálati Iroda vezetője köszöntötte az intézmények vezetőit és munkatársait, majd jó beszélgetéseket és kellemes időtöltést kívánt a résztvevőknek. A negyedik országos találkozó újdonsága, hogy díszvendégként a nagyváradi Csillagvirág Alapítvány mutatkozott be.

 

altMostantól minden évben lesz egy kiemelt vendég határon túlról, hogy az intézmények jobban megismerhessék egymás szolgálatát. A továbbiakban diakóniai kérdések, játékos vetélkedők, főzőverseny és sportlehetőségek várták az aktív pihenésben résztvevő szeretetszolgálati munkatársakat.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.