A szegedi Szent István téren, hazánk első vasbeton víztornya körül gyülekeztek az ovisok. Míg egymást várták a csoportok, a gyerekek énekeltek, majd az egyik óvó néni megkérdezte a kicsiktől, mit is ünneplünk áldozócsütörtökön? A gyerekek együttesen kiáltották: „Jézust, Jézust!" Mi történ ekkor Jézussal, miért ment el? – folytatta a kérdezést. „Hogy készítsen nekünk helyet" – válaszolja az egyik kisfiú. „Mi lesz a mennyben, ha megtér valami a Földön?" – fűzi tovább a kérdéseket az óvónő. „Buli!" – kiabálja vigyorogva az egyik kisgyerek, a többiek helyeselnek, majd együtt nevet mindenki.

Pappné Szűcs Margó, a Bárány-, vagyis a nagycsoport óvónője kérdésünkre elmesélte: az akció előtt a gyerekekkel átbeszélték a mennybemenetel történetét, példaként pedig azt hozták a gyerekeknek, hogy nehéz elbúcsúzni attól, akit szeretünk. A mennybemenetel is a búcsú ideje volt – fizikai értelemben – a tanítványok és Jézus között – teszi hozzá az óvónő.

Amíg várakoznak, néhány gyerek lufija elszállingózik. Az egyik kislány nagyon elszomorodott, hogy kicsúszott a kezéből a lufit és a Jézusnak szánt rajza. Tanácstalanul, majdnem pityeregve sietett az egyik lelkészhez, mitévő legyen. A lelkipásztor megnyugtatta a kislányt, ne aggódjon, Jézus így is tudni fogja, hogy az a lufi bizony az ő üzenetét viszi felé.

Az óvodások végül körbe álltak a téren, és mielőtt útjára engedték volna a lufikat, néhány szót szólt hozzájuk Juhász András esperes, az ovit fenntartó Szeged-Kálvin téri gyülekezet lelkésze. Megkérdezte, mit ünneplünk ma: a gyerekek bekiabálnak, van, aki Jézus feltámadását mondja, van, aki csak simán Jézust kiált, és van, aki azt: „Jézus felmenetelét". Ezt a választ már elfogadja a lelkész, és röviden összefoglalja a történetet: Jézus áldozócsütörtökön a tanítványai szeme láttára fölemelkedett a földről, felemelte a kezeit, megáldotta őket, aztán fölment a mennybe, utoljára egy felhő takarta el Jézust a tanítványok szeme elől.

„Most kipróbáljuk azt, hogy milyen, ha mi is felküldünk a mennybe valamit Jézusnak" – mondta a lelkész, majd számolni kezdett, a gyerekek háromra elengedték a lufikat, melyen az üzenetnek szánt rajzuk volt, aztán sikongattak, nevettek, ugráltak örömükben. A lufik gyorsan szálltak el a térről, egy akadt csak fel egy fában, de Szabó Zoltán György, a Clarisseum Református Óvoda vezetője fölemelte a kisfiút, aki kicsit félremanőverezte az üzenetes lufiját, majd miután leszedték az ágak közül, a többi lufi után engedték az övét is.

Hegedűs Márk, fotó: Kalocsai Richárd