Mindig készek vagyunk meghallgatni - 25 éves a telefon-lelkigondozás szolgálat

2009. december 04., péntek

Idén ünnepelte 25 éves jubileumát a Református Telefon-lelkigondozás szolgálat. Az ünnepséget Magyarné Balogh Erzsébet, az RMK Igazgató-lelkésze nyitotta meg a Péter első levele 3:15.versével:” Mindig készek legyetek megfelelni mindenkinek, aki számot kér tőletek a bennetek lévő reménységről, szelídséggel és félelemmel…” Hangsúlyozta az önkéntes szolgálat szépségét, a Telefon-lelkigondozásban végzett munka súlyosságát, a lelki egészség védelmét, a mentálhigiénés prevenciót, az Istentől kapott lelki ajándék fontosságát. Az apostol arra biztat: Mindig! Készen legyünk meghallgatni, és válaszolni, Isten Lelkének indíttatására figyelni, és ha kell cselekedni. „A reménység pedig nem szégyenít meg.” Imádság után köszöntötte a jubileumot ünneplő testvéreket. Köszöntötte a TLG vezetőjét, dr. P. Tóth Béla lelkészt, megköszönte a 25 éve végzett hűséges kitartását, valamint köszöntötte dr. Révész Jánosné missziós lelkészt, aki 19 éve hordozza szolgálat működésének szép terheit. Dr. P. Tóth Béla hálaadó szívvel emlékezett meg azokról a régi munkatársakról is, akik már nem lehetnek közöttünk. Beszélt a Telefon-lelkigondozásban végzett szolgálat katartikus feladatáról, és az ügyelők kompetenciájának fontosságáról, az önismeretben való növekedés szükségszerűségéről. Mindenkinek szüksége van a „lelki rintésre”, amit a TLG szolgálatban nyújtani kell. Így teremhet meg a hívó és ügyelő közötti közös öröm gyümölcse. A megemlékezés egy testvéri közösségi alkalommá alakult át, amikor is a jelenlévő munkatársak elmondhatták élményeiket, lelki meglátásaikat, ki-ki egy-egy verssel, gondolattal járult hozzá az alkalom még bensőségesebbé tételéhez. Ez volt a munkatársak „közös kosara”. Ilyen gondolatok hangozhattak el: „zarándok módon járva, legyen kezünk üres”- ahogyan a 455. dicséretben énekeljük. „Meg kell fognunk egymás kezét”, mi vagyok mások nélkül? A „szolgálatot” ne tekintsd „szolgáltatásnak”, a szeretet mindenek fölött. „Akkor leled majd örömödet munkádban, az élet ünnepe csak akkor kezdődik majd, ha teszel valamit másokért anélkül, hogy magadra gondolnál, önzetlenül. „ Megköszönjük a hálaadó ünnepség megszervezését a RMK munkatársainak, s hisszük, hogy a „közös öröm” fölött a Mindenható Urunkat illeti a dicsőség mindenért. dr. Révész Jánosné missziós lelkész

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.