Református összefogás a menekültügyben

2016. december 08., csütörtök

Az európai református egyházak migrációs munkacsoportjának nyilatkozata.

A kontinens református egyházvezetői márciusi kappeli találkozójuk alkalmával döntöttek úgy, hogy az elhúzódó menekülthelyzet kapcsán, a teológiai eszmecsere elmélyítésére, az egyetértés és a szolidaritás kézzel fogható kifejezésére, valamint a tagegyházak együttműködésének ösztönzésére munkacsoportot hoznak létre. A feladattal a Református Egyházak Világközösségének (REV) európai vezetőtestületét (Steering Committee) bízta meg a Területi Bizottság, amely a tagegyházakkal konzultálva egy hónap alatt létrehozta a nyolctagú munkacsoportot skót, német, olasz, svéd, görög és magyar részvétellel, a koordinációt társmoderátorokként a két európai alelnökre bízva.

A munkacsoport a Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnöksége meghívására Budapesten tartott menekültügyi konzultáció keretében találkozott előszőr júniusban, második ülésére pedig Görögországban, szolidaritási látogatással egybekötött program keretében került sor. A két tanácskozást követően a munkacsoport felhívást adott ki, amelyben állást foglal, egyben további együttgondolkozásra és közös cselekvésre hívja az európai reformátusokat a menekültek támogatásában, a teológiai munkában, a keresztyén-muszlim kapcsolatokban és a közel-keleti szerepvállalásban. 

A REV Európa migrációs munkacsoportjának nyilatkozata

Menekültek százezrei érkeztek Európába 2015 nyara óta, ami kontinens szerte kihívás elé állítja az egyházakat. Nők és gyermekek, fiatal és idős férfiak menekülnek a háború, a szegénység és az üldöztetés elől. Nap, mint nap kockáztatják életüket abban a reményben, hogy Európában új élet, béke és igazság várja őket. A Földközi-tengerbe fulladt emberekről, nők és gyermekek csempészetéről, az európai terrortámadásokról, politikai haszonszerzés érdekében bevetett félelemkeltésről szóló napi hírek és a szíriai bűntettek és pusztulás képei mintha az elfogadott valóságunk részeivé váltak volna.   

Református egyházakként, akik Jézus Krisztus evangéliumát és a mindenkit megillető bővölködő életet hirdetjük (János 10,10), nem tudjuk és nem is akarjuk elfogadni ezt a valóságot. A menedéket kereső emberek nem csupán erkölcsi és politikai kihívást jelentenek az egyháznak, hanem az egyházak leglényegibb teológiai identitását és misszióját állítják kihívás elé. A bibliai tanúságtétellel egyezően a református egyház elhívásában és küldetésében hosszú hagyománya van a menekültek élete, méltósága és jóléte iránti elkötelezettségnek.

„Minthogy először is emberi lények vagyunk, saját arcunkat kell felismerni, mint tükörben, a szegények, a megvetettek arcán, akiknek nincs hova menniük, terheik súlya alatt roskadoznak, még ha a tőlünk legidegenebb emberekről is van szó. Ha egy mór, vagy egy barbár hozzánk jön, ember voltánál fogva tükörként szemlélhetjük benne azt a tényt, hogy testvérünk és felebarátunk ő.” (Kálvin igehirdetése a Galata 6,9-11 alapján)

A „migrációs munkacsoport” Budapesten, Magyarországon (június 1-3.) és Kateriniben, Görögországban találkozott (október 10-13.), hogy látogatásával szolidaritását fejezze ki és teológiai munkát végezzen. Láttuk, hogy gyülekezetek hogyan keresik az igazságot az áldozatok és a leginkább kiszolgáltatottak számára. Hallottuk a Valdens Egyházról, hogy teremtenek biztonságos folyosókat menedékkérők ezreinek a Földközi-tengeren keresztül. Saját gazdasági krízise dacára a Görög Református Egyház befogadja közösségébe a menekülteket, szállást biztosít számukra és kiáll mellettük. Találkoztunk egyházakkal, akik Krisztus szavában bízva – „Ne félj” (János 14) – gyakorolják a szolidaritást úton egy a különböző kultúrák és hitek együttélésén alapuló új közösség megteremtése felé. Tanúi voltunk annak, hogyan ismerték fel emberek elhívásukat a szükségben lévők megsegítésében, és hogyan keltett új életre gyülekezeteket a Lélek szerte Európában.

Arra hívjuk a REV európai tagegyházait, hogy foglaljanak állást az idegengyűlölettel és a menekültek társadalmi marginalizásával szemben. Miután Krisztusban megigazultunk, szabadok vagyunk arra, és arra hívattunk, hogy felismerjük Krisztus arcát az idegen arcában és az igazságot keressük.

A munkacsoport az első találkozása alkalmával elkötelezte magát amellett, hogy a tagegyházakat a migrációval kapcsolatos teológiai reflexió, a keresztyén-muszlim kapcsolatok, a Közel-keleti egyházakkal való együttműködés, a jó gyakorlatok megosztása és a tagegyházakkal való szolidaritás terén támogatja.

A Református Egyházak Világközösségének részeként, a soron következő nagygyűlés kapcsán törekszünk arra, hogy a közel-keleti tagegyházainktól a migrációval kapcsolatos meglátásaik és az elvándorlás okai kapcsán tanuljunk és egymást támogassuk. Dolgozni fogunk azon, hogy jobban megértsük az Iszlámot, valamint előmozdítsuk a keresztyén-muszlim együttélés új paradigmáit Európában és mindehhez támogatást és forrásokat biztosítsunk a tagegyházaknak.

Valamennyi helyi és nemzeti közegben nyomatékkal arra kérjük a gyülekezeteket és egyházakat, hogy továbbra is hűséggel, elkötelezettséggel és kreatívan cselekedjenek a felebarátainkért, és álljanak ki az igazságos politikai cselekvés, valamint a minden személyt megillető jogok és méltóság mellett.

Közös küldetésünk előmozdításaként arra hívjuk a tagegyházakat, hogy osszák meg migrációval kapcsolatos teológiai gondolataikat a munkacsoporttal. Azért, hogy jobban szolgálhassuk és kiállhassunk a migránsokat és menekülteket érintő igazságos bánásmód mellett, arra kérjük a tagegyházakat, hogy a saját közegükben végzett menekültszolgálat jó példáit osszák meg a munkacsoporttal.

Külügyi Iroda

Forrás: WCRC Europe

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.