Közelstávol

2013. március 10., vasárnap

Észak-indiai útjáról írt naplót Stanczik Edina. Az újságírónő könyvében külön fejezetet szánt a református házaspárnak, akik utazása idején orvosi misszióban szolgáltak azon a vidéken.

„India az ellentmondások országa. Sokan sokfélét mondanak róla és én nem szeretek hallomás alapján véleményt formálni" – Stanczik Edina 2009 októberében járt a kontinensnyi ország északi részében, hogy maga alkosson képet a távoli és különleges indiai kultúráról. Az újságírónő utazóként járta a vidéket, nem turistaként mozgott a helyi lakosok között – hagyta, hogy megérintsék a találkozások: „Minél többet tapasztalok a világból, annál teljesebb képem lesz róla. Ennek tükrében azt mondom, a prioritásaim átrendeződtek, az életemben szereplő dolgok fontossági sorrendje megváltozott." Mint mondja, időre volt szüksége tapasztalatai feldolgozásához, a következtetések levonásához, tehát az átalakulás még egy ideig zajlott benne tovább az utazás után is.

Tapasztalatait három évig érlelte, majd mikor úgy érezte, kikristályosodtak benyomásai, hozzákezdett élményei megírásához. Mondanivalója jócskán túlnőtt egy cikk keretein, 354 oldalas könyv lett belőle. Útinaplóját 2012 decemberében – támogatók híján, de lelkes segítőknek köszönhetően – saját kiadásban jelentette meg. Hasznos olvasmány lehet azoknak, akik még nem jártak Indiában, de szeretnek úti beszámolókat olvasni, vagy azok számára, akik épp oda készülnek. A Közelstávol ugyan nem lát el praktikus információk sokaságával, de elősegítheti a lelki ráhangolódást az útra.

Könyvében szerepel az a magyar házaspár is, akik a Magyarországi Református Egyház kiküldöttjeiként az észak-indiai Fatéhpur keresztyén kórházában végeztek orvosi és közösségfejlesztő szolgálatot 2009 októberétől, kilenc hónapon át. „Dr. Németh Júlia és Pálúr Tamás a barátaim. A könyvet úgy éreztem kereknek, ha róluk is szól egy fejezet, hiszen gyakorlatilag ők voltak az utam katalizátorai" – mondja az írónő, akit Júlia hívott meg magukhoz Indiába. Elfogadta a meghívást, így volt módja belelátni abba az emberfeletti munkába, amit a szűkös körülmények ellenére próbáltak végezni. „Elismerésre méltónak és példaértékűnek tartom mindazt, amit erejükön felül tettek az egészségügyi helyzet javításáért mindenféle ellenszolgáltatás nélkül."

Feke György

Stanczik Edina Közelstávol című könyve megrendelhető a www.viewriter.hu honlapon, vagy a mail@viewriter.hu e-mail címen. Ára 2.790 forint.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.