Objektívvel szolgálnak

2013. november 26., kedd

Tizenkilenc képet díjaztak a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) fotópályázatán. A társadalom peremén élőket bemutató fotók alkotói maguk is a Szeretetszolgálat követei – hangzott el a díjátadón.

Hétszázötven kép érkezett az MRSZ fotópályázatára, melyre legfeljebb öt képpel nevezhetett egy-egy alkotó. A november 19-én zárult internetes szavazást Tuba Viktor nyerte Kitaszítva című alkotásával. A szakmai zsűri november 25-én hirdetett eredményt, a legjobb fotókat a Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinati székházában állították ki.

Pál Sándor, az MRSZ kuratóriumi elnöke

A pályázat mottóját – Nincsen számukra hely – Jézus születésének körülményei ihlették. Szülei, József és Mária Betlehembe érkezve egy istállóban szálltak meg, mert a bibliai történet szerint „nem volt számukra hely" (Lukács 2,7). „Rengeteg emberrel találkozunk, akik ilyen körülmények között élnek. Az a feladatunk, hogy megkeressük és segítsünk nekik" – mondta az MRSZ szolgálatáról Pál Sándor, kuratóriumi elnök.

A fotókkal szeretnék felhívni a figyelmet a társadalom peremére szorult emberekre: a szegényekre, a szenvedélybetegekre, az idősekre, a fogyatékosokra. Pál Sándor szerint, „akik részt vettek a pályázaton, képeikkel ők is a közösségi értékeket szolgálják, bekapcsolódnak a Szeretetszolgálat munkájába".

Haragos Zoltánnak két képe is bekerült a legjobb tizenkilenc közé

A neves fotóművészekből, sajtófotósokból, egyetemi oktatókból verbuválódott zsűri által legjobbnak ítélt tizenkilenc képet díjazták, azokat állították ki most az MRE zsinati székházának földszinti tanácstermében. A zsűri két tagja, Szipál Márton és Pál Sándor, valamint Aranyosi Péter humorista együtt adták át a díjakat.

Az harmadik helyezést Bárdos Tamás érte el Kontraszt című képével, Haragos Zoltán Sorsok című fotója lett a második, míg az abszolút győztes kép Kerekes István Kilátása lett. A képek év végéig maradnak Budapesten, az Abonyi utcában, jövő év elején várhatóan tovább vándorolnak egy másik helyszínre.

A legjobb képek közül néhányat a közeljövőben a reformatus.hu A maga képmására fotórovatában is közzéteszünk.

reformatus.hu, fotók: Preisz Tivadar

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.