Nyitott kertkapuk hétvégéje Telkibányán

2013. szeptember 19., csütörtök

„A majd egyhektáros parókiaudvar gyümölcsöse az előttem járók szorgalmára emlékeztet, és minduntalan azt sugdossa a fülembe: lehetőség." Szalay László Pál írása a tirek.hu-n.

Nyitott kertkapuk hétvégéjét tartottak szeptember 7-9-ig a Telkibányai Református Egyházközségben, melyről Szalay László Pál lelkipásztor küldött beszámolót. Több mint negyven család – saját és gyülekezeti fogyasztásra – gyűjtötte, feldolgozta és porciózta a hegy kéklő drágakövét, a bányi szilvát.

„Így történt, hogy 2013 őszén, az újkenyér ünnepére nem csak lelkigyakorlatokkal, templomtakarítással készült a falu reformátussága, hanem a nyitott kertkapuk által megélt közösséggel. Istenünk kegyelméből a kenyér és a bor mellé az őszköszöntő szombati vacsoránkra a szilvalekvár is az asztalra kerülhetett."

A teljes beszámolót a Tiszáninneni Református Egyházkerület honlapján olvashatja.

Forrás: tirek.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.