Wagner operáit zenedrámának nevezte, kivéve utolsó művét, a Parsifalt. Németül Bühnenweihfestspiel elnevezéssel illette, mely magyarul leginkább szent ünnepi játéknak vagy fennkölt ünnepi színjátéknak fordítható. A zeneszerző filozófiája szerint – melyet a Vallás és művészet című tanulmányában jegyzett le – az egyes hitvallásokba kövesedett vallásosság lényegét már csak a művészet őrzi. Ez a nézet volt az egyik indíttatója a Parsifal megzenésítésének.

Az előbbiekben leírtak is jelzik, hogy Wagner azon komponisták táborát gyarapította, akiket a racionalizmus korában foglalkoztatott a hit, a spiritualitás. Wagnert gyermekkorában egyházi behatások érték, evangélikusnak keresztelték, méghozzá Bach templomában, a lipcsei Tamás templomban, sőt később Drezdában konfirmált. Egy anekdota szerint ekkor hallotta az úgy nevezett Drezdai Áment, melynek hangjai fellelhetőek a Parsifalban is, a Grál visszatérő motívumaként.

Úrvacsora

A Parsifal története a Szent Grál mítoszát eleveníti fel. A Grál a hagyomány szerint az a kehely, amibe Krisztus kereszten kifolyt vérét felfogták. Ez a kehely az első, majd a harmadik felvonásban is megjelenik a zeneműben a Grál lovagok ünnepi szertartásának központi elemeként. Első alkalommal Amfortas, a lovagok vezére be nem gyógyuló sérülése miatt nem tudja maradéktalanul elvégezni szent feladatát. Később, az opera végén, a helyébe lépő ifjú hős, Parsifal teljesíti ezt a szolgálatot.

A harmadik felvonás nagypénteken játszódik.  Az opera szövegkönyvének (melyet Wagner saját maga írt) Lányi Viktor féle magyar fordítása egyértelműen utal erre. „Azt se tudod, hogy épp ma a legszentségesebb Nagypéntek van?" – kérdezi Gournemanz az idős, agg Grál-lovag.

Ebből is eredhet, hogy nagyhéten viszik színre az operaházak a Parsifalt, valamint abból, hogy a harmadik felvonás kezdetét nagypénteki varázsként is hívják. Az opera cselekménye szerint Amfortas hónapok óta nem mutatta fel a Grált. Szellemi táplálék nélkül már nincs ereje a lovagoknak arra, hogy nemes cselekedeteket hajtsanak végre. Remeteként élnek. Ebben az időszakban tér vissza fekete lovagnak öltözve Parsifal. Az idős Grál-lovag, Gournemanz felkíséri őt a Grál-várba, de előtte felkeni, Amfortas helyébe ülteti őt. A várban Amfortas atyja meghal és Amfortas is halálért könyörög, mivel sérülése változatlanul nedvezik. Ekkor jelenik meg Parsifal és meggyógyítja sebét. Parsifal ezt követően parancsot ad a Grál bemutatására és megtörténik az úrvacsoraosztás.

Keresztyén hagyomány

„Mint több más Wagner-operában, itt is a megváltás az egyik központi gondolat. Ezúttal úgy jelenik meg, hogy Amfortas halálos sebét csak a tiszta szívű, a gonoszt is legyőző ifjú gyógyíthatja meg, mégpedig éppen ugyanazzal a lándzsával, mely a sérülést egykor okozta" – mondja Bódiss Tamás, református egyházzenész, aki azt is hozzáteszi, hogy a negatív hősnő: Kundry szintén bűnbocsánatot nyer a mű végén és ő is részesülhet a megváltás csodájában.

„Az biztos, hogy a Parsifal esetében Wagner nem konkrét Bibliai történethez nyúlt és az opera nem tekinthető egyházzenei alkotásnak. Mégis ez a kicsit misztikusnak tűnő vallási kapcsolódás is pozitív, hitbéli indíttatású, ismerve a német zeneszerző racionális világát – hangsúlyozza az egyházzenész. – A Parsifal mindenképpen a keresztyén hagyományhoz és annak gondolatiságához kapcsolódik."

Batta András Opera című könyvében teszi fel a kérdést, hogyan kerülhet össze a szép természet, Krisztus halálának napja, és a megváltás? A választ ismét a szövegkönyvből kaphatjuk meg. Az idős Grál-lovag, Gournemanz mondja: „Minden lény örvendezik a megváltó csodálatos nyomában... Őt magát a kereszten már nem láthatja, akkor ránéz a megváltott emberre, aki megszabadult a bűn terhétől és a rettegéstől..."

A Wagner-féle Parsifalnak sokféle értelmezése létezik, de nem vonják kétségbe az abban fellehető keresztyén vonalat. Hans-Jürgen Syberberg német filmrendező meg is filmesítette azt. Egy kritika szerint nem azért fordult a film közegéhez, hogy azt, ami színpadon csökevényes, tökéletessé tegye. Nem hollywoodi bravúrral elkészített középkori mesefilm lebegett a szeme előtt, hanem hogy a Parsifalt a maga valódi színhelyére, a lélekbe helyezze vissza.

Az ateista filozófus, Friedrich Nietzsche éppen a Parsifal egyházias volta miatt haragudott meg komponista barátjára. Igaz, próbált mentséget is találni Wagner tettére, megkérdőjelezte, hogy komolyan írta-e szent ünnepi drámáját: „Az ember ennek az ellenkezőjét kell, hogy gondolja... s az az érzésem, hogy a Parsifalt viccnek szánta, egy olyan befejező valaminek, egy szatirikus színdarabnak, amellyel a tragédiaszerző Wagner hozzá méltó módon búcsúzott el tőlünk."

Operasors

A nagy német zeneszerző utolsó műve volt a Parsifal. Az ősbemutató után hat hónappal halt meg, 1883-ban. Akarata, mely 30 évre Bayreuthnak adta a Parsifal kizárólagos színrevitelét, nem teljesült. A művet már 1903-ban játszották a New York-i Metropolitanban. Magyarországon a Népopera (mai Erkel Színház) mutatta be, az előadás, a Bayreuth-i monopólium lejártának órájában kezdődött. 

A Magyar Állami Operaházban 1924-től kezdve játszották, negyedszázadon át. Ezután, a szocialista államhatalom következtében, igen csak megritkultak hazánkban a Wagner- előadások. Az 1970-es évek közepén az Operaház akkori zeneigazgatója, Lukács Miklós megpróbálta felújítani a Parsifalt, de kérését elutasították, mondván, a „klerikális" mű kártékony lenne a kultúrára. Végül, Wagner halálának 100. évfordulója alkalmából, visszakerült a repertoárba a mű, Ferencsik János vezényletével. Azóta szinte minden évben előadják. Az idei nagyhéten nagypénteken, március 31-én, majd húsvéthétfőn, április elsején lesz látható a Magyar Állami Operaház színpadán.

Kováts Annamária, Kép: Tomas Opitz