Svájci református egyházelnök Libanonban

2010. szeptember 28., kedd

altThomas Wipf, a Svájci Protestáns Egyház elnöke vezetésével delegáció tartózkodik Libanonban, és a keresztyén kisebbség helyzetét tanulmányozza.

Thomas Wipf, a Svájci Protestáns Egyház elnöke vezetésével delegáció tartózkodik Libanonban, és a keresztyén kisebbség helyzetét tanulmányozza. Politikai és egyházi vezetőkkel is találkoznak.

alt„Azért vagyunk itt, hogy alaposan odafigyeljünk arra, ami az országban történik, s egyúttal kifejezzük szolidaritásunkat a keresztyén kisebbséggel” – jelentette ki Wipf református lelkész. A svájci egyházi vezető találkozott Saad Hariri miniszterlnök-helyettessel is, és megvitatták a vallás-politikai párbeszéd esélyeit és lehetőségeit. Ami a vallási és politikai konfliktusok kezelését illeti a sokvallású, különböző kulturális hagyományokat ápoló lakosság körében Libanonban és Svájcban, egymásnak biztosan tudnak használható tanácsokat, akár segítséget is nyújtani – mutatott rá az egyházelnök. A vezető libanoni politikus sajnálatának adott hangot amiatt, hogy a Közel-Keletről növekszik a kivándorló keresztyének száma, aminek az okát elsőrenden a régió politikai labilitásában látja. Az egyházelnök részt vett a bejruti Protestáns Egyház istentiszteletén. A delegáció meglátogatta a Közel-Keleti Teológiai Iskolát is. A George Sabra dékánnal folytatott beszélgetés során érintették a vallások együttélése által felvetett problémákat, a vallás és a politika összevegyülésének kérdéseit és nehézségeit, valamint a civil társadalom szerepét a libanoni közéletben. A svájci delegáció közel-keleti útját Szíriában folytatja, ahol találkozik a maronita egyház főpásztorával, Nasrallah Boutros Sfeir pátriárkával és a Libanoni Protestáns Egyháztanács elnökével, Salim Sahiounyval. (reformiert-info.de – 2010-09-28 – dr. békefy-röhrig klaudia – reformatus.hu)

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.