Istenes bejegyzések

2012. március 21., szerda

Egyre több keresztyén hívő és közösség szerez magának helyet az interneten, hogy erősítse a hívők közötti kommunikációt és ezáltal magát a hitéletet is. Néhány népszerű magyar blogot szondáztunk.

„A keresztények Istene kommunikatív Isten – szögezték le 12 évvel ezelőttBogdányi Gábor evangélikus és Pásztor Miklós katolikus netszakértők a Magyar Keresztény Internet Konferencián. – Olyan lény, akit ugyan nem látunk, de képesek vagyunk kapcsolatba lépni vele a magunk egyszerű emberi eszközeivel, s ezen a szupermodern technika nem oszt, nem szoroz. Az Isten és ember kapcsolata, kommunikációja alapvető, ami nélkül hitünk szerint nem élhetünk értelmes életet. Istenünk akarja ezt a kommunikációt, és akarja azt is, hogy egymással kommunikáljunk, mindenféle eszközt felhasználva a kapcsolattartásra.”

2000 táján még valóban úgy tűnt, hogy a keresztyén netguruknak bátorítaniuk kell a hívő közösségeket az internetezésre. Még akkor is, ha 1996 óta Magyarországon egyre több egyház indított honlapot, ebbe az első hullámba tartozik a 2000-ben alapult reformatus.hu is. Mára az összes magyar történelmi egyház rendelkezik saját oldallal, szintúgy számos gyülekezet. A könyvtárszerű adatbázisoktól kezdve a lelkigondozásig mindenféle profil megtalálható a keresztyén vonatkozású magyar honlapokon.

A kvázi hivatalos weboldalakon kívül a magyar hívők az elmúlt években sokféle blogot indítottak, ezek lazább nyelvezetűek, a keresztyénséget a legkülönfélébb aspektusból közelítik meg. Jellemző még rájuk a jó értelembe vett provokáció: vitára, véleményformálásra sarkallnak. A merítésből néhány népszerű blogot böngésztünk át.

Reposzt (reposzt.hu)

A klerikális reakciók alcímű blog a szerzők bevallása szerint olyan blog „ahol a klérus nem papol, hanem gondolkodik, megoszt, reagál”. Ezen az oldalon megtudhatjuk, „hogyan látja néhány dunántúli református lelkész és lelkészfeleség a világot”. Az eredetileg anonym blog szerzői mára felvállalják egyházi kötődésüket. Olvashatunk itt a magyarok Istenéről, a nők méltóságáról, de akár még akvarisztikáról is. A lap szerzői sokoldalú egyéniségek, sokféle érdeklődéssel, így témáik is számos tárgyterületet érintenek. A protestánsok között népszerű blognak külön ízt ad, hogy szerzői lelkészek, mégis egyháztól független véleményt képviselnek.

Újragondoló (http://ujragondolo.blog.com/)

„Végy egy kőbe vésett szabályt, amit a keresztyének abszolút igazságnak hisznek, és kezd el vitatni. Gondold újra. Gyakran megeshet, hogy minden ugyanaz marad, csak a nyelvezet változik. De van, hogy megdőlnek a régóta bálványozott eszmék. A lényeg mindig az Igazság keresése. Persze, Jézus az Igazság, de mi tudjuk, hogy ez csak annyit jelent, hogy nem MI vagyunk az igazság. Az, hogy tudom, HOL az Igazság, még nem jelenti azt, hogy tudom, MI az Igazság. Az Igazság Jézus, ezért mindent az ő nézőpontjából igyekszünk megközelíteni. Lehetséges, hogy meg akarnak majd kövezni, de ez mindig is benne volt a pakliban.” – mondják magukról és ars poetica-jukról az Újragondoló blog szerzői, akik fiatalok és protestáns teológiát vallanak. Leginkább azokhoz a vallásos fiatalokhoz és fiatalos idősebbekhez szólnak, akik „talán nem annyira találják meg azokat a mintákat gyülekezeteikben, amelyeket magukévá tehetnének”. Az olvasók másik népes csoportját azok alkotják, akik nem vallásosak, de szívesen beletekintenének abba, amit a keresztyének hisznek. Olyan témákat gondolnak újra, mint az imádkozás vagy a kísértés, és 10 tipp a sikerhez című cikküket több mint 800 ember osztotta meg Facebook-on, és több ezer ember olvasta.

Keresztyén blogok (http://keresztyenblogok.blogspot.com/)

„Nem feltétlen és nem kifejezetten keresztyén tartalommal” – hangzik a blog mottója, mégis, az oldal egyértelműen a keresztyén közösség építésén fáradozik. Az oldal egyedülálló módon gyűjti össze a protestáns lelkipásztorok, egyéb egyházi munkások és hívek blogjait, és egy csokorban kínálja őket a keresztyén szervezetek, közösségek oldalaival. A tulajdonos – akié a Keresztyén szemmel című blog is – külön Prédikáció és zenés Áhítat rovatot is nyitott.  Több felekezet – többek között a református, a baptista – képviselteti itt magát. A gyűjtőblog praktikus oldalát mutatja, hogy fogékony a női életmód iránt, és külön gyerekrovata is van.

El mondo (http://elmondo.blog.hu/)

„A normális keresztények mindig megzavarnak" – írta Tóta W. Árpád, az Index egykori bloggere (ma a hvg.hu szerzője), harcos ateista az El mondo írógárdájáról. És tényleg: a blog szerzői a lehető legnyitottabban állnak hozzá a kor kérdéseihez. A felvállaltan underground szájt a magyarországi eseményeket is megpróbálja keresztyén szempontból kommentálni, legyen szó a Schmitt Pállal szembeni plágiumvádakról vagy Orbán Viktor karizmájáról. De olvasni lehet itt a feminizmusról, állam és egyház szétválasztásáról, sőt a Valentin-napról is. Választékosan megírt, határozott állásponttal rendelkező, de inkább kérdező, mint egyetlen igazságot sulykoló írások találhatóak az El mondo-n.

Apcsel29 (http://www.apcsel29.hu/)

„Az Apostolok Cselekedeteiről írott könyvnek a Bibliában 28 fejezete van. A 29-ik a miénk, azóta élő és szolgáló keresztényeké” – olvasható a blog bemutatkozásában a névválasztásról. Az ironikus, ugyanakkor saját maga fontosságát jelző oldal gyakorló lelkipásztoroknak és híveknek egyaránt izgalmas tartalmakat nyújt. Előbbieket célozza meg például a Misszió és a Prédikálás rovat. A Gyülekezeti marketing és a Pr-rovat pimasz címével jelzi, hogy a missziói célok eléréséhez a legmodernebb eszközöktől sem szabad visszariadni. A híveket szolgálja a gazdag pszichológiai, személyiségfejlesztő tartalom, illetve a kultúrát keresztyén szempontból megközelítő elemzések. Az Apcsel29 friss hangvételű, a provokálást is lelkesen felvállaló blog, melynek célja, hogy a kor kihívásait és rázós kérdéseit – a facebook-tól a homoszexualitásig – keresztyén szempontból megvitassa.

Ima és böjt (http://imabojt.blog.hu/)

A blog érdekes színfoltja a magyar keresztyén netéletnek. Ahogy a cím is utal rá, e keresztyén közösség a két tevékenység: az ima és a böjt köré szervezi az írásokat. Olvashatunk itt könnyű szülésekről, melyek az Istenhez mondott fohászok után sikerültek komplikációmentesre, és böjtökről, melyeket bizonyos célokért tűztek ki a hívek. A beszámolók nem állnak meg az esetleírásoknál, hanem az Istennel való kapcsolatot hangsúlyozandó, részletesen közreadják a hívőben végbement lelki változásokat. Nyelvezete inkább patetikus, mintsem szikár, és írói kerülik a kétkedő, kritikus hangvételt.

Jezsuita bloggerek (http://jezsuita.blog.hu/)

A vallási hovatartozást egyértelműen jelző cím mögött egy változatos témákat felvonultató, az Isten és ember kapcsolat kérdéseit a legelső helyre tevő blogot találunk. Erénye, hogy képes az aktuális eseményeket – Geréb Ágnes bába fogsága, a hajléktalanok diszkriminációja – tágabb, evangéliumi kontextusba helyezni. Képi világa – hasonlóan az El mondo-hoz - színes és derűs. A bloggerek szívesen indítanak vitára, előszeretettel nyúlnak kényes kérdésekhez, mint például a csecsemők megkeresztelésének helyessége vagy helytelensége, a reinkarnáció, vagy a túlnépesedés. De megmutatják, hogy érdemes tovább gondolni az olyan egyértelműnek tűnő kérdéseket is, mint: Honnan jön a rossz?

S.D.


Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.