Közös Zsinatot tartanak 2013-ban a Kárpát-medence reformátusai

2012. június 18., hétfő

A közös alkotmány elmúlt három évéről, a református egység ünnepének kiértékeléséről és többek között költségvetési kérdésekről tárgyalt a Generális Konvent plenáris ülése előtt a testület elnöksége Szombathelyen, június 18-án. Az ülés elején a levezető elnök, Steinbach József dunántúli püspök olvasta fel az aznapi újszövetségi igeszakaszt, a 2Kor 10,12–18 verseit.

Szükségessé vált a három évvel ezelőtt ratifikált közös alkotmány újragondolása. A pontosításokkal kapcsolatos javaslattételre a jogi és egyházalkotmányi bizottságot bízta meg a GK Elnöksége. Szóba került az Amerikai Magyar Református Egyház csatlakozása, amelyet a közös alkotmány függelékben rögzítettek, illetve a szlovák és horvát ajkú egyháztagokra tekintettel szükséges pontosítani az alkotmány szövegét.

Dicséretes összefogás

Szó esett továbbá a Kárpát-medencei Közoktatási Alapról is – Ábrám Tibor tiszáninneni főgondnok számolt be. Kiemelték a Közoktatási Alappal kapcsolatban megnyilvánult összefogást, és ismertették az alap programjait. Végvár Program, Megmaradási Program, Bibliaprogram és tartalékalap. A Bibliaprogram keretében 3000 újfordítású Bibliát osztanak szét diákoknak. Az alap munkájáért külön köszönetet mondott Fazekas László felvidéki püspök: mint mondta, az alap segítsége kulcsfontosságú az intézményfenntartásban. Csepp a tengerben, ami életet ment. A Kárpát-medencei oktatási intézmények közös rendezvényeit a közös tanévnyitó mellett most már általános iskolai találkozó is gazdagítja: a héten rendezik meg a Kárpát-medencei alapfokú oktatási intézmények találkozóját.

Egységünnep és Református Szalon

A Generális Konvent Elnöksége röviden értékelte a május 18-20-i ünnepségsorozatot, amely ebben a formában először valósult meg. A Szeretethidat, a Református Zenei Fesztivált, az ehhez kapcsolódó ifjúsági rendezvényt, a ZEFIR-t, valamint a vasárnapi ünnepi istentiszteletet jövőre is megszervezik a pozitív visszajelzések alapján. 2013-ban május 26-án, Szentháromság vasárnapján tartanak majd ünnepi istentiszteletet a Kárpát-medencében közös ünnepi liturgia alapján.

Szó esett továbbá a Református Szalon nevű kezdeményezésről, amelynek kiemelt célja egy hívő, református szellemiségű közösségi tér létrehozása református értelmiségiek és véleményformálók (kormányzati vezetők, országgyűlési képviselők és az üzleti szféra azonos értékeket való vezetői, a Kárpát-medencei református egyházak tisztségviselői, valamint keresztyén civil szervezetek) körében. A június 21-i rendezvényen a GK Elnökségének több tagja is jelen lesz. Az esemény háziasszonya Csöbör Katalin, a Református Törvényhozók Fóruma titkára.

Szolgálatok Szabadkán és Ausztriában

Döntés született továbbá a szabadkai segédlelkész, Beszédes Mária szolgálatának meghosszabbításáról. A segédlelkész munkakörének leírását a továbbiakban a Szerbiai Református Keresztyén Egyház pontosítja. Ugyancsak meghosszabbították Kókai Csaba kiküldetését a Svájci Magyar Nyelvű Protestáns Gyülekezetek Szövetségében 2013. december 31-ig.

A találkozón megvitatták az Ausztriai Magyar Református Lelkigondozói Szolgálat kérelmét is. Az Ausztriába kivándorolt magyarok lelkigondozását az AMRLSz látja el, ellenben nehézséget okoz, hogy az Ausztriába bejelentkező munkavállalók nem regisztráltatják magukat egyháztagként a munkaügyi hivatalban, így nem fizetik a kötelező egyházfenntartói járulékot. Az Elnökség a szolgálat kuratóriuma kérésére felhívásban fordul az Ausztriában munkát vállaló reformátusokhoz, jelezve, hogy Ausztriában kötelező egyházfenntartói járulék befizetése a közegyház, másrészt a gyülekezetek fenntartását szolgálja. Az Elnökség ezért kéri az Ausztriában munkát vállalókat ennek befizetésére. A Szolgálat ezen kívül arra kérte levelében a Generális Konvent Elnökségét, szólítsák fel a lelkészeket, hogy ne adjanak ki igazolást az ausztriai munkavállalóknak a hazai egyházfenntartói járulékukról, amelyre hivatkozva megtagadják a járulékfizetést Ausztriában. Aggályok fogalmazódtak meg azzal kapcsolatban, hogy kötelezhetőek-e erre a magyarországi református lelkészek. Korábban a Generális Konvent Elnöksége, az Osztrák Református Egyház és az AMRLSz közös megegyezéssel egy finanszírozási modellt dolgozott ki, amelyet végül az AMRLSz jelen levelében visszautasított. Az Elnökség egyeztetett az Amerikai Magyar Református Egyház konventbeli státuszáról, valamint beszámolót hallottak 2013 jeles napjairól, illetve a Kárpát-medencei Misszói és Diakóniai Konferenciák működéséről, amelyeket tavaly óta új finanszírozási rendszerben szerveznek évente két alkalommal. A testület továbbá elfogadta a 2012. évi költségvetéséről szóló beszámolót, és előkészítették a keddi és szerdai plenáris ülések és megemlékezések napirendjét.

Még egy szóra a Kátéról

A GK Elnöksége tárgyalt a Heidelbergi Káté elkészült fordításának további sorsáról is. Megegyezés született arról, hogy a Kátét jövőre díszkiadásban megjelentetik román és szlovák fordításban is. A kiadáshoz tanulmányok készülnek, amelyek kitérnek majd a szöveg történetére, további magyarázatra szoruló részeire, és többek között szóba kerül majd a vitatott nyolcvanadik kérdés-felelet is. Pap Géza erdélyi püspök továbbá javaslatot tett arra, hogy készüljön egy új, református káté, amelyet elsősorban a fiatalabb nemzedékek katechetikai céljaira használhatnak.

Az Elnökség köszönetet mondott a fordítóbizottság munkájáért, összehívják majd az Közös Zsinatot, amely elfogadja majd az új fordítás szövegét. Az MRE Zsinata elé került lábjegyzet tekintetében a GK Elnöksége arra az álláspontra helyezkedett, hogy az a fordítóbizottság némely tagjának magánvéleménye, és ezt nem küldi tovább vitára a részegyházakhoz. Mint ismert, a fordítóbizottságnak az MRE Zsinata elé került előterjesztése azt a javaslatot tartalmazta, hogy a „Heidelbergi Káté 80. kérdésére adott válaszban 'és ezért kárhozatos bálványimádás'  kitétel zárójelben, valamint a lábjegyzetben így jelenjen meg:  'A kifejezést csak a történelmi hűség kedvéért hagytuk a szövegben. Amit a 16. században a Káté szerzői jónak láttak, azt ma már – mint római katolikus hittestvéreinket bántó kitételt – nem használjuk.'" Pap Géza emlékeztetett, hogy az erdélyi Káté-díszkiadásból a nyomdában került ki ez a megjegyzés, holott ezt senki nem hagyta jóvá.

Utolsó pontként beszámoltak az esedékes szerbiai és erdélyi tisztújításokról. Csete-Szemesi István délvidéki püspök, betöltve a 75. életévét, nyugdíjba vonul, új tisztségviselőket választanak. Pap Géza beszámolt a presbiteri választások lezajlásáról, most kezdődik szeptember 9-ig a megyei választás, majd októberben a kerületi választás. A decemberben megválasztott tisztségviselők január elsejével állnak szolgálatba.

A harangok még mindig szólnak

A beszélgetés végén a június 4-i harangozás kapcsán kipattant médiaviharról is szó esett. A plenáris ülésen javasolni fogják, hogy a Nemzeti Összetartozás Napja kerüljön fel a jeles napok közé. Mint ismert, Kovács Zoltán kommunikációs államtitkár május végén levélben kérte a történelmi keresztyén egyházak vezetőit, hogy rendeljék el gyülekezeteik számára központilag a harangozást a június 4. délutánján. Az evangélikus, katolikus és református egyházvezetők jelezték, nem áll módjukban központilag elrendelni a harangozás, de nem is tiltották azt gyülekezeteiknek. Az egyházvezetői válasz után élénk eszmecsere alakult ki, sokan nemtetszésüknek adtak hangot, és sokan félre is értették azt, tiltásként felfogva a lépést.

Bagdán Zsuzsanna

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.