Rádiós istentiszteletet közvetítenek Kaposvárról

2010. október 28., csütörtök

Somogy megye központjából, a hetvenezer lakosú Kaposvárról sugározza a reformáció emléknapján a református gyülekezet istentiszteletét a Magyar Rádió.

Somogy megye központjából, a hetvenezer lakosú Kaposvárról sugározza a reformáció emléknapján a református gyülekezet istentiszteletét a Magyar Rádió délelőtt 10 órától. Igét a gyülekezet lelkipásztora, Bellai Zoltán hirdet.

A kaposvári református gyülekezet fiatalnak számít, 1881-ben jött létre, mára a Somogyi Egyházmegye legnagyobb református közösségévé vált. A nyilvántartott hívők száma 3500 fő körül mozog. Jelenleg hat lelkész végez szolgálatot az egyházközségben. 

Az egyházközség az 1990-es évektől intézménylétrehozó, -alakító tevékenységbe kezdett. Kaposváron 1992-ben jött létre református iskola, előtte sose volt a városban egyházunk fenntartásában lévő oktatási intézmény. Akkor 16 tanulóval kezdte meg működését az immáron tizenkét évfolyamos iskola – a Kaposvári Lorántffy Zsuzsanna Református Általános Iskola és Gimnáziumban most 450 diák tanul hat évesektől egészen az érettségizőkig.

Ezen túl két szeretetotthont is működtetnek: Kaposváron a Csertán Márton Otthont, a szórványukba tartozó Taszáron pedig az Ikafalvi Farkas Béla Református Idősek Otthonát. Ezekben összesen százharminc férőhely van, itt gondoskodnak az időskorú gyülekezeti tagokról, de az intézmények természetesen bárki számára nyitottak.

A gyülekezet működtet még két gyermek- és ifjúsági táborhelyet, az egyik a Balatonfenyvesi Református Gyermek- és Ifjúsági Üdülő (ennek tulajdonosa a Magyarországi Református Egyház), a másik a Zselickisfaludi Református Ifjúsági Otthon (ennek tulajdonosa a Somogyi Egyházmegye).

A gyülekezet temploma 1908-ban készült el. Előtte volt másik, amelyet pillanatok alatt kinőtt a gyülekezet – húsz év alatt két templomot épített Kaposvár. A mostani templom neogótikus stílusú, gróf Tisza István, a Dunántúli Egyházkerület egykori főgondnoka a legszebb református templomnak nevezte a kaposvári Istenházat. 

Bellai Zoltán magáról úgy vall, hogy született falusi gyerek, aki magával hozza azt a kegyességet, amely megtartó ereje volt a reformátusságnak évszázadokon át. Ebből következik, hogy számára az egyetlen hely az egyház, ahol úgy érzi, hogy éjjel-nappal fontos és érdemes dolgozni. 

1974 óta lelkipásztor, 1986 óta szolgál Kaposváron. Volt esperes, de lemondott, mert fontosabbnak tartotta az intézmények dolgait, mint az egyházmegye igazgatását, bár saját bevallása szerint ettől mégsem tudott teljesen elszakadni, hiszen 1986 óta zsinati tag. Volt püspökjelölt, nem választották meg. Most püspöki főtanácsos.
Felesége, Bellai Zoltánné is lelkipásztor, együtt szolgálnak a kaposvári református gyülekezetben. Három gyermekük van: kettő közülük lelkész, nagyobbik lányuk a Felvidéken szolgál, fiuk pedig segédlelkész Kaposváron. Másik lányuk pedagógus, jelenleg ingatlanforgalmazással, pályázatfigyeléssel foglalkozik, gyakran egyházi munkákban is részt vesz. Hat unokájuk van. 

Bellai Zoltán szerint minden megszólalási lehetőség fontos a médiában, sokakhoz csak így juthat el a szavunk. A lelkész igehirdetését a kaposvári református templomból október 31-én délelőtt 10 órától a Magyar Rádió sugározza majd. 

HEMK

Istent keresem

2Móz 11

„Még egy csapást hozok a fáraóra és Egyiptomra, és akkor majd elbocsát benneteket innen.” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink