Százötvenötödször

2011. július 01., péntek

Az elmúlt három évben emelkedett a lelkészképzésre jelentkezők száma a Károli Gáspár Református Egyetemen. Tizenhat lelkipásztor és nyolc vallástanár vette át diplomáját a hittudományi kar tanévzáró ünnepségén Budapesten, július 1-jén, pénteken.


Tanulság és köszönet

A százötvenötödik tanévet zárta a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara (1993 előtt Budapesti Református Teológiai Akadémia). Békési Sándor dékán elmúlt időszak tanulságait összegezve arról beszélt, hogy a karnak két „gazda” között egyrészt meg kell oldani az egyetemi képzés feladatait, másrészt teljesíteni az egyházkerület céljait a lelkészképzésben, ami sokszor „feszegeti” az egyetemi törvények kereteit. (A hittudományi kar az egyetemhez és részben a Dunamelléki Református Egyházkerülethez tartozik.) A püspöki hivatal Ráday utcai dísztermében a hat év után leköszönő dékán hangsúlyozta, hogy az elmúlt időszakban nem kellett senkit elbocsátani a tanszékről, sőt fiatal kollégáknak tudtak munkát adni. Békési Sándor a tanulságot és a köszönetet osztotta meg az ünneplő gyülekezettel. Úgy fogalmazott: tanulság, hogy a református teológusképzésben csak egynek van értelme és értéke, az Isten szépségének. Békési Sándor megköszönte a Dunamelléki Református Egyházkerület támogatását, a regnálása idején hivatalban lévő rektorok, Szűcs Ferenc és Balla Péter, valamint a dékáni hivatal munkatársai és a hallgatók munkáját. A 2011/2012-es tanévtől Zsengellér József dékán irányítja majd a Károli hittudományi karát.

 

A világ jó fejeket akar

Az iskola védelme, a tanulás biztonságos, kiszámítható rendje után a szolgálatba állás ezer aggodalma következik – mondta a dunamelléki püspök a végzős teológushallgatók előtt. Szabó István szerint nehéz feladat vár a fiatal lelkipásztorokra. – Olyan valóságba lépnek ki, amely egyszerre közönyös és türelmetlen. Az emberek leginkább azt fogják Önöktől várni, hogy hagyják őket békén, de azért legalább legyenek „jó fejek.” Azt fogják tapasztalni, hogy fáradozásukat kevésbé méltányolják, mint azt érdemelnék, sőt, többnyire észrevétlen marad sok-sok gyötrődéssel elvégzett szolgálatuk – tette hozzá.

Szabó István az kérte a hallgatóktól, hogy – mint fogalmazott – ne higgyenek azoknak, akik ugyan leköpik az evangéliumot, de mindig felmondják nekünk a leckét, hogy milyen legyen az egyház, milyen legyen a jó református pap, és mit prédikáljon, illetve legfőképpen: mit ne prédikáljon. Ne higgyenek azoknak, akik csillogó üvegcserepekkel bűvészkednek, de nem ismerik a szolgálathoz szükséges alázatot, és magánügynek tekintik, hogy hol van a szívük, de ha úgy akarják, máris kiszaladnak az egyházból sértett önhittséggel! Nekik ne higgyenek! Krisztusnak higgyenek! – zárta gondolatait a püspök.

 

Platina, vas, gyémánt, arany

A hittudományi kar tanévzáróján nemcsak a végzős hallgatók kaptak oklevelet; Lányi Gábor János budahegyvidéki lelkipásztor doktori, Markus Piennisch, a stuttgarti Eusebia Missiondienst igazgatója, magántanári oklevelet vett át. Díszoklevéllel köszöntötték az 50, 50, 65 és 75 éve végzett hallgatókat. Az 1936-ban, 75 évvel ezelőtt diplomázott György István platinadiplomát vehetett át. Az 1946-ban, vagyis 65 esztendővel ezelőtt végzett Csapó András és László Tibor vas-, a 60 éve végzett Fekete János és Gulyás Lászó gyémánt-, az 50 éve végzett Bölcsföldi László, Komlósi Péter, Kovács Sebestyén Vera, Mikesi Károly és Péntek László aranydiplomát vehettek át. 

A jubilánsok nevében Bölcsföldi László köszöntötte az alma matert. A nyugalmazott lelkipásztor Krisztus szeretetéről beszélt. Az ünnepségen Bán Béla 25 esztendővel ezelőtt végzett lelkipásztor hirdetett igét. 

 

Forrás: Parókia Sajtószolgálat, Dunamelléki Református Egyházkerület, www.parokia.hu

 

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.