Megtartotta első plenáris ülését a nagygyűlés

2011. május 20., péntek

Az Isten nevében véghezvitt erőszakos cselekmények miatti bűnbánat minden egyháznak kötelessége, hiszen csak ezután lehetséges a béke és igazságosság őszinte szolgálata – mondta Paul Oestreicher.

A Nemzetközi Ökumenikus Béke Nagygyűlés első plenáris ülésére a világ több mint 100 különböző országából mintegy 1000 delegált, megfigyelő és vendég gyűlt össze a Kingston-i University of West Indies Mona kampuszán. Az énekkel és imádsággal kezdődő ülésen a miniszterelnöki és egyházvezetői köszöntők után két teológiai előadásra került sor.

Dr. Paul Oestreicher, anglikán lelkész, béke aktivista „Az Újvilág lehetősége” című előadásában az egyházakat a béke érdekében összefogásra buzdította. Hangsúlyozta: „az egyházak szerepvállalása és együttműködése nélkülözhetetlen ebben a folyamatban, igaz, ennek az összefogásnak egyik első és legfontosabb feltétele az egyházaknak a saját múltjukkal való felelősségteljes szembenézés. A Krisztusi kereszt nevében ugyanis a történelem folyamán a keresztyén nemzetek gyakran igáztak le más nemzeteket – ennek az emléke pedig örökre beleivódott azok múltjába. Éppen ezért az Isten nevében véghezvitt erőszakos cselekmények miatti bűnbánat minden egyháznak kötelessége, hiszen csak ezután lehetséges a béke és igazságosság őszinte szolgálata, és a krisztusi közösség építése”. 

Dr. Margot Kaessmann, evangélikus lelkész, teológus „Békesség néktek” című előadásában az Erőszak Elleni Évtized programot a békesség melletti elkötelezettség hosszú és komplex folyamatának kiindulópontjaként nevezte meg. Ennek értelemében a Nemzetközi Ökumenikus Béke Nagygyűlés résztvevői ennek az eseménysornak nem a végét, hanem a közösségvállalás új kiindulópontját ünneplik. „Egy olyan világban, ahol egyes társadalmak és gazdaságok profitálnak az erőszak és a háború következményeiből, a vallás fontos szerepet játszik a békesség és az igazságosság szolgálatában. Itt az ideje, hogy véget vessünk annak, hogy a vallást, a háború és erőszak tűzének gerjesztésére használják” – mondta Kaessmann.

Az előadások szövege teljes terjedelmükben olvasható a rendezvény honlapján.

Iszlai Endre

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.