Népeket összekötő projekt Jeruzsálemben

2009. december 22., kedd

alt                           

 

Jeruzsálem szívében, nem messze a Sír-templomtól található az evangélikus Erlöserkirche/Megváltó-templom. A templom alatt régészeti ásatások folynak, melyek az Újszövetség mélyebb megértése és az egyháztörténet szempontjából is fontosak. Az EKD, a Német Protestáns Egyház Alapítványa új, érdekes régészeti projektet indít.



(Berlin) - Erre azért is szükség van, mert a Megváltó-templomban már a 19. században impozáns antik falmaradványra bukkantak. Hamarosan kiderült, hogy ez a falmaradvány nem más, mint a Josephus Flavius ókori zsidó író által is említett „második fal”, azaz a Jézus korából származó városfal maradványa. Ezzel bizonyították a keresztre feszítés helyének valószínűségét. A templom 1970-től megindult alapos helyreállítása során az EKD Szentföldkutató Ókortudományi Intézetének igazgatónője, Dr. Ute Wagner-Lux vezetésével folytak a tudományos ásatások. (Tanítványai között van e hír fordítójának felesége, Dr. Békefy-Röhrig Klaudia lelkésznő, honlapunk munkatársa is, aki közel egy évet töltött el az intézetben az igazgatónő asszisztenseként 1976-ban). Az ásatásokat mindez ideig nem lehetett rendszeresen és folyamatosan végezni. Pedig Jeruzsálem történelmi fejlődéséhez is értékes adalékokkal szolgált eddig is a feltárás. Keresztyénség előtti településmaradványok ugyanúgy előfordultak a leletek között, mint bizánc-kori relikviák és a keresztes lovagok ottlétére utaló nyomok. Az EKD úgy döntött, hogy olyan projektet létesít, ami a jeruzsálemi Megváltó-templom muzeális és turisztikai értékeinek és kincseinek a további feltárását és létrehozását szorgalmazza és támogatja. A támogatók között van a Német Szövetségi Köztársaság Külügyminisztériuma. Ez a projekt összeköti a népeket – fogalmazott a kezdeményezésről Johannes Friedrich tartományi püspök, az EKD szentföldi alapítványának elnöke. A projekt magában foglalja a tudományos összefogást, a tudományos feltáró és értékelő  módszerek sokféleségét, a generációk fölött átnyúló jellegét ennek a vállalkozásnak, s azt, hogy általa a legkülönbözőbb célcsoportok, hazaiak, németek és izraeli keresztyének, meg más vallású zarándokok is részesülhetnek hozadékából. (ekd.de – 2009-12-19/210 – dr. békefy – www.reformatus.hu)    

 

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.