Lelkészképzés az európai protestáns egyházakban

2010. november 22., hétfő

November 18-21. között került sor Bécsben az Európai Protestáns Egyházak Közösségének második nemzetközi tanácskozására.

Az ökumenikus szervezet 2006. szeptemberben, a budapesti nagygyűlésén döntött ennek a lényeges kérdésnek a tisztázása mellett, miután 105 tagegyház a Leuenbergi Konkordátum (1973) aláírásával régóta szószék és úrvacsorai közösséget vállal egymással. Ez a lelkészi diplomák és végzettségek kölcsönös elismerését jelenti. 

Viszont a különböző tagegyházakban a lelkészi szolgálatra való felkészítés a saját egyházi hagyományok és felsőoktatási tapasztalatok alapján történik. Az egyeztetések ill. konzultációk során nyilvánvalóvá vált, hogy nem annyira az egyetemi ill. ú.n. akadémiai teológiai oktatás és tudományművelés, mint inkább a gyakorlati képzés megvalósulása terén tapasztalható a legnagyobb eltérés. 

A delegáltak egyetértettek abban, hogy a protestáns egyházakban a lelkészi szolgálat ordinációhoz kötött egyházi hivatás, amelyet megfelelő képzés és képesítés előz meg. A lelkipásztori szolgálat és a lelkésszé válás közös értelmezése továbbra sem tartja elhanyagolhatónak az egyes egyházak sajátos helyzetét és hagyományait, de néhány kritériumtól nem lehet eltekinteni. Így a lelkészi szolgálatra való elhívás és felhatalmazás három alapfeltételhez kötött: a felsőfokú/egyetemi teológiai képzés, egyházi gyakorlati képzés és a személyes alkalmasság megléte. A képzés, a gyakorlati felkészítés és a továbbképzés szerves egymásra épülése teheti igazán alkalmassá a jelölteket a lelkészi feladatok ellátására a protestáns egyházakban, úgy hogy az elméleti-tudományos reflexió, a gyakorlat és a személyes hitélet állandó szerves egységben marad egymással. 

A konzultáció egész sor ajánlást fogalmazott meg a tagegyházak számára, pl. az egyes oktatott teológiai diszciplínák összefüggéseinek átgondolása és érvényesítése, továbbképzések intenzívebbé tétele és nemzetközi tapasztalatainak kicserélése terén, a speciális munkaterületek és az interdiszciplinaritás figyelembe vétele mellett. A dokumentum az ökumenikus szervezet 2012-es firenzei naggyűlésén kerül végleges megvitatására és elfogadásra.  

A 23 országból érkezett tagegyházak képviselőinek sorában a magyar protestáns egyházak részéről Erdélyi Pál (Szlovákiai Református Keresztyén Egyház), Fazakas Sándor (Magyarországi Református Egyház), Kiss Jenő (Romániai Református Egyház) és Szabó Lajos (Magyarországi Evangélikus Egyház) teológiai tanárok vesznek részt a munkafolyamatban.

Lásd: http://www.leuenberg.net

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.