Közösség mérlegen

2017. június 28., szerda

Reformátusok szerte a világból azért gyűlnek össze a napokban, hogy a 2010-ben a REV alkotmányában kinyilvánított teljes egyházi közösségüket mérlegre tegyék, érzékeny kérdésekkel nézzenek szembe és jövőbeli szolgálatuk súlypontjairól döntsenek.

A Református Egyházak Világközösségének (REV) nagygyűlésére 2017. június 29. és július 7. között Lipcsében kerül sor. A református egyházak világraszóló családja hétévente találkozik, hogy a mintegy 500 hivatalos delegált, és további többszáz önkéntes, látogató, tanácsadó és újságíró istentisztelet, bibliakörök, munkacsoport és plenáris ülések, ünnepi események keretében együtt keressék Isten akaratát, mérlegeljék felelősségüket és határozzanak az elkövetkező évek közös tanúségtételének és szolgálatának súlypontjairól.

A REV az igazság mellett elkötelezett egyházi közösségként tekint magára, ezért nagy hangsúlyt fektet a Krisztusba vetett hitből fakadó, bibliai útmutatáson alapuló nyilvános szolgálatra, az igazságtalanság struktúrái elleni fellépésre, a gazdasági és politikai hatalommal, illetve a keresztyén tanúságtétellel való visszaélésekkel szembeni küzdelemre.

„A Református Egyházak Világközössége (REV) 80 millió keresztyént tömörít szerte a világból a presbiteriánus, református, kongregacionalista, valdens, egyesült és egyesülő egyházak soraiból. 229 tagegyháza aktívan részt vesz a misszió, az egység és az igazságosság előmozdításában a világ 108 országában" – olvashatjuk a REV honlapján. Ahhoz, hogy megértsük, mit is jelent a református egyházak „Benetton családjának” jelenléte a világban ma, elég a fenti idézet egyes kitételeit górcső alá venni

„Ezért elengedhetetlen, hogy az élet- és hitközösség a szervezet működésében és a döntéshozatal folyamatában is úgy jusson kifejezésre, hogy az az egyházi közösséget és az igazságos viszonyokat erősítse a tagok között.” Ezért a nagygyűlés valamennyi eszmecseréjének és vitájának, minden erőfeszítésének a közösség építése a célja. A mérlegelés és döntéshozatal konszenzusra törekvő, összetett folyamatának „középpontjában a közös istentisztelet, az imádság, az egymásra és az igére figyelés áll” – fogalmaz a találkozóval kapcsolatos legfontosabb információkat tömörítő kézikönyv. „Közös törekvésünk, hogy Szentlélek vezetését keressük döntéseink során, amit megerősít, ha a Lélek ajándékait tapasztaljuk meg munkánk során: a szeretetet, örömöt, békességet, türelmet, szívességet, jóságot, hűséget, szelídséget és önmegtartóztatást.” A szervezők az egyenként három bibliakört tömörítő 20 munkacsoportban zajló közös mérlegelés és döntéshozatal lényegét egy oktatófilmben foglalták össze.

A nagygyűlés kilenc napja alatt ugyanakkor a hitbeli közösséget kihívás elé állító, vagy azt egyenesen fenyegető témákról is szó lesz. A reformáció aktuális üzenete, az ökumenikus és vallásközi kapcsolatok megerősítése, az egyház életben való egyenlő részvétel nemre, fajra és társadalmi helyzetre való tekintet nélkül, a női lelkészség, az emberi szexualitás, a migráció, valamint a gazdasági és ökológiai igazságosság egyaránt a napirenden szerepelnek.

„Élő Isten, teremts újjá és alakíts át minket”. A nagygyűlés mottója nem csak a református hagyományára reflektál, hanem a teremtő, életet adó Istent állítja a találkozó középpontjába, megújulásra hívva a résztvevőket és az egyházakat egyaránt, hogy a világot is átformálhassa.

Mindeközben ünnepi istentisztelet keretében kerül sor a megigazulástan katolikus-evangélikus konszenzusát rögzítő Közös Nyilatkozathoz való csatlakozásra. Ugyanezen az istentiszteleten fogja a két szervezet ellátni kézjegyével a „Wittenbergi tanúságtétel” nevet viselő dokumentumot. A közös tanúságtétel az egyház megosztottságának tragikus voltát megvallva egyben a két szervezet évtizedek óta tartó elkötelezett párbeszédének gyümölcseként ünnepeli, hogy tagegyházaik világszerte konkrét lépéseket tettek egységük kifejezésére. 

A találkozó helyszínéül a béketörekvésekben, sőt a német újraegyesítésben is közismerten fontos szerepet játszó református gyülekezetnek otthont adó Lipcse városa mellett Wittenberg és Berlin szolgál. Előbbi a REV egység és ökumenikus közösség melletti elkötelezettségét, míg a német főváros a világért vállalt felelősséget szimbolizálja. Ennek részeként kerül sor a német külügyminisztérium által szervezett nagyszabású fogadásra, amelyen a német államfő, Frank-Walter Steinmeier is részt vesz majd.

Külügyi Iroda

Forrás: www.wcrc.ch/gc2017

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.