Moszkvába látogat a konstantinápolyi pátriárka

2010. január 22., péntek

altAz ökumenikus pátriárka május közepén hivatalos látogatást tesz Oroszországban Kirill Moszkva és az egész Rusz pátriárkája meghívására – tette közzé a hírt Hilarion érsek, a moszkvai pátriárkátus külügyi kapcsolatainak felelőse.

A látogatás történelmi jelentőségű, bár Bartolomeosz pátriárka 2008. december 9-én már járt Moszkvában, ahol részt vett II. Alekszij pátriárka temetésén. Ez alkalommal viszont a konstantinápolyi pátriárka hivatalos látogatásáról van szó, amelyet az Orosz Ortodox Egyházban tesz sok év után. Hilarion érsek a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: annak köszönhetően vált lehetővé a találkozó, hogy 2009-ben jelentős javulás történt a konstantinápolyi pátriárkátussal fennálló kapcsolatokban. Tudatosították, hogy nagyobb és szorosabb együttműködésre van szükség az ortodox egyházak között. Ez merült fel Kirill pátriárka 2009 júliusában Isztambulba tett látogatása során is. Az újságírók kérdésére válaszolva a moszkvai pátriárkátus képviselője kijelentette, hogy jelenleg nincsen megegyezés a két pátriárkátus között az ukrajnai ortodox egyház helyzetét illetően, ahol az ortodoxok három különböző jogi fennhatóság alá tartoznak. Továbbá az is világos, hogy egyik pátriárkátus sem tesz semmit a másik egyházjogi területe ellen. A sajtótájékoztatón Hilarion érsek még bejelentette, hogy a moszkvai pátriárka május elején látogatást tesz Egyiptomban, az alexandriai pátriárkátusban, majd idén ősszel az antióchiai pátriárkátusban, amelynek székhelye a szíriai Damaszkuszban van –
tájékoztat a SIR olasz katolikus hírügynökség. (RV.de - hu - 2010-01-22 - dr. békefy-röhrig klaudia - reformatus.hu)

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.