A képzés átalakítását az hívta életre, hogy – számos lelkipásztor meglátása szerint – a teológiáról kikerülő végzős hallgatók nem elég jártasak a gyülekezeti életben és nem ismerik eléggé a különböző missziós területeket. A negyedik évfolyamosok mintatervét ezért úgy alakították át, hogy kivitték őket terepre az egyetem falai közül fél évre.

Vezetői szempontok

Számos gyakorlaton és kompetenciafejlesztésen vehettünk részt ebben a félévben, amelyre korábban nem volt lehetőség a tanulmányoknak ebben a szakaszában. Tanultunk többek között gyülekezetépítést, vezetéselméletet, kommunikációt és önismeretet – sorolja Weiner-Legeza Luca negyedéves teológushallgató. – Siba Balázs tanár úr vezette a gyakorlatok többségét, melyekben ránézhettünk lelkészi identitásunkra, és tisztázódott bennünk, hol tartunk. A csoportgyakorlatokon foglalkoztunk saját teológusi közösségünkkel, másrészt pedig vezetői szempontokat kaptunk arra, hogyan kell csoportokat vezetni. A képzésbe beépített ventilálási pontoknak köszönhetően beszélhettünk a minket ért élményekről is, bár annyira intenzívre sikerült ez a félév, hogy úgy éreztük, a rengeteg új helyzet feldolgozására kevés volt az idő – tette hozzá.

Személyes tapasztalatok

– Nagyon sok előnyét érzem annak, hogy a terepen is szerezhettünk tapasztalatokat. Az egyetemen lehetőség van arra, hogy bepillantsunk a lelkészi szolgálatba, látjuk, hogyan zajlik egy istentisztelet, egy bibliaóra vagy ifjúsági óra. Most azonban ezeken túl is rálátást kaphattunk arra, hogy milyen a szolgálat egy iskolában, egy idősotthonban, mit tehetünk azért, hogy bevonzzuk a gyülekezetbe a periférián élőket. Két gyülekezetben, egy iskolában, egy kórházban, valamint a református egyház iszákosmentő missziójában és cigánymissziós tanulmányúton is jártam. Számomra ez utóbbi járt a legnagyobb tanulsággal. Budapesti vagyok, ezért korábban nem volt saját tapasztalatom az elnéptelenedő falvakról, a szegénységről, nem tudtam, hogyan élnek és gondolkodnak a falusi emberek. Most szembesültem először azzal, hogy a sok infrastrukturálisan lerobbant falu, az üres templomok is mind a magyar valóság részét képezik. Jó volt személyesen is látni, milyen sokszínű az a szociális munka, amivel az egyház segíteni tud, és hogyan lehet az aktuális kérdésekre reflektálva közelebb vinni az evangéliumot az emberekhez.

A szuperhősön túl

Weiner-Legeza Luca úgy véli, hogy a helyi értelmiséggel együtt látványos eredményeket érhet el a lelkipásztor.

– Jó volt látni, hogy a lelkész nem magányos harcos, hanem a pedagógussal, óvónővel, polgármesterrel közösen dolgozhatnak. Budapesten nem nagy különlegesség egy diplomás ember, azonban ahol sok nyomorult ember él, az a néhány tanult ember igen sokat tehet a közösségért. Azért is jó, hogy láttam mindezt, mert ha nyílna egy ajtó vidékre a szolgálatomban, már van támpontom, kapaszkodóm, hogyan indulnék el. Küzdelmes feladat lenne, de talán pont ezért nagyon szép is. Korábban egy elvont lelkészképet kreáltam magamban, ez a lelkész valami szuperhősszerű alak volt, akinek minden problémát egyedül kell megoldani, mindig topon kell lenni és mindenre fel kell készülni. Ez a félév arra is jó volt, hogy észrevegyem, téves tökéletességigény él a fejemben, aminek nem lehet megfelelni. Nem szeretnék fókusztévesztést a szolgálatomban, vagyis a feladatorientáltság helyett az emberekre, a kapcsolatokra kell figyelnem, azokra, akik itt és most körülöttem élnek. Az elmúlt időszak megerősített abban, hogy megkeressem, Isten hol akar szolgálatba helyezni.

Szakmai önismeret

Siba Balázs, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kar, Pasztorálpszichológiai és Vallástudományi Tanszék adjunktusa azt mondja, évek óta dolgoztak a képzés átalakításán, hogy az egyetemről kikerülő teológusok közelebb kerülhessenek a mindennapok valóságához. A mintatantervet felmenő rendszerben vezették be, vagyis az újonnan belépő hallgatókra érvényes a változás. A képzésbe számos gyülekezetet, lelkipásztort, világi szakembert, szociális és oktatási intézményt, valamint az egyház társadalmi misszióit is bevonták.

– A hallgatók részéről az volt az egyik kérés, hogy szerepeljen a képzésben a szakmai önismeret és reflektálhassanak arra is, hol tartanak a hit útján. Számos gyakorlatot tartottunk, volt szakmai blokkunk, benne készségfejlesztés, gyülekezetépítés, vezetési ismeretek, gazdasági képzések. Újdonság az úgynevezett folyamatkísérés, amelyben azt tárgyaljuk meg részletesen, hogy ki merre járt, és milyen tapasztalatokat szerzett a terepen.

Felkészülni a kihívásokra

Az egyetemi adjunktus azt mondja, hogy a világ egyetemei mindenütt keresik az utat, hogyan lehetne a legjobban felkészíteni hallgatóikat a valós élet kihívásaira.

– A teológián bevezetett hetedik félév is egyfajta próbálkozás, azonban hangsúlyozom, hogy az egyetem mindig egyetem marad, tehát nagyon fontos az elméleti tudás, az előadások, a könyvek, a nyelvek ismerete. Rengeteg dolog van, amit a teológusnak át kell látni, meg kell érteni, ebben a frontális oktatás sokat segít. A gyakorlati képzéssel azt szeretnénk elérni, hogy hallgatóink még okosabbak és ügyesebbek legyenek. Szeretnénk őket segíteni, hogy legyen bölcsességük és ráláthassanak az Istennel megélt kapcsolatukra is. A teológián nem projektmenedzsereket képezünk, hanem a Lélek embereit. Természetesen az egyházban is szükség van stratégiára, szervezetfejlesztésre, de leginkább imádságra van szükségünk. Nekünk az egyetemen az a feladatunk, hogy Krisztus követeit segítsük abban, hogyan képviseljék Isten ügyét a világban, a gyülekezetben. Ehhez fontos, hogy tudjanak csapatban, közösségben gondolkodni, képesek legyenek gyülekezeteket pásztorolni.

A negyedéves teológusok két hetet töltöttek budapesti és két hetet agglomerációs gyülekezetekben. Tapasztalatokat szerezhettek hét társadalmi misszióban, egyházi iskolákban, idősotthonokban és szociális intézményekben.

Fekete Zsuzsa / parokia.hu