Partneri viszony a Református Szövetség és a REFO500 között

2010. május 10., hétfő

altA Németországi Református Szövetség és a REFO500 partneri kapcsolatra lépnek. A REFO a Református Protestantizmus Történeti Társulatának rövidítése.

A holland és német reformátusokat összefogó REFO500 olyan szerveződés, ami céljának tekinti a németalföldi és a német reformátusság szellemi tömörítését és mozgósítását közös református ügyekben – nyilatkozta Aleida Siller lelkésznő. Kiváltképpen most a Heidelbergi Káté 2013-ban következő 450. évfordulójára készülnek. Közben tekintettel lesznek a Luther-évtizedre is, ami egyúttal a reformáció évtizede is lesz a „reformáció és a tolerancia” gondolat jegyében. A projekt több szempontból is vizsgálja a reformációt, a reformációs elveket, illetve hatásukat a nevelés és a tudomány területére, a hitvallás és a bizonyságtétel viszonyára, a pénz és a hatalom területére, az egyházi tan és az egyház fejlődésére, a művészet és a kultúra kapcsolatára, a szabadság és az igehirdetés, a megújulás és a kegyesség, a Biblia és a nyelv kölcsönhatására. A kutatások támogatására a hollandiai Enschedeben alapítványt hoztak létre, Stiftung Refo500 néven. Az újabb projektekről, illetve a Heidelbergi Káté ünnepi évének az előkészületeiről rendszeresen tájékoztatjuk olvasóinkat. (refo500.nl, reformiert-info.de – ref.bund.de – 2010-05-11- dr. békefy-röhrig klaudia – www.reformatus.hu)

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.